História 1980

1980 / 1. szám - KÁKOSY LÁSZLÓ: "Küldjetek a fáraóhoz!" Sztrájk III. Ramszesz korában

„Küldjétek a fáraóhoz!” Sztrájk III. Ramszesz korában Az i. e. 16. században a fáraók új te­metkezőhelyet választottak maguknak. Korábban a piramis volt a leggyakoribb királyi sírforma, a XVIII. dinasztia kez­detétől pedig hatalmas sziklasírokat ké­peztek ki múmiájuk számára az akkori fővárossal, Thébával (a mai Luxor) szemben, a Nílus nyugati partján. I. Thotmesz fáraó (1506—1494) volt az első uralkodó, aki sírhelyéül a nyugati part­nak azt a nehezen megközelíthető ré­szét választotta ki, amely később a Ki­rályok Völgye néven vonult be a törté­nelmi köztudatba. Ez a keskeny, majdnem teljesen zárt, meredek sziklafalakkal körülvett völgy kiválóan alkalmas volt arra, hogy rej­tekhelye legyen azoknak a mesés kin­cseknek, melyekkel az uralkodók elő­deik sírját megtöltötték abban a re­ményben, hogy haláluk után ők is ugyanilyen drágaságokkal felszerelve vonulhatnak be az öröklétbe. A völgy őrzése aránylag kis létszámú rendőri, katonai erővel is könnyen megoldható volt, de a sírok bejáratát ennek ellenére igyekeztek elrejteni, az építésben részt vevőket titoktartásra kötelezték. Kétség­telen, hogy a gizai piramisok megépíté­se volt a régi egyiptomi technika csúcs­teljesítménye, nem tartozott azonban a könnyű feladatok közé ezeknek a mo­numentális síroknak a sziklába vájása sem. Három közülük eléri a 100 méteres hosszúságot. A legnagyobb méretű I. Széthi király sírja, melynek teljes hosz­­szúsága jelenleg nem ismeretes, ugyanis a hatvanas években a régészek újabb folyosóját fedezték fel, mely koporsó­teremből indul ki, de a törmelék és a fojtó atmoszféra miatt máig sem kutat­ták át. A munkástelep szervezete A folyosók, melyeket kisebb-nagyobb termek szakítanak meg, általában lefe­lé haladnak. A XVIII. dinasztia idején az alaprajz L alakban megtörik, a XIX—XX. dinasztia idején a tengely nagyjából egyenes vonalú. A sír belső részén van a koporsó, egyes esetekben terem nagyságú helyiségben. A levezető utat számos sírban mély függőleges ak­nák szakítják meg, melyek gyakorlati célokat szolgálhattak (rablók előrehala­dásának megnehezítése, esetleg a be­­csurgó esővíz összegyűjtése); biztos azonban, hogy az Újbirodalom második felében vallási jelentőséget is nyertek. Szokarisz halotti istennek a barlangját jelképezték, mely felett a napisten bár­kájának el kellett haladnia. A nagyobb sírok elkészüléséhez hosz­­szú évekre volt szükség, a király halá­lának idejére készen kellett állniuk. A nagy munkához az uralkodóknak ál­landóan rendelkezésre álló, szakképzett munkaerőre volt szükségük, ezért a thé­­bai nyugati part egy másik völgyében, nem messze a királynék temetkezőhe­lyétől, munkástelepet hoztak létre. A terület mai neve Deir el-Medine, az ókorban' Pa-Demi-nek (A Város) és Szet-Maát-nak (Az Igazság helye) ne­vezték. A telepről származó írásos és egyéb leletanyag legnagyobb része az Amarna-kor utáni időkből való, szer­vezetét, életét a XIX—XX. dinasztia idején, tehát az i. e. 14. század végétől a 11. század elejéig tudjuk részleteiben tanulmányozni; biztos azonban, hogy alapítása a 16. századra esett. Több évtizedes ásatási munka volt szükséges a telep feltárásához. Néhány éves megszakítással 1922-től 1951-ig dol­goztak itt a francia egyiptológusok B. Bruyére vezetésével. Az ásatások során nemcsak a házak, a munkások minden­napi használati tárgyai kerültek elő, ha­nem írásos dokumentumok is — papi­ruszok és ezerszámra osztrakonok —, melyek rövid szövegeiből lassanként ha­talmas mozaikként összeállt a telep éle­tének, szervezetének, egyes családok történetének képe. A telepet fal vette körül, a házak szorosan egymás mellé épültek. Alapterületük kicsi, de néme­lyiknek pincéje és emelete is volt. Fa­laikat nagyrészt agyagtéglából építették, de az alapzatnál, ajtókereteknél követ is használtak. Egyes házakban a falakat festmények díszítették. A közösség szer­vezete tükröződik abban, hogy a háza­kat egy út két oldala mentén építették fel. A munkásokat ugyanis feletteseik két csoportra osztották, melyek mint jobb és bal „oldal” szerepelnek az ok­mányokban. Az elnevezés ősi eredetű és a hajósok szókincséből való, arra utal, hogy az evezősök a hajó két olda­lán ültek. A csoportok létszáma változó, a leg­fontosabb munkálatok idején általában 20—20 fő volt. IV. Ramszesz idején vi­szont 120 a munkások összlétszáma. A telep teljes lakossága a családtagokkal, szolgákkal, őrökkel együtt 250 és 700 között mozoghatott. A közösség élén a két csoportvezető állt, a telepen dolgozó írnokok is alárendeltjeik voltak. Ők tar­tották a kapcsolatot a felsőbb hatósá­gokkal, a vezírtől érkező leveleket is nekik továbbították. Az idők folyamán gyakorlattá vált, hogy a csoportvezetői tisztség egy-egy családon belül öröklő­dött. A munkások életkörülményei Mivel az egyiptomi államgépezet mű­ködésében rendkívül nagy szerepe volt az írásbeliségnek, érthető, hogy a telep­re írnokokat is beosztottak: először ket­tőt, később négyet. Ezek a munka min­den szakaszáról, a legapróbb esemé­nyekről is feljegyzéseket készítettek. Pontos listák készültek a bérekről, a reggelenként átvett munkaeszközökről, a munkából való hiányzások okairól. Munkabérük alacsonyabb volt a cso­portvezetőkénél, de jövedelmüket ki­egészíthették egyéb munkákkal, mint sírfeliratok elkészítése, levelek megírása analfabéták számára. A két csoportve­zető és egy írnok alkotta a telepet irá­nyító testületet. A Deir el-Medine-i kö­zösség saját belső ügyeiben önállóan in­tézkedhetett, a munkások valamennyien a szabad dolgozók közé tartoztak. Életü­ket nagyban megkönnyítették azok a se­géderők — szintén szabadok —, akiket az állam a telepre küldött, hogy annak lakóit mentesítse olyan köznapi tevé­kenységek alól, melyek akadályozhatták volna a sírokban végzett munkájukat. Ők hordták a vizet, szállították az el­látmányt a telepre, de találunk közöt­tük favágókat, ruhamosókat, kertésze­ket is. A rabszolgák csak csekély szerepet játszottak a telep életében. Férfi rab­szolgát egyáltalán nem találunk, az oda irányított rabszolganők felett az állam rendelkezett, nem kerülhettek a telep lakóinak tulajdonába. Bizonyos számú napot dolgoztak egy-egy családnál. A munkások fő tevékenységének színhelye a Királyok Völgye volt. Mi­vel ez messze van a teleptől, addig, amíg Egyiptomi kőművesek munka közben

Next