Hirnök, 1843. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)

1843-09-21 / 75. szám

7.5. [38.] szám. A Hírnök kinevezések, hivatalos tudósítások, honi és külföldi politicai hírek, mindennemű statisticai adatok, pénzkeret, piaczi árak, dunavizállás és min­­­denféle hirdetmények minél gyorsabb közlésé­vel ; — a Századunk terjedelmesb politicai s ro­kon tudományi­ értekezésekkel, a Kis futár litera­túrai , művészeti és közéletbeli jelesebb tünemé­nyek, találmányok és intézetek ismertetésével foglalkodnak főképen. HÍRNÖK September 21.1843. Szerkeszti s kiadja Balásfahi Orosz József. Megjelennek e lapok minden vasárnap és csütör­tökön. Előfizetés 12-ik félévre postán (i ír. 48 kr. p., helyben boríték nélkül 6 fr., borítékkal 6 fr. 12 kr. Előfizethetni a szerkesztőségnél az irgal­mas­ok étellen­dben a 245. sz. ház lső emeleté­ben, Pesten Wéber Józsefnél a Tudakozó intézetben, kinél a hirdetmények s a szerkesztőséget illető egyéb közlemények is elfogadtatnak. Minden nem-hivatalos leveleknek bérmentes beküldetése kéretik. Jelentjük a t. ez. közönségnek, hogy a többektől nyilvánított kívánságnak megfelelni akarván, lap­jainkra oct. 1-sejétől dec. végéig ismét elfogadjuk az évnegyedi előfizetést, postán 3 írttal 24 krral, helyben boríték nélkül 3 írttal p. p. JEl Tartalom. Magyarország. Országgyűlési közlések. A Főrendi tábla f. h. 7 —Cikéi üléseinek részletei. 47-ik orsz. ülés mind a két táblánál. A gör. n. e. iránti törvényjavaslatok módosítva. A bűnt. rendszá­i­unk. vizsgálatának folytatása s a III. rész befejezése. A börtönköltségek országosan viselése elfogadva. 58-ik ker.­ülés. Magyar nyelv iránti második üzenet. Helybeli újdonságok. Tudó­sítások Zemplén és Trencsin megyékből. Vegyes közlések. Nagybritannia. A királyné visszatért. Francziaország. Spanyolország. Zavarok Barcelonában. Amerika. Hirde­tések. Iffl a jé,­­ a r­ákh Országgyűlési közlés. A rallgos FeRöknek i. h. 6. és 7-ik napjain s a közbe­jött ünnep miatt 9-kén folytatva tartott üléseinek a szabad átmenetet tárgyazó előadásaiból még következő nyilatko­zatokat­ közlünk. Egy nmlgy püspök illyképen fejté ki néze­teit : Az áttérésről szóló 1791: 26. lez. kettőt mond , sör ki­jelenti azt, hogy az áttérés a cath. religio elveivel ellenke­zik, de mor nem akarta lehetetlenné tenni azt, hanem csak kívánta, hogy vakmerően, azaz merő szeszélyből s pillanat­nyi felhevülésből ne történjék, annak megbirálását pedig, ha valljon az áttérési szándék vakmerő-e vagy nem, a kir. Fel­ség ítéletére bízta. Az első tagadhatlan, de mindamel­lett is, hogy az áttérés a cath. religio elveivel ellenkezik, a cath. egyház nemcsak nem igényli azt, hogy valakit akaratja ellen erőszakkal is keblében visszatarthasson, sőt inkább jogosítva érzi magát arra, hogy ha valaki az ő tanjaiban meg­győződését, vigasztalását nem találja, ha erkölcstelen vise­lete által másoknak botrányára, neki gyalázatára szolgál, őt akaratja ellenére is hívei közül kizárja. A másikra nézve ő F­elsége ebbeli jogát akként gyakorolta, hogy miután az át­térni vágyót indokai iránt vegyes küldöttség által kihallgatta, ha ezekből kisült, hogy a szándék nem csupa könnyelmü­­ségnek s valamelly szenvedélynek eredménye, majd rögtön, majd pedig elöleges oktatás után neki az átmenetet szabad­ságára hagyta. Nem áll tehát azon észrevétel, mintha ő Felsége a transitus eseteiben a cath. elvekben dispensálna. Ezen jogot Felséges urunk magának nem tulajdonítja, s nem is tulajdoníthatja. 0 Felsége védnöke, advocatusa ugyan ho­nunkban a cath. egyháznak, de nem feje, különös jogokkal felruházott előszülöttje ugyan, de nem ura. 0 Felsége az át­térés eseteiben nem dispensal a cath. elvekben, hanem csu­pán azon polgári törvény adta jogát gyakorolja, miszerint ha látja, hogy az áttérési szándék nem vakmerő, mindamel­lett is, hogy az áttérés minden esetben ellenkezik a cath. elvekkel, tisztelvén a lélekismeret szabadságát is, nem el­lenzi azt, a­mit a törvény nem tilthatott, s a­mit végképen akadályoztatni nem lehet. A minapi kb­. resolutio , mellyre a szóló hivatkozott, szól ugyan a reciprocitásról, de csupán a vegyes házasságokból eredt gyermekek nevelésére nézve, s azt tovább terjeszteni, sőt abból, miután elfogadva nincs, okoskodni kissé bajosnak tartom. A mit ő méltán említett, hogy t. i. a békekötések előtt az áttérések minden felsőbb engedelem nélkül s egész tömegekben történtek, az mint tény tagadhatlan; azonban az áttérés a bécsi békekötés epochája előtt is nemcsak nem volt törvény által kimondva, sőt e korból eredt valamennyi törvényeink (nem értem ezek közé a második Lajos borzasztó törvényét) oda intézték, hogy a protestánsok a cath. egyházzal, mellytől elszakadtak, ismét egyesüljenek. A Protestantismus kezdetben máshol is, s hazánkban is térítői buzgósággal munkálkodott, s vala­mint ő minden áron lételéért, úgy a fenyegetett catholicis­­mus is fenmaradásáért küzdött. Amaz exceptionalis, ez harczállapot volt. De ma már mind a két rész kivívta csatáit, mind a két fél jogai törvény által biztosítvák, s a transitusra nézve, a­mi ezen korban akadályoztatható nem volt, az ké­sőbb tiltva lett. Innen volt a bécsi békekötésbe iktatott ama záradék: „absque tam­en praejudicio r. cath. religionis“ innen volt a 26-ik térnek a csábításról szóló rendelete, innen eredtek annak ama szavai: „ne temere fiat“, s in­nen mondta ki 1790 ben a dunai kerületeknek szinte legfel­sőbb helyre felterjesztett s eme szavakba foglalt törvényja­vaslata : „Cum juxta genuinum pacificationum sensum ac spi­­ritum romano-catholicis transitus ad religionem evangelicam admissus baud esse conspiciatur, is serio, ae sub gravi poena interdictus esto: cum admissio­nalis defectionis principiis r. catholicis e diametro opposita sit, et praeterea non tam exer­­citium, quam incrementum religionis cum praejudicio r.catho­­licorum manifesto involveret.“ A törvény, midőn így szól: „Cum transitus a religione catholica ad alteratiam ex avange­­licis principiis catholicis adversetur, ne temere fiat, occurentes eius modi casus Regiae Majestati indicandi erunte hibásan van szerkesztve, s e helyett igy kellene annak hangzani: quamvis transitus principiis catholicis adversetur, si­­amen fiat, ne te­mere fiat, occurrentes eiusmodi casus Regiae Majestati indi­candi erunt.“ T. i. épen azért, mert az áttérés a cath. religio elveivel ellenkezik, a törvényhozás nálunk mindenkor gon­dosan óvakodott attól, hogy az áttérés szabad voltát törvény által kijelentse. Azért valamint a békekötésekben, úgy az ezek nyomán hozott valamennyi későbbi törvényekben min­denütt csak de libera religionis evangelicae exercitio, a vallás szabad gyakorlatáról van szó, az áttérés szabadságáról pe­dig legkisebb említés sincs. Az imént egy magos szónok által említett törvények is nem arról szólnak, hogy a catho­­licusok az evang. religióra szabadon áttérhessenek, hanem mint az 1608. is, s az ezt magyarázó 1646: 5ik törvényez, azt rendelek, hogy az országos Rendek, ide értvén a váro­sokat s a határszéli katonákat is, „liberum ubique habeant religionis exercitium, nec quisquam in libero religionis suae exercitio a quoquam quovis modo ac praetextu­­urbetur ac impediatur.“ Ugyanez mondalik ott „de rusticis in sua confessione non turbandis“, azon hozzáadással: „ut hac­enus coacti, turbati ac impediti liberum religionis ipsorum usum reassumere, exercere, ac continuare permittantur.“ És igy itt csak ollyanokról van szó, kik erőszakosan áttérittettek, s vallásuk szabad gyakorlatában gátoltattak, s ezeknek meg­engedtetni rendeltetik, hogy elöbbeni vallásukat „reassu­mere, exercere, ac continuare possint.“ A múlt országgyű­lésen volt alkalmam aziránt bővebben szólani, hogy miután a 17i. században a német birodalomban felállíttatott a pro­testánsok által azon szerencsétlen elv : „cuius est regio, il­­lius est religio“, az innen következtetett s előbb protestáns, később cath. fejedelmek által is sanyaruan gyakorlott ama jog: „jus reformandi“ hazánkba is átharapódzott, s a mint a földesur catholicus vagy protestáns volt, vagy lett, a mint a belső villongások alkalmával a másik félen állók jó­szágait catholicusok vagy protestánsok foglalták el, a lelké­szek elűzettek, a jobbágyok pedig kényszerí­tettek az ő val­lásukat elfogadni. Illy erőszakos térítésekre tartoztak az idézett törvény szavai, innen származtak a kölcsönös keserű panaszok, s noha ugyanazon törvény ezen boldogtalan jogot meg akarta szüntetni, nem engedték azt az ország nagyjai, főkép pedig a protestánsok, s az 1681: 25. törvényczikkbe beiktattatott ama záradék: „salvo tam­en jure dominorum ter­­restrium.“ Véget vetett ennek az I-­ Leopold explanatoriuma, mellyre 1715: 30 hivatkozik, főleg pedig az 1791 : 26, melly szerint noha az áttérés szabad volt, elvileg kimondva nem volt, de ez jövendőre poenalis lenni megszűnt. Tudjuk, hogy az 1790ki novemberi resolutio az országos Rendeknek azt javaslotta, hogy az áttérni akarók valamelly egyházi lakban, — in domo quapiam religiosa — hat heti oktatás alá vétes­senek, ezt pedig kiállván, szabadon átmehessenek. Egyér­telműig elfogadták ezt az evangélikusok, de nem a catho­­likusok, azon okból, mert igy törvény által mondatnék ki az átmenet szabadsága. Erre keletkezett a januariusi resolutio, melly is szórul szóra törvénybe ment. Egy nmlgy főispán ur észrevétele szerint nincs ugyan ebben s az ebből kelet­kezett tezikkben az oktatásról semmi emlités ; azonban a törvény az iránt, hogy az átmenetei vakmerően ne történ­jék, a kellő intézkedést ö­felségére bízván, e tekintetben a lépés vakmerőségének gátlására az oktatás választatott, hogy pedig ezen oktatási intézkedés a 26. törvényez. szel­lemével nem ellenkezik, tanúsítja az, mert az ellen a tör­vényhatóságok épen 1832-ben országgyűlésileg fel nem szó­laltak , sőt tudnék felhozni egy superintendentiális felírást, mellyben a panasz nem az, hogy az áttérési eseteknél a hatheti oktatás létezik, hanem hogy ezen oktatás gyakran ismételtetik, néha pedig határozatlan időre kiterjesztetik. Az oktatást az egyházi rend is valamint legszelídebbnek, úgy legczélszerűbbnek tekintette, mert mivel fel kell tennie, hogy a cath. egyháztól csak azok kívánhatnak elszakadni, kik tanjait vagy nem értik, vagy félre értik, az oktatás által őket felvilágosíthatá, kétségeiket eloszlathatá, s minden esetre irányok végső kötelességét teljesithető. E módot most is legtanácsosabbnak vélném , miután azonban ettől, fájdalom, a nalgy Fő-Rendek már a múlt országgyűlésen elállottak, erről többé itt szó nem lehet, s azt nem kell mon­danom : „optima videbantur, quorum tempus ium praeterive­­rat“ — s ekként csupán a két táblának különböző vélemé­nyéhez kívánok szólni. Őszintén megvallom, hogy én sem a t. KK. és RR. javaslatát, sem a nmlgy Fö-RRkét nem pár­tolhatom. Okom az, mellyet egy m. gr. ur felhozott, t. i. hogy mind a kettő az áttérésnél a polgári hatóságoknak fe­lette sok működést s befolyást kíván adni, a mi is közgyű­léseken örökös vallásbeli vitatkozásokra nyújtana alkalmat. Azon gyakori megjelenés a deputatio előtt, azon hosszú idő, melly mind a két javaslatban, főleg pedig a nölgy bő­kében terveztetik, gyötrelmesebb mód lesz azon oktatásnál is, mellytől e tekintetben a t. Rendek olly igen irtóznak. De ve­gyük fel practice a dolgot. Most midőn a ns vmegyék vala­melly helyre küldöttséget rendelnek, tudjuk, hogy az elnök ötször, tízszer is kénytelen ij meg uj határnapot szabni, m­ig a számos tagok közül nehány megjelen, s ekkint ingyen sem remélhetni, hogy az illy vallásbeli deputatio 15 nap alatt a hely­színen megjelenjen. De ezt sem kell felejteni, hogy az áttérési esetek olly­kor talán egy nagy kiterjedésű megye vég­ső szélén fognak közbejöni, s ne tegyük­­ fel, hogy a megye­beli urak nem örömest fognak eljárni egy olly ügyben, melly már magában igen kellemetlen , s melly a fázadozóknak sem hasznot sem dicsőséget nem ígér, s örömest menjenek tu­lajdon költségükön olly helyekre, hol sem szállásra, sem más kényelemre számot nem tarthatnak? Sőt még az is valószínű, hogy az áttérni akarót az illy vegyes küldött­ségbeli tagok indoctrinálni, katekizálni, s majd biztatni, majd ijeszteni fogják. A­mi már a módosítási indítványt il­leti, aziránt két észrevételem van: egyik az, hogy ez által a catholicusokra nézve az áttérési szabadsága törvényileg lenne kimondva, a­mit eddig törvényhozásunk gondosan ki­került; a másik pedig az, hogy ezen indítvány szerint az át­térésnél a clerusnak minden szerepe s foglalatossága csupán a kihallgatásban s bizonyságadásban állana. Mindemellett is, mivel én az áttérést lehetetlennek nem akarom tenni, s azt hiszem, hogy a lélekismeret szabadsága magának a kath. egyháznak érdekében fekszik, miután még olly sok tarto­mányok vagynak, hol hívei a jogok ezen legdrágábbikát nem élvezhetik , én amaz indítvány elfogadását nem ellenzem. Teszem pedig ezt azon okból, mert ezen indítvány, ha egé­szen ki nem zárja is, de mégis igen mérsékli az áttérési ese­teknél a polgári hatalom közbejövetelét, egyszersmind pedig a catholicusokra nézve ő Felségének ap. kir. felügyelési jo­gát fentartja. Igaz, hogy ebben az áttérési formalitásokra nézve nincs egyenlőség, de a valódi reciprocitás nem abban áll, hogy minden vallásbeli felekezetek iránt ugyanazon sza­bályok létezzenek, hanem hogy a tökéletes s egyenlő val­lásgyakorlati szabadság mellett a szabályok azoknak egy­mástól különböző vallásbeli elveihez alkalmaztassanak. Már­pedig az áttérés ellenkezik a cath. religio elveivel, de nem az evang. egyházéval, mellyben kiki meggyőződését az ön­vizsgálat utján meríti s változtathatja. Itt tehát a viszonyos­ságnak helye nem lehet. Egyébkint is a t. Rendek 1836ban e pontra nézve a viszonyosságot mellőzve, csak a catholiku­­sok áttéréséről szólottak s csak az irántok divatozott okta­tást, mint törvényellenit, kívánták megszüntetni. Ha pedig ezen provisiot az evangelicusokra is kiterjesztjük, az által ő Felségét olly joggal ruháznánk fel, mellyröl a 26. tezikk mit sem tud, s mellyre Ő Felsége számot nem tart. — A fölső táblának egyik grófi tagja ellenkező nézetek fölállítása mellett hivatkozott azon előadásokra, mellyeket a múlt or­szággyűlés alkalmával a bírói függetlenség elvének föntar­­tása mellett tön, melly elvet a nmlgy FORB is magokévá tőnek. Ugyanezen függetlenségi elvet látta , itt is alkal­mazhatnak azon biró iránt, melly nem emberi kinevezés vagy választás által nyerte hatalmát, hanem maga az Isten­ségtől vette származását és erejét, t. i. a lélekismeret. Ezen bírót, nem lehet semmi egyházi vagy világi hatalom fölügye­­lése alá vetni; s midőn a lélekismeret dolgában fölügyelés­­ről van szó, nem lehet azt máskép, mint csupán a formákra nézve érteni. Az átmenet, sajátképen nem csak a cath. hit­vallás elveivel ellenkezik, hanem ellenkezik minden máséval is, ennélfogva egyik sem veszi kedvesen, ha követői lemond­ván hitükről, más vallásra térnek át; de ellenkezőre kény­szerűni senkit nem lehet, annyival kevésbé, mert sokszor a legtisztább okok a legbensőbb meggyőződés következtetik az átmeneteit stb.—Egy m.­szónok pedig, minekelőtte még magához a szőnyegen levő tárgyhoz szólana, kötelesnek ér­­zé magát azokra felelni, mellyeket egy mllgos püspök által hallott felhozni, ki ugyanis azt kérdé, hogy mi lehet oka an­nak, hogy a protestánsok, kiknek eddig elöljáróik, nem a hatheti censura, nem az indultus adása ellen nyilatkozának, hanem csak az ezekkeli visszaéléseket kérik megszüntetni; most ellenben maga az indultus, maga a hatheti censura el­len nyilatkoznak? Erre az igen egyszerűen, felelt hogy szabad nekünk kérésünket s kívánságunkat a körülmények­hez alkalmaztatni, azokhoz képest változtatni; de továbbá akkor a folyamodás sikeretlennek tapasztalt útján járának eleink, mig mi jelenleg a törvényhozás biztosabbnak remény­lett ösvényén szorgalmazzuk sérelmeink orvoslását. Egyéb­iránt — folytatá a mélt­­szónok — oka a hatheti oktatástóli félelmünknek az, hogy a tapasztalás igen megtanított ben­nünket, miszerint a szelíd eszmét jelentő ezen szó — censura — gyakorlatilag a tortúra egy nemévé változott vala által; de hiszen erről kár is szólani többé, midőn már arra az egész törvényhozás kimondá anathemáját. Hitelt ad továbbá a szó­nok az említett püspöknek azért, hogy ő nem tud esetet, hol a lelkész a kiállott hatheti censura után az átmenni akarónak ne adott volna bizonyítványt; s ezen oknál fogva kér a méltó­szónok is a püspöktől viszont hitelt azért, miszerint ő is ha­sonlóan számos eseteket tudna előhozni, mellyekben az éveken át tagadtatok meg az illető lelkészek által, mi miatt

Next