História 1979
1979 / 3. szám - FIGYELŐ - DOMBRÁDY LÓRÁND: Mi volt a Vkf-2?
Az évek során több alkalommal visszhangot váltott ki Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig című emlékirata. A számos kritikában (többek között E. Fehér Pál a Népszabadságban, Vida Ferenc a Párttörténeti Közleményekben stb.) a Horthy-rendszer erőszakszervezete egyik sajátos termékének, a Vkf—2-nek a megítélése kulcskérdésnek számít. Ugyanehhez a témakörhöz kapcsolódik sok vonatkozásban Máté György —Vida Ferenc: Hűség és hűtlenség című kismonográfiája is, Kossuth Könyvkiadó 1979. (A szerk.) Az ellenforradalmi rendszer hadseregének mind katonai, mind politikai szempontból kiemelt jelentőségű vezető testülete volt a vezérkar. Főnökét — mint legfelső hadúr — maga Horthy Miklós kormányzó nevezte ki, közvetlenül az ő rendelkezése alá tartozott, neki számolt be tevékenységéről, a hadsereg állapotáról. A honvédelmi miniszternek a vezérkar főnöke nem volt alárendelve, őt a kormányzónak tett jelentései tartalmáról csak tájékoztatni volt köteles. A vezérkar működése meghatározta a hadsereg arculatát, befolyásolta az állam katonapolitikáját, de hatást gyakorolt az államélet egészére is. A vezérkarnak feladata ellátásához elsőrendű érdeke volt a külföldi — elsősorban a kisantant (Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia) — államok katonai helyzetének és háborús felkészülésének megfigyelése, ugyanakkor a saját fegyveres erőkkel kapcsolatos titkos adatok megőrzése. E feladatot a hírszerzés és a kémelhárítás látta el, ami a vezérkar második osztályának, az úgynevezett Vkf—2-nek hatáskörébe tartozott. A Vkf—2. felépítését a volt Osztrák— Magyar Monarchia hadseregének vezérkarához igazodva 1920-ban alakította ki első vezetője, Stojakovics (Sztójay) Döme. A trianoni békeszerződés megtiltotta vezérkar létrehozását, ezért ez a szerv 1938-ig, a fegyverkezési egyenjogúság bevezetéséig mint a Honvédelmi Minisztérium VI. katonai főcsoportja állott fenn, s ezen belül működött a VI—2. osztály. A Vkf—2. struktúráját kezdettől két alapvető — egymástól el nem választható, egymást kiegészítő — feladat határozta meg: a hírszerzés és a kémelhárítás. Az osztály eszerint tagozódott alcsoportokra, az úgynevezett alosztályok- Mi volt a Vkf-2? ra. A hírszerzést a Központi offenzív alosztály („Koffa”.), a Nyilvántartó alosztály („Nyíl”.), az úgynevezett „X” desifrírozó csoport, valamint az attasé csoport, míg a kémelhárítást a Defenzív alosztály („Def.”) látta el. A Vkf.2. szervezetét kiegészítették a hadtestparancsnokságoknál működő, így az ország egész területét behálózó, a Vkf—2. osztály irányítása és ellenőrzése alatt működő hadtest II. osztályok. A Vkf—2. osztályt vezérkari ezredes, míg az egyes alosztályokat vezérkari törzstisztek — őrnagy, alezredes — vezették. Az osztály szerkezete az ellenforradalmi rendszer fennállása alatt lényegében nem változott, azonban a testület létszáma jelentősen növekedett. 1935-ben 56, 1938-ban 83, 1940-ben 74, míg 1942-ben már 152 fő az osztály tényleges állománya, amit a háború alatt tartalékosok behívásával még szükség szerint kiegészítettek. Ugyanezen időszakokban a többi vezérkari osztály létszáma általában 25—40 fő között mozgott. A Központi offenzív alosztály kiterjedt hírszerző hálózattal rendelkezett. A beszerzendő híranyag egyrészt szorosan katonai jellegű volt, kiterjedt a megfigyelt állam hadseregére, haditerveire, felvonulására, vezetésére, felszerelésére, alakulatainak elhelyezésére, mozgósítási és kiegészítési rendszerére, stb. Másrészt a „Koffa”, szélesebb katonapolitikai célokból érdeklődött minden olyan bel- és külpolitikai jelenség és tény iránt, mely a haderő megteremtésére — különös tekintettel a nemzetiségi viszonyokra — és annak növelésére vonatkozott, figyelemmel kísérte az ország gazdasági és ipari potenciáljának változásait. A „Koffa” tevékenysége a második világháborút megelőzően elsősorban a kisantant államok ellen és az őket támogató hatalmak felé irányult. Kiterjedt ügynökhálózata és nem utolsósorban a katonai attasék tevékenysége révén gazdag és megbízható információk birtokába jutott. Kevesebb sikerrel járt a magyar hírszerzés tevékenysége a Szovjetunió ellen. A háborús évek alatt a kémkedés már csak Szlovákiára és főleg Romániára szorítkozott. A német elhárítás már ezt sem nézte jó szemmel, bár a két hírszerző szolgálat között korábbról fennálló hírcsere egyezményre hivatkozva ekkor is igyekezett hasznosítani a magyar információkat. A hírszerző munkában nagy szerep jutott a határmenti hadtestek II. hírszerző és kémelhárító osztályainak, amelyek a szomszédos országok határkörzeteiben — kb. 60 km mélységig — szervezték és irányították a hírszerzést, a határőrizeti és ellenőrzési szervek bevonásával. A határmenti átkelőhelyeken és községekben ezenkívül hírszerző egységeket is működtettek. A „Koffa” összehangolta tevékenységét a politikai rendőrséggel és a csendőrséggel. A csendőrség kiterjedt besúgó hálózatával különösen értékes adatokat szolgáltatott a már említett határövezeti hírszerzés számára. A Vkf—2. agyközpontja a Nyilvántartó alosztály, az úgynevezett „Nyíl” volt, ahol népes személyzet gyűjtötte és rendszerezte különböző szempontok szerint az egyes Vkf—2. alosztályoktól, a katonai attaséktól, a lehallgató és figyelő szolgálattól, a csapatoktól, valamint a hírközlő szervektől és sajtótól naponta folyamatosan érkező híreket, értesüléseket. Az ily módon összegyűjtött anyagból napi, heti és havi általános és tematikus összefoglalókat, értékeléseket készítettek a kormányzói katonai iroda a vezérkar főnöke, a honvédelmi miniszter, a miniszterelnök, valamint más katonai és polgári szervek számára. Fontos részlege volt a Vkf.2. osztálynak az „X” csoport, mely a különböző országok rejtjelezett katonai adásainak lehallgatásával, azok sifre (titkosítás)kulcsainak megfejtésével foglalkozott. Feladatai közé tartozott a vezérkar titkos üzeneteinek és parancsainak továbbítása is. Az attasé csoport irányította a külországokban működő magyar katonai attasék munkáját, értékelte jelentéseiket. Másrészt a Magyarországon működő attasékkal kapcsolatos ügyeket — protokolláris feladatoktól a megfigyelésig — intézte. Vkf felépítési sémája Államfő (Horthy)