Híradástechnika, 1970 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1970-12-01 / 12. szám
DR. VÁGÓ ARTHUR Szomorú szívvel közöljük, hogy dr. Vágó Arthur, a Budapesti Műszaki Egyetem ny. professzora, a Híradástechnikai Tudományos Egyesület tiszteletbeli tagja, november 13-án, 74 éves korában váratlanul elhunyt. Halálának híre azért is hatott megdöbbentően, mert aktivitásának utolsó napjáig tanúi voltunk; halála előtti nap estéjén még vendégül látta a Vezetékes Híradástechnikai Tanszék egyik oktatóját, sőt halála előtt néhány órával saját lábán ment be kivizsgálásra egyik kórházunkba. 1896-ban Budapesten született. Érettségi után beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára, tanulmányait azonban 1916 elején abba kellett hagynia, mert bevonult katonai szolgálatra. Kiképzés után 10 hónapot töltött a fronton, részt vett a szomorú emlékű galiciai harcokban és 1917-ben mint hadapródőrmester orosz hadifogságba esett. A világháború további részében ide-oda hányódott Oroszország területén és elkerült egészen a kínai határig. A háború végeztével nem tudott mindjárt hazajönni. Sokáig kellet várnia, míg végül 1921-ben egy teherhajón, kalandos út után megkerülve Ázsiát tudott hazatérni. Folytatta abbahagyott egyetemi tanulmányait, közben azonban anyagi okok miatt közel egy évig a Csepeli Posztógyárban mint kisegítő technikus működött. Végül 1925 márciusában megszerezte gépészmérnöki oklevelét és felvételt nyert az Egyesült Izzólámpa Gyárba, melynek Mechanikai Osztályán kezdett dolgozni. Ez a Mechanikai Osztály akkoriban vasútbiztosító berendezéseket és távbeszélő-központokat gyártott és ez az osztály volt magja a későbbi Standard Villamossági Vállalatnak. Ez a gyár költözött 1938-ban a Fehérvári útra és 1950-től Beloiannisz Híradástechnikai Gyár néven ismeretes. Dr. Vágó Arthur mindjárt alkalmaztatása kezdetétől fogva a telefonközpontok fejlesztésében és tervezési munkáiban kapott fontos szerepet, ő lett hamarosan vezetője a különböző alközpontok fejlesztési osztályának: ő irányította Magyarországon az ilyen központok szerelési munkálatait is. Ugyancsak ő volt felelőse a külföld számára készülő hasonló típusú központoknak. Ezzel kapcsolatban gyakran járt külföldön, többek között Belgiumban, Jugoszláviában, Romániában. A gyárban szép karriert futott be; előbb mint beosztott, majd mint cégvezető főmérnök és 1948-ban kinevezték műszaki aligazgatóvá. 1950—51-es években az akkor létesített Távközlési Kutató Intézetben a Távbszélőtechnika Osztálynak osztályvezetői pozíciójába került. 1950-ben kezdett oktatni a Műszaki Főiskolán, majd pedig a Műszaki Egyetemen. 1951 végén kinevezték nyilvános rendes egyetemi tanárrá és megbízták a Vezetékes Híradástechnikai Tanszék vezetésével. Előzetes pedagógiai gyakorlat nélkül, meglehetősen nehéz körülmények között kellett átvennie a tanszékvezetői megbízatást. Azonnal jegyzeteket kellett írnia és megszerveznie a tanszéken folyó oktatást. Ez nemcsak a témák meghatározásából, hanem tantermi gyakorlatok és laboratóriumi mérések összeállításából és az ehhez szükséges felszerelések biztosításából is állott. Vágó professzor kiválóan megoldotta a nehéz feladatokat. 1951- ben az oktatásügyi miniszter a Kari Tanács előterjesztésére a Villamosmérnöki Kar dékánjává nevezte ki és ezt a tisztet töltötte be 1954-ig. Dékáni feladatait közmegelégedésre látta el. Dékánsága alatt két fontos esemény történt a Villamosmérnöki Kar életében: az egyik az Állami Főiskola átalakulása esti tagozattá, a másik pedig a műszerszak megalakulása. 1957-ben súlyos gégeműtéten esett át, beszélőképessége erősen leromlott és sajnálatos módon ez a körülmény gyorsította nyugdíjbemenetelét, ami 1961-ben következett be. A nehézségek ellenére dr. Vágó professzor még ezután is igen aktívan vett részt a Tanszék életében. Gyakran látta el az államvizsgák elnöki teendőit, bírált disszertációkat és jelen volt azok megvédésénél. 1952- ben a Tudományos Minősítő Bizottság kandidátusi fokozatra emelte, 1966-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki és 1968-ban a Híradástechnikai Tudományos Egyesület Puskás Tivadar emlékérmet és díjat adományozta érdemei elismeréseként Az egyetemi jegyzetek írásán túlmenően mint társszerző közreműködött a Híradástechnikai Műszaki Értelmező Szótár, valamint a jelenleg kiadásra kerülő Műszaki Lexikon megírásában is. Tevékenyen részt vett a Híradástechnikai Tudományos Egyesület életében, amelynek megalapítása óta elnökségi tagja volt. A TTIT Budapesti Műszaki Osztályát több éven át vezette és számos ismeretterjesztő előadást tartott vidéken is. Akik ismerték, szerették kedvességéért, nagyrabecsülték szakmai tudását, értékelték nagyfokú segítőkészségét és végtelenül sajnálják, hogy örökre eltávozott. Emlékét jóbarátai,szakmai kollégái, volt munkatársai meg fogják őrizni.