História 1980
1980 / 1. szám - KÁKOSY LÁSZLÓ: "Küldjetek a fáraóhoz!" Sztrájk III. Ramszesz korában
„Küldjétek a fáraóhoz!” Sztrájk III. Ramszesz korában Az i. e. 16. században a fáraók új temetkezőhelyet választottak maguknak. Korábban a piramis volt a leggyakoribb királyi sírforma, a XVIII. dinasztia kezdetétől pedig hatalmas sziklasírokat képeztek ki múmiájuk számára az akkori fővárossal, Thébával (a mai Luxor) szemben, a Nílus nyugati partján. I. Thotmesz fáraó (1506—1494) volt az első uralkodó, aki sírhelyéül a nyugati partnak azt a nehezen megközelíthető részét választotta ki, amely később a Királyok Völgye néven vonult be a történelmi köztudatba. Ez a keskeny, majdnem teljesen zárt, meredek sziklafalakkal körülvett völgy kiválóan alkalmas volt arra, hogy rejtekhelye legyen azoknak a mesés kincseknek, melyekkel az uralkodók elődeik sírját megtöltötték abban a reményben, hogy haláluk után ők is ugyanilyen drágaságokkal felszerelve vonulhatnak be az öröklétbe. A völgy őrzése aránylag kis létszámú rendőri, katonai erővel is könnyen megoldható volt, de a sírok bejáratát ennek ellenére igyekeztek elrejteni, az építésben részt vevőket titoktartásra kötelezték. Kétségtelen, hogy a gizai piramisok megépítése volt a régi egyiptomi technika csúcsteljesítménye, nem tartozott azonban a könnyű feladatok közé ezeknek a monumentális síroknak a sziklába vájása sem. Három közülük eléri a 100 méteres hosszúságot. A legnagyobb méretű I. Széthi király sírja, melynek teljes hoszszúsága jelenleg nem ismeretes, ugyanis a hatvanas években a régészek újabb folyosóját fedezték fel, mely koporsóteremből indul ki, de a törmelék és a fojtó atmoszféra miatt máig sem kutatták át. A munkástelep szervezete A folyosók, melyeket kisebb-nagyobb termek szakítanak meg, általában lefelé haladnak. A XVIII. dinasztia idején az alaprajz L alakban megtörik, a XIX—XX. dinasztia idején a tengely nagyjából egyenes vonalú. A sír belső részén van a koporsó, egyes esetekben terem nagyságú helyiségben. A levezető utat számos sírban mély függőleges aknák szakítják meg, melyek gyakorlati célokat szolgálhattak (rablók előrehaladásának megnehezítése, esetleg a becsurgó esővíz összegyűjtése); biztos azonban, hogy az Újbirodalom második felében vallási jelentőséget is nyertek. Szokarisz halotti istennek a barlangját jelképezték, mely felett a napisten bárkájának el kellett haladnia. A nagyobb sírok elkészüléséhez hoszszú évekre volt szükség, a király halálának idejére készen kellett állniuk. A nagy munkához az uralkodóknak állandóan rendelkezésre álló, szakképzett munkaerőre volt szükségük, ezért a thébai nyugati part egy másik völgyében, nem messze a királynék temetkezőhelyétől, munkástelepet hoztak létre. A terület mai neve Deir el-Medine, az ókorban' Pa-Demi-nek (A Város) és Szet-Maát-nak (Az Igazság helye) nevezték. A telepről származó írásos és egyéb leletanyag legnagyobb része az Amarna-kor utáni időkből való, szervezetét, életét a XIX—XX. dinasztia idején, tehát az i. e. 14. század végétől a 11. század elejéig tudjuk részleteiben tanulmányozni; biztos azonban, hogy alapítása a 16. századra esett. Több évtizedes ásatási munka volt szükséges a telep feltárásához. Néhány éves megszakítással 1922-től 1951-ig dolgoztak itt a francia egyiptológusok B. Bruyére vezetésével. Az ásatások során nemcsak a házak, a munkások mindennapi használati tárgyai kerültek elő, hanem írásos dokumentumok is — papiruszok és ezerszámra osztrakonok —, melyek rövid szövegeiből lassanként hatalmas mozaikként összeállt a telep életének, szervezetének, egyes családok történetének képe. A telepet fal vette körül, a házak szorosan egymás mellé épültek. Alapterületük kicsi, de némelyiknek pincéje és emelete is volt. Falaikat nagyrészt agyagtéglából építették, de az alapzatnál, ajtókereteknél követ is használtak. Egyes házakban a falakat festmények díszítették. A közösség szervezete tükröződik abban, hogy a házakat egy út két oldala mentén építették fel. A munkásokat ugyanis feletteseik két csoportra osztották, melyek mint jobb és bal „oldal” szerepelnek az okmányokban. Az elnevezés ősi eredetű és a hajósok szókincséből való, arra utal, hogy az evezősök a hajó két oldalán ültek. A csoportok létszáma változó, a legfontosabb munkálatok idején általában 20—20 fő volt. IV. Ramszesz idején viszont 120 a munkások összlétszáma. A telep teljes lakossága a családtagokkal, szolgákkal, őrökkel együtt 250 és 700 között mozoghatott. A közösség élén a két csoportvezető állt, a telepen dolgozó írnokok is alárendeltjeik voltak. Ők tartották a kapcsolatot a felsőbb hatóságokkal, a vezírtől érkező leveleket is nekik továbbították. Az idők folyamán gyakorlattá vált, hogy a csoportvezetői tisztség egy-egy családon belül öröklődött. A munkások életkörülményei Mivel az egyiptomi államgépezet működésében rendkívül nagy szerepe volt az írásbeliségnek, érthető, hogy a telepre írnokokat is beosztottak: először kettőt, később négyet. Ezek a munka minden szakaszáról, a legapróbb eseményekről is feljegyzéseket készítettek. Pontos listák készültek a bérekről, a reggelenként átvett munkaeszközökről, a munkából való hiányzások okairól. Munkabérük alacsonyabb volt a csoportvezetőkénél, de jövedelmüket kiegészíthették egyéb munkákkal, mint sírfeliratok elkészítése, levelek megírása analfabéták számára. A két csoportvezető és egy írnok alkotta a telepet irányító testületet. A Deir el-Medine-i közösség saját belső ügyeiben önállóan intézkedhetett, a munkások valamennyien a szabad dolgozók közé tartoztak. Életüket nagyban megkönnyítették azok a segéderők — szintén szabadok —, akiket az állam a telepre küldött, hogy annak lakóit mentesítse olyan köznapi tevékenységek alól, melyek akadályozhatták volna a sírokban végzett munkájukat. Ők hordták a vizet, szállították az ellátmányt a telepre, de találunk közöttük favágókat, ruhamosókat, kertészeket is. A rabszolgák csak csekély szerepet játszottak a telep életében. Férfi rabszolgát egyáltalán nem találunk, az oda irányított rabszolganők felett az állam rendelkezett, nem kerülhettek a telep lakóinak tulajdonába. Bizonyos számú napot dolgoztak egy-egy családnál. A munkások fő tevékenységének színhelye a Királyok Völgye volt. Mivel ez messze van a teleptől, addig, amíg Egyiptomi kőművesek munka közben