Hirnök, 1844. január-december (8. évfolyam, 1-104. szám)

1844-11-22 / 93. szám

elvesztő. Most egy éve másod ízben raboltatok ki e ház, te­temes pénzöszteg és nem kevés értékű tárgyak oroztatván el belőle. Ekkor az özvegy tűrt és hallgatott, nehogy még súlyosabbik boszultassék meg harmadszor; de szólott a lár­más világ és gyanakodott csaknem úgy, mint előbb, sőt azt is tudni akarta, mikor, hol, és ki költötte el az öszvegy pén­zét? Ezt követte egy harmadik szerencsétlenség: egy fiatal asszonyságnak t. i. paraszt férfi, és nőruhában néha sze­kérrel, néha lóháton és gyalog, s többnyire éjenkint foly­ta­tot­t kicsapongó kalandjaival lévén az egész széles vidék füle és szája tele, történik, hogy az itt úrnőnek arszlán fivére rábeszélvén sógorát is (az özvegynek tőszom­szédját és még két bizonyságnak felkért egyént, elmentek az öszvegy házához megkérdezendők: honnan hallotta azon kalandos híreket? amellyeket az illy híreken kapkodó vidék népe már versekben is megénekelt volt. Ezen sajátságos procedúrá­nak ünnepélyesnek és komolynak kell való lenni, de mi tör­ténik? A fiatal ura és a nemes öszvegyet csupán leányával találván szobájában, a komoly kikérdezés helyét dühös megrohanással cserélte ki; tegeződés, ütésre felhúzott ke­zek, és főbelövésseli sokszoros fenyegetőzés egymást érték az uracs részéről. A regius urak lovagiasan és csendes vérrel szemlélték e spanyol játékot, és az ártatlan leány reszketését, míg a bátor özvegy remegő leányát is felbáto­rítván kiküldő, és elleneivel úgy egyezett meg, hogy noha ő azon híreket sem nem indította, sem nem szokta beszélni ocsmányságuk miatt, de, minthogy azokat mindenki tudja, ha kívánják, azt könnyű bebizonyitni, s az öszvegy igéré is ezt akármikorra. És a híreket teljesen igazoló sikerrel alia szavának, még az­nap egy nagy sereg olly bizonysággal, kiket a kijelölt házig menő útjában rögtönözve talált. Ezen procedúrának szinte egy második felvonása lett, ugyanis a megtámadva vélt özvegy uralmára töméntelen vasvillás és csépes nép rohant a ház körül, és ajtók elébe, s a ritka tü­­relmü asszony mindent elkövetett megtámadóinak uralmára, mit a felbőszült néppel szemben alig vivhata ki, és maga haza kisérte őket — a két udvar közti közkert ajtajáig. Ne­gyedik csapás e házon, egy bűnös és kebelláziló merény, mellytől visszaborzadna a legvadabb fertelem is, folyó oct. 1 -jén történt. Az irt öszvegynél lévén t. i. egyetlen fitestvére is, és egy más nemes asszony, midőn négyen szerény va­csorájukat atyafias örömmel költenék el, minyájan egyszerre görcsös gyomorrágást vettek észre ; s az éles eszü, és bár­mi viszályokban ritka lélekéberséggel bíró öszvegy tüstént észrevéve, hogy vacsorájuk meg volt mérgezve, és tüstént küldött a csak negyedórányi városi orvoshoz, ki a szükséges gyógyszereket magával hozva, ez ártatlan családot meg­menté annyira, hogy már éltökhöz van remény. És kire fe­nekült a gyanú? Csudálatos, hogy most is a szomszéd urnő — nem a már felérintett, hanem egy más — szolgáló leá­nyára, ki látogatás szokatlan ürügye alatt akkor estve a konyhában ülvén, egy tűznél levő lábast minden kérés nél­kül kavargatott. A főzö­ asszonyról teljesen leháromlott a gyanú, mert ő az irt lábasbani étket kitalálván, s fenekét a kevés maradékkal kimártván, legkínosabb állapotra jutott, és orvosi szorgos segély mellett is mind máig szörnyen szenved. Az uri gyógyszertárben két orvosi rendelet van, arsenicumot tartalmazó. Egyiket még ez évi augustusban hozatta meg az özvegy szomszédja aláírásával, rühes cse­lédje számára a házi úr, (Isten mentsen, hogy e becsületes urra legtávolabbról is valaki legkisebbet is gyanítana, ő mindenben ártatlan volt most és mindig, de házi dolgaival igen,úgy van, mint a pap a gólyafészekkel) másikat az úrnő férje aláírása nélkül hozatta meg, ki tudja miért? Az.hatóság érdemes főtisztje hálás rendelést tett a nevezett gyanús szol­gáló fölkérésére, letartóztatására s kikérdezésére, a meg­maradt, és orvosi gyógyszer által kiidézett, s illy alakban hivatalosan elpecsétlett mérges étkek vegytani felelemzé­­sére. A biztos urak fel is kérték a gyanús leányt, de az urnő — férje nem lévén honn — nem adta ki. Mit hoz ki a vizsgálat a titok leple alól, már a közvélemény iránta nyi­latkozott, majd aztán a vizsgálat eredménye után tán fogok én is és nyíltabban. E szerencsétlen házra a közvélemény végpusztulást jósol, ha e borzasztó merény valódi kútfejére most sem fognak ráakadhatni, s valakinek nem kevés suc­­cessiót, aztán egy közkert lerontását, s két telekből egyet. Borzasztó gyilkosság. Marosvásárhely oct. 20 án vasárnap estre egy tisztességes kisebb rendű vendéglőben néhány mészáros mesterlegény becsületesen borozott; töb­bek közt Tollas József nevű mészáros, igen jámbor, szelíd, emberséges ember, s ennek sógora, vagy meghalt nőjé­nek testvére Rozsnyai István mészároslegény, zabolátlan ifjú. Tollas József kilencz és tiz óra között haza indulván, Rozsnyai István el­be megy más után Cziriák nevű szabad­­ságos katona mészáros legénnyel, elázott részeges hitvány emberrel, s a piacz közepén épen a tanácsház mellett irtó­zatosan megverik. Öszvefutás lesz s a két vérengző elsza­lad. A kegyetlenül megveretett Tollas József kínosan haza ballag s a szomszédjában lakó városi directort felkölti, Czir­­jáknak, mint jószágtalan czellengő embernek elfogatására, ki épen Rozsnyai Istvánnál lakott. A director erőt vevén maga mellé, Rozsnyai István házához ment, utána ballagott itt is a szegény Tollas s megállott az utczaajtóban, mig benn a director kéri elő Czirjákot, észrevevén Rozsnyai, hogy sógora is ott van a kapuban, a pitvarajtóban megtámasztva volt puskáját ragadja s egy pillanat alatt úgy lövi mellbe Tollast, hogy ez mindjárt meghalt. Ekkor többen a gyilkosra rohannak, ki puskájával úgy ütött másokra, hogy annak agya is eltört, sőt az asztalon készen volt nagy kést is fel­ragadta s azzal a meggyilkoltnak egy másik sógorát meg akarta ölni, de a kést csak c­ombjába döfhette belé. Két há­rom ember lesz vala áldozatja dühének, ha jobban meg nem csípik. Attól fogva már börtönben van. — Borozások alatt a gyilkos ifjú mind szüntelen kinálgatta Tollast borral s igen barátságosan látszott vele bánni. Minden jelek oda mutatnak, hogy előre készült a meggyilkolásra; puskája is ón-­s szegdarabokkal töltve volt, s azzal várta készen a rá menőket, gondolván, hogy a piaczi megverés után látogatói fognak lenni még azon éjen a városi hivataloskodók. Mint mondják, valami kis bosszúja volt Rozsnyainak Tollasra. Egyébiránt ez ifjút igen rendetlennek, kényén neveltnek, verekedőnek, sőt vérengzőnek mondják. Már ezzel har­madszor lőtt Tollasra. Másokat is sokszor megvert, meg­sebesített,­ szóval merő zsarnokságot űzött maga köré­ben, mégis többnyire mindig elkerülte a büntetőigaz­­ság kezét. — Megjegyzésre méltó ez ifjúról, hogy néhány évvel ezelőtt lova nem járván úgy, mint ő kívánta volna, leszállott róla, s azonnal kését ütötte belé, hogy a sze­gény állat egyszerre megdöglött. Egy szegény zsidót ha­lálra vert. Az ember az Isten képére teremtett nemes való­ság, de ha indulatja és szenvedélyes rabja lett, akkor po­kolig sülyedő ördöggé vált, kitől a társaságot mentől előbb megtisztitni kell. Igazítás. Az e lapok 81-ik sz. 475. lapján bemuta­tott munka 26. §. 10-ik sorában álló „versezet“ helyett az eredeti kéziratban „mit“ szó olvasta­tik ; e roppant botlást szerző ezennel másolói ügyetlenségnek nyilvánítja.­­ A legutóbbi számban pedig 540. oldal harm. hasábjának alulról 11. sorában tévedésből áll: meghoszabbittatik helyett „elha­­lasztatik.“ 547 tengylu­itannia, Nov. Dán titkostanácsot ült windsori várában a királyné, mellyen Albert herczegen kívül a bel- és pénzügyminister jelen voltak. Többi közt a Dundonald lord forgatógépi talál­mányával szabadalom lön megerősítve s hosszabbítva, miután egy nappal előbb a státustanács ítélőbizottmánya szakér­tők hozzájárulásával, a nevezett ügyre nézve kedvezően nyilatkozott. Dundonald lord kim­utatá, mikép találmányába 12000—14000 ft sliget beleölt, mellyről Henton mérnök bi­zonyságot ten, miszerint az 40 év óta a gépműzem­ek legne­­vezetetesb javítása. — Nov. 9-kén tartatott meg Gibbs lon­doni új polgármester ünnepélyes menete, a­mint szokásban van, Guildhalltól a cityn keresztül egész a londoni hídig, és innen Themse vizén fölfelé egész Westminsterig, hol a pol­gármester a királyi főtörvényszék előtt ünnepélyesen meg­­hiteltetett, s aztán státusbárkájában a folyón egész a black­­fliarsi hídig visszaért. A menet az angol polgárzat őskori fényében jön megtartva: aranylánczok, skarlátpalástok, nagy vendéghajak, zene, czéhzászlók, czimernökök sa­játos öltönyükkel, s pánczélzott lovagok vevék körül hosz­­szú sorban a polgármesteri státuskocsit, de a fogadtatás­ról, mellyet Gibbs Mihály uram tapasztalt, a hírlapok kü­­lönbözőleg tudósítnak. A Standard szerint például tökéle­tesen meg lehetett elégedve a nép részérőli fogadtatásával, a Globe szerint azonban nem jön ugyan , mikép fenyegetőz­tek, záptojásokkal meghajigálva, de füttyök és sziszegés nem hibáztak a néptömegből,vegyítve keserítő kiáltásokkal: „hol vannak az ellopott templomkönyvek?“ — úgy hogy citybeli díszmenete inkább formaszerinti vesszőfutás volt, mint megtiszteltetés. Annyi bizonyos, hogy az ő fogadtatása ve­gyes természetű volt, miközben Magnay Vilmos, multévi polgármester, ki a menet végén haladt, osztatlan tetszésben, szeretet és kedvezésjelekben részesült. Magnay nemesítése a cityben sok beszédnek szolgáltatott alkalmat, nevezetesen, hogy börzenyiláskor a sheriffek elmellőztettek. Előbb ugyan­is szokásban volt, hogy valahányszor a lordmayor baronet­­té emeltetett, a sheriffek is lovagokká lőnek nevezve. Jelen alkalommal a királyné ezen szokástól eltért, s a Sun ennek okát imigy fejtegeti: Victoria tapasztalván, mikint némelly szárazföldi státusokban az üres nemesezimek sokasága ezen állapotra igen káros hatást gyakorol, elhatározó magában, Angliában ezen bajon akkép segíteni, hogy nemesi oklevél ezentúl csak azoknak fog adatni, a kik mellett a közvéle­mény szól, s kik ezenfelül némileg még világi javakkal is bírnak; mert puszta czimek könnyen hivatalvadászatot szül­nek a statusban, melly hogy milly veszedelmes — a törté­netek eléggé tanúsítják. Igy:ő Victoria elhatározása igen bölcs és köszönetreméltó. Fr­ancziaország. Az ellenzék sajtó a kölcsönfelvétel módját nem helyesli. Múlt országgyűlésen a követkamra Garnier Pages indítvá­nyára oda nyilatkozott, miszerint a kormány jövő kölcsön alkalmával, a bankárokat mellőzve, egyenesen a közönség­hez forduljon. A National azon kis tőkékre emlékeztet, mik csak a takarékpénztár által is 400 milliót hoztanak a stá­tusnak, s hozzá­teszi: „ma mint sok év előtt ismételni kell, mikép az egyenes kölcsön egyedüli mód, melly a hitel mostani állapotához illik. A kölcsönnel úgy van a dolog mint a vasutakkal. Nincs egy alapos ok sem, hogy miért legyenek azok néhány magánember nyereségforrásai. Ila egy bankár holnap 200 milliót aláír, ezen pénzösszeget nem a maga ládájából veszi, hanem azon polgároktól, kik­nek kiadandó tőkéik vannak, s fáradságáért megfizetteti ma­gát. Miért nem lehetne egy statusnak, melly egész sereg beszedőt s pénzügyszolgát bir, magának eladni papírjait, s más adózókkal legalább a bizottmányilletményt megérde­meltetmi? Corsica szigetét is meglátogatók azon dulongó viharok, mellyek nov­ elején Olaszhonon átvonultak; vala­mennyi folyó s patak túlhágta partjait, a hidak elrontattak s az Ajaccio és Bastia közti országúton a közlekedés egészen megszakadt. Spanyolország. A spanyol congressus a válaszfeliratot nove­mán elfoga­dd. Okán még a tengerészetről fejlődött le egy igen érdekes vita, mellynek kimenetele a cataloniai követek hatalmas be­folyását ujlag bebizonyítá, kik a fenálló tilalom­rendszer mellett virtanak. A válaszfeliratban a tengerészet előmoz­dítása szükséges intézkedésül bélyegeztetik ezen szavakkal: „most, midőn béke ölében iparunk gyorsan emelkedni kezd“ — Sak­o azonban a kitételt ekkép indítványozd: „most, mi­dőn béke ölében keletkező iparunk inkább mint valaha erős óralmat kíván.“ S indítványát azzal tám­ogatá, mikép a spa­nyol ipar nemcsak hogy nem emelkedik, hanem inkább leg­­nyomorubb állapotban teng; s előadása olly benyomást tön a gyülekezetre, hogy egy a bizottmány nevében Rius Rosas által megkísértett c­áfolat daczára mégis 72 szóval 65 ellen elhatároztatott, miszerint az indítvány fontolás alá vétessék, s hihetőleg már be is tétetett a válaszfeliratba. A déli tarto­mányok reményei tehát, mellyek a föltétlen tilalomrend­­szer megszüntetését s mérsékes védvámok behozatalát évek óta óhajtják, ismételve meghiusulának. A pénzügyi rend helyreállítása, a kiviteli bérkerét emelése, elöhaladás az iparban, melly a csempészet eltörölhetlensége s a jelen rend­szer mellett csak név szerint, valóban pedig épen nincs meg­védve, végre megszüntetése a nép azon elerkölcstelenedé­­sének, melly az üdvtelen dugárusság természetes eredmé­­nye, egy bölcs táhozástól függenek. Mon minister minden ígé­retei csak önaltatás, s minden eddig elé tett kísérletekhez hasonlóan eredmény nélkül maradandnak. A köveskamra ugyanazon ülésben egy bizottmányt is kinevezett, melly az organicus törvények alkotása iránt a senatusról már helybe­­hagyott felhatalmazásról tudósítson. A bizottmány köv. hét tagból áll: Llorente , Seijas, Benavides, Alcala, Galiano, Quirato, Moron, Nocedal, — elnökük Alcala Galiano, titká­ruk Nocedal. Az országban egyébként a rettegtetési rendszer folyvást tart. Több nagyobb városokban számos újabb elfo­­gatások történtek, a figuerasi őrség, nem lévén iránta többé birodalom, egy estramadurai zászlóaljjal helyettesittetett; az egyedül Cataloniában eddigelő még fenállt vichi nemzetőr­ség mindenszentek napján szinte hasonló oknál fogva le­­fegyvereztetett, s a félelem olly erős vola, hogy csak három órai szünetet engedtek volt neki. Valenciában nove­lre tá­ján éjszakán néhány összecsoportulás kísértetett meg, a ka­tonák azonban a rendet folyvást fentartották. Falragasztvá­­nyok s proclamatiókat találtak, valamint Castellon, Cartage­na s Murciából emissariusokat venek észre. Galíciában a forrongás szinte hasonló módon tart; Balboa tábornok min­den erejét ráfordítá, hogy Vich, Tuy s Redondela városokat a lázadástól megőrizhesse; a kormányt folyvást komoly ag­godalmak ostromolják. Prim tábornok s bűntársai peréről köv. tudósítások ér­keztek Madridból. A haditörvényszék nov.­ékén ült össze; elnöke nem Espeleta tábornok­­a mint előbb jelentetett), ha­nem Mazaredo madridi főkapitány volt. Hat tábornok teljesí­ti a birói tisztet: Ribero, Concha, Gallegos, Campo Alenge, Concordia és Rute. Shelly tábornok, a fővádlóit védő sére­lemkép adá elő, mikép védenc­e sem a feladóval sem a tanuk­kal nem szembesiteték. Ezen nyilatkozatnál a bírák szemei Aznar ügyvédre fordulanak, ki a per utasítását is vezető, s egyszerű vallomásokra az összeesküttek fejeit kiváná. Prim­s társai e törvényszéki ülésben nem voltak jelen. Ribero­s Concha (testvére a köveskamrai ellenzékhez tartozó tábor­noknak) Prim részére kedvezőleg nyilatkoztak. Nov. 4én még mi sem végeztetett ügyében. A törvényszék tagjai meggyő­ződtek, mikop a per sokkal kimerítőbb utasítást kíván, melly mégis rendelheték, addig elé az egész ügy felfüggesztetett. A perfolyam részleteit a J. des Debats levelezője kissé bőveb­ben közli. A Prim tábornok által összegyűjtött védtanács egy­általában a haditörvényszék ellen tiltakozott, az ellenmon­dás azonban sikertelen maradt. Egyébiránt a bírák mérsékelt s­eszélyes férfiakat ismertetnek; nem tarthatni, hogy őket ítéletükben pártos nézetek, politikai gyűlölet vezérlendi. Spanyolországban, hol egyébként minden nyilvános tények bizonyos nézőjátékos színnel bélyegeztek, egyedül az igazságszolgáltatás ment minden pompától, minden külső máztól, sőt mondhatni, még a szükséges méltóságtól is. S valóban csupán irelmet hint a vádlottak kedélye fölé, de semmi tiszteletparancsoló érzetet nem kelt a nézők keblé­ben. A törvényszéki személyzet a volt őrségi laktanya egyik tágas termében gyűlt össze. Kis asztal körül egészen kö­zönséges székeken lilének : az elnök, a hat bíró, törvény­­széki ügyvéd s egy titkár, két pad­lón a hallgatók számára hagyva, kik azonban úgy látszott, jogukat használni nem igen buzgókodtak; a terem mintegy 500 személyt fogadhat kérelmesen ; ezen számnak alig fele volt jelen, s ezeknek is háromnegyede napiparancs által oda idézett őrségi lisz­tekből állott. Asztalon a birák előtt négy könyv feküdt; még feszület sem volt föltéve, a hat tábornok egyenruhában volt; a nézők a teremben fel alá jártak, a birákhoz közeledtek, s helyet foglaltak megöttük ; nem volt semmi őrizet felállítva, semmi felvigyázó — szóval egy törvényszéki ülés ünnepé­­lyiségiből mi sem volt látható. Legelöl a perirományok ol­vastattak s a tanúvallomások (Prímnek a katonasághoz nem tartozó társai vele együtt ítéltetnek) , aztán Shelly tábor­nok védbeszédét adá elő, azaz egy értekezést olvasott, mellyet neki a vádlott egyik ügyvéde odanyújta. Shelly derék katona, becsületes férfi, sohasem foglalkozott törvé­nyes dolgokkal; a védbeszédet valóban egyhangúlag is ol­vasó s úgy, mintha tartalmából mit sem értett volna. Prim hadi pályája meglehetős élénk színekkel volt rajzolva: még igen fiatal korában 1833-ban önkéntesül állott be a szolgá­latba ; rangjait egymásután a harczmezőn nyerő, hétszer jön megsebesítve. Shelly után még hat katonatiszt lépett elő védbeszédével; egyikök mire sem tudott menni olvasásá­val ; az elnök türelmetlenségét le nem győzhetvén, a nézők közöl egy lisztet megkérele s a beszédet általa tovább ol­vastató, a­mit ez egészen egykedvűleg végezett. Előadások után a közönségnek a termet oda kellett hagyni. Két óra múlva az ülés ismét nyilvánossá lön, az elnök jelenté, mikép a törvényszék nincs elegendőleg értesítve, s a pernek újo­­nan kell intéztetni. Egyébiránt Spanyolországban a hadi ítéleteket nem az elnök teszi nyilvánossá, hanem a tarto­mányi főkapitánynak átküldi, ki is a hadügyésszel elhatá­rozza: valljon az ítélet végrehajtandó-e vagy a legfelsőbb hadi - tengerészeti tanács eb­be terjesztendő? Így megy

Next