Hidrológiai tájékoztató, 2011

Dr. Szlávik Lajos: Az 50 éves Hidrológiai Tájékoztató köszöntése

Az 50 éves Hidrológiai Tájékoztató köszöntése 1961. május 18.-án még a közvetlenül érintettek sem gon­dolták, hogy egy nevezetes esemény szereplői lesznek: ezen a napon jelent meg ugyanis a Magyar Hidrológiai Társaság kiadványának, a Hidrológiai Tájékoztatónak az első száma. A kezdeményezés még 1960 nyarán dr. Papp Ferenctől, a Társaság akkori elnökétől származott. Ekkor kapta a felkérést dr. Vitális György egy hidrológiai tárgyú időszakos kiadvány szerkesztésére. A Társaság akkori elnöke, az első szerkesztő bizottság csapata és a felkért főszerkesztő alapos előkészítő munkát végzett, a kezde­ményezés időtállónak bizonyult és ebben az évben im­már az alapítás 50. évfordulóját köszönthetjük. Társaságunk Alapszabályának preambuluma rögzíti: „A Társaság a hidrológia és rokontudományai, azaz a vízzel foglalkozó tudományok és szakterületek művelésé­re alakult társadalmi, tudományos és szakmai egyesü­let. " A Hidrológiai Tájékoztató megjelenésének ötven éves évfordulóján megalapozottan állapíthatjuk meg, hogy a Tájékoztató maradéktalanul megfelel az MHT alapszabályának, fogadja és közzéteszi a vízzel foglalko­zó tudományok és szakterületek teljes spektrumára vonat­kozó tanulmányokat, közleményeket, hozzászólásokat, híreket, méltatásokat, megemlékezéseket. Ma is időtálló­nak bizonyul a Hidrológiai Tájékoztató célja, amelyet a fő­szerkesztő a fél évszázada megjelent első szám Beköszönté­sében fogalmazott meg: „ Tájékoztatónk nemcsak az elmélet és a gyakorlat, azaz a tudományos érdeklődésű szakemberek és főleg a kivitelezési munkákban dolgozó tagtársak között kíván kapcsolatot teremteni, hanem elsősorban társadalmi és egyesületi téren szeretné hézagpótló szerepét betölteni. " A Hidrológiai Tájékoztató a magyar hidrológia és a ro­kontudományok egész területéről folyamatosan közzéteszi azokat a tudományos és gyakorlati eredményeket, ame­lyek a napi munka szempontjából a szakterületen dolgo­zók érdeklődésére igényt tartanak. A folyóirat megemléke­zik a hidrológia és a rokontudományok magyar úttörőiről, felhívja a figyelmet az előkészületben levő és újonnan megjelent kiadványokra, szakirodalmi művekre. Az írások túlnyomó része forrásértékű a vízgazdálkodás szakmatör­ténete, valamint a Társaság története szempontjából. Örvendetes, hogy a folyóirat rendszeresen közzéteszi a Társaság nagy hagyományú ifjúsági szakmai pályáza­tain, a középiskolásoknak meghirdetett Sajó Elemér pá­lyázaton, valamint a Lászlóffy Woldemár diplomamunka pályázaton nyertes munkákból készült cikkeket és ezzel az első publikációs lehetőséget biztosítja fiatal tagjaink­nak, vagy éppen jövendőbeli tagtársainknak. A Hidrológiai Tájékoztató nemcsak hírlevél. A benne megjelenő írások legtöbbje a gyakorlatban közvetlenül alkalmazható ismereteket és eredményeket tartalmaz. A Tájékoztató tartalma egyre inkább tükrözi azt, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság a vízgazdálkodási felada­tok megoldásával foglalkozó minden szak- és tudomány­terület szakembereinek és kutatóinak egyesülete. 1961 márciusától 2010-ig a folyóirat 73-szor jelent meg, vagyis ez a kötet, amelyet az Olvasó most a kezé­ben tart, a Tájékoztató 74. száma (miután a kezdeteknél évente három, majd két szám készült). Az eddigi 73 szám 5486 oldal terjedelemben, több mint 233 ezer példány­ban jutott el tagjainkhoz. A folyóirat a Társaság úgyneve­zett „illetménylapja", amelyet az MHT egyéni és jogi tagjai a tagdíj ellenében kapják. Könyvtárak részére fo­lyóirat- vagy kiadványcsere formájában hozzáférhető. 50 évvel ezelőtt a Tájékoztató első száma 1000 pél­dányban jelent meg. 1970-ben a példányszám elérte a 3000-et. Az 1990-es évek elején a Társaság taglétszáma - és így a Tájékoztató példányszáma is - visszaesett. Ör­vendetesnek tekinthetjük, hogy az elmúlt öt évben a 2600-as példányszámot évente emelnünk kellett, a mos­tani jubileumi szám - igazodva egyéni és jogi taglétszá­munk gyarapodásához - már 3200 példányban kerül tag­jainkhoz. A Tájékoztatóban megjelent tanulmányok, cikkek, is­mertetések és hírek kb. 60 %-át felkérésre írják, 40 % a szerzők kezdeményezése alapján születik meg. Stabil szerzőgárdára számíthatunk és annak ellenére, hogy a cikkekért díjazást nem tudunk adni, mindig bőven van­nak közlésre szánt és arra alkalmas anyagok. A kiadás nyomdaköltségeit a Társaság saját költség­vetéséből biztosítja. Az utóbbi néhány évben nagy segít­ségünkre van ebben az MHT által alapított Hydrologia Hungarica Alapítvány támogatása is. A kiadvány megje­lenése - az anyagi tényezőkön túl - a szerzők, a szer­kesztő bizottság, a nyomda és a főszerkesztő harmonikus együttműködése révén volt lehetséges. Külön is ki kell emelni dr. Vitális György példátlan fő­szerkesztői tevékenységét: az első számtól kezdve, 50 éve fáradhatatlanul, önfeláldozóan szerkeszti és szervezi a fo­lyóirat megjelenését! A Hidrológiai Tájékoztató egybefor­rott személyével! A Társaság vezetősége és tagjai nevében köszönöm dr. Vitális Györgynek ezt a hatalmas és eredmé­nyes munkát, az 50 év alatt közreműködő szerkesztőbi­zottsági elnökök, tagok, szerzők, titkársági munkatársak tevékenységét! Köszönöm, hogy összehangolt munkájuk, szorgalmuk és figyelmük eredményeképpen a Hidrológiai Tájékoztató 50 év óta folyamatosan fontos tartalommal, érdekes anyagokkal, igényes formában jelenik meg. Dr. Szlávik Lajos a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke .

Next