História 1981
1981 / 2. szám - TOMKA PÉTER: Hová tűntek az avarok?
HOVÁ TŰNTEK AZ AVAROK? Szerkesztőségünkhöz mind több megkeresés érkezik, amelyek jelzik: egyrészt a magyar nép őstörténete, másrészt a Pannóniában a honfoglalás előtt élt népek iránt milyen nagy a közönségben az érdeklődés. Ezért is indít a szerkesztőség sorozatot a Kárpátmedence „őslakóiról”, s igyekszik olvasóink elé tárni a kérdést kutató tudományágak eredményeit, és egyúttal vitáit, gondjait is. (A szerk.) A honfoglalást megelőző időkről igen kevés, nehezen vagy többféleképpen is értelmezhető forrás áll rendelkezésünkre. Más tudományágak (nyelvészet, néprajz stb.) eredményeinek összegezése segíthet csak az előrelépésben. A „segédtudományok” sorában előkelő helyet foglal el a régészet, hiszen a feltárt temetők, települések, a viselet és a szokások megfigyelhető elemei, az egyes tárgyak megléte vagy hiánya, esetleg pusztán formája megannyi információt hordoz. Nem véletlen tehát, hogy régész — László Gyula — fogalmazta meg az utóbbi idők legnagyobb port felvert őstörténeti koncepcióját. A kettős honfoglalás elméletére gondolok, arra a feltételezésre, hogy Árpád honfoglalása előtt már magyar (finnugor) nyelven beszélők éltek a Kárpát-medencében.* Természetesen nem ez az egyetlen őstörténeti koncepció, amit a magyar régészek megfogalmaztak. Volt olyan kutatónk, aki a honfoglalás előestéjén csak szláv népek jelenlétével számolt. Volt, aki a késő-avar népesség nyelvi elszlávosodásával egyidőben annak kulturális fennmaradását hirdette, sőt olyan is, aki már a korai avarkorban (a 6. század második felében) magyar nyelvű csoportok jelenlétét bizonygatta. Egy dologban azonban egyetértettek: a Kárpát-medence nem lehetett lakatlan a 9. században, Árpád népének honfoglalása nem légüres térbe való benyomulást jelentett, és az itt talált lakosság (lett légyen szláv vagy akármi más) összeolvadt az újonnan beköltözőkkel. A rendelkezésre álló történeti források minden fajtája összhangban van eddig a pontig. Ebben régész, anthropológus, történész, nyelvész egyetért. Kik lakták Pannóniát? A nézeteltérések akkor keletkeznek, amikor azt kutatjuk: ez a 9. századi népesség milyen fejlettségi fokon állt, milyen nagyszámú volt, milyen nyelven beszélt, mit adott át a honfoglalóknak, mennyiben járult hozzá a magyarság biológiai, gazdasági, társadalmi, nyelvi arculatához. Nemrégiben történelemkönyveinkben még azt olvashattuk, hogy a Kárpát-medencében fejlett szláv államokat találtak őseink, amelyek földművelő kultúrával rendelkező népeinek leigázása során alakult át döntően a magyar (nomád nagyállattartó) pásztortársadalom, eltanulván a földművelést, a letelepült életmódot. Ez a leigázott népesség segítette a feudális osztálytársadalom kialakulását, az új * Folyóiratunk a következőkben részletesen kíván foglalkozni a kettős honfoglalás elméletével. (A szerk.) rendszernek megfelelő új ideológia, a kereszténység terjedését, befolyásolta a létrejövő államszervezetet. Ma már — „ nem utolsósorban a régészet eredményei következtében — az egész folyamatot sokkal árnyaltabban látjuk. Tudjuk, hogy a honfoglaló magyar társadalom sokkal fejlettebb volt, mint azt korábban feltételezték. Saját földművelő kultúrája volt, az osztálytagozódás igen előrehaladott fokon állt. A régészeknek sikerült felfedezniük a vezérek, a törzsi-nemzetségi arisztokrácia magányos sírjai és kis sírcsoportjai, valamint a középréteg nagycsaládi temetői mellett a honfoglaló magyar köznépet, annak nagy sírszámú, szegényes temetőit is. Nyilván nem véletlen,, hogy a „római örökséget”, a római kori városok hálózatát csak a honfoglaló magyarok tudták vállalni a Dunántúl területén. Másrészt ma már tudjuk, hogy a korábban oly döntő fontosságúnak tartott pannon-szláv állam nem is létezett. Az avar állam romjain a keleti frankok (Dunántúl), a dunai bolgár állam (Tiszántúl / Erdély) és a morva fejedelemség (Felvidék) osztozott, egymással is marakodva. Köztük a határvonalak pontos futását nem ismerjük. Nem is lehettek mai értelemben vett határok. Nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy „senki földje” választotta el őket (ez azonban nem jelent lakatlan területet!). A mai történelmi atlaszok készítői szimpátiájuk szerint hol egyik, hol másik államhoz tartozónak tüntetik fel ezeket a határterületeket. Zalavár, az állítólagos pannon-szláv állam központja nem volt más, mint a frank szolgálatba állott, Nyitra vidékéről éppen a morvák által elűzött szláv hűbérúr (Pribina, majd fia, Kocel) birtokközpontja. Arra a kérdésre, hogy kik lakták ezt a politikailag széttagolt Kárpát-medencét a honfoglalás előestéjén, többféle módszerrel igyekeztek válaszolni a kutatók. Az írott történeti források ebben a kérdésben már ellentmondásosak. Nincs semmi meglepő abban, hogy az „avarokról” nem beszélnek sokat — az egykori híradásokban nem a köznépre figyeltek. Az avar állam összeomlásával érdektelenné vált mindaz, ami korábban az „avar” összefoglaló név alatt szerepelt. A szlávokról többször hallunk, jelenlétük kétségtelen, csak éppen számukról nem vallanak a források, és arról sem, hogy mikor és honnan kerültek új lakóhelyeikre. Az onogur népnév is felbukkan a 9. század során. Tudvalevő, hogy ez a forrása a magyarok általánosan használt megnevezésének (hungarus), végső soron a 7. századi nyugati török onogur törzsszövetség nevével azonos. Nem tudjuk minden esetben eldönteni, hogy igazi onogurokat, vagy már magyarokat értenek ezen a néven a 9. századi források. Egy esetben minden bizonnyal nem a magyarok első kalandozásairól van szó: az oklevélben az onogur tartomány mint határjelző szerepel. Az avar kultúra emlékei Több akadálya van a 8. századi állapotokból való kiindulásnak. Az egyetlen biztos tény, amit az avar állam népi (nyelvi) viszonyairól tudunk, az az, hogy sokszínű volt. Tudjuk, hogy szlávok és gepidák mellett más néptöredékek is éltek