História 1983
1983 / 3. szám - PETERCSÁK TIVADAR: Képes levelezőlapok üdülésről, utazásról
Képes levelezőlapok • • 1 •• 1 forfa üdülésről, utazásról A képes levelezőlap olyan nagy példányszámú, széles körű közforgalmazásra szánt, nyomdai vagy fotografikus eljárásokkal készített sokszorosítvány, amely a postaforgalom keretében a posta mindenkori szabályainak értelmében bérmentesítve, nyitott formában üzenetközvetítésre használható — foglalhatnánk össze a képeslap „definícióját”. Megjelenését a postának a levelezés egyszerűsítésére vonatkozó intézkedései segítették elő. Ennek sorába tartozik a nyílt postai levelezőlap bevezetése. A világ első postai levelezőlapját az osztrák—magyar postaigazgatás adta ki 1869. október 1-én. Az olcsó és praktikus levelezőlap nagy sikert aratott és hamarosan felvetődött az igény, hogy arra valamilyen képet is rajzoljanak. Az első képeslapok a hivatalos postai levelezőlapra rajzolt ábrákkal voltak díszítve. Kezdetben művészi hajlamú feladók saját rajzaikkal illusztrálták a lapok szövegoldalát. Ilyen volt pl. a göttingeni Ludolf Parisius, aki 1871-ben főleg zsánerképeket rajzolt megrendelés után. A levelezőlap hátoldalát betöltő tájképet 1872-ben készített a nürnbergi Franz Rorich rézmetsző. Először táj- és zsánerképekkel kezdte, majd építészeti alkotások rajzolásával folytatta. Első lapja egy rézkarc volt Zürichről, majd a város 3—3 látképi részletét adta ki egy-egy levelezőlapon. Mivel Svájcba sok turista utazott, ezek a képes levelezőlapok hamar elterjedtek és másokat is utánzásra ösztönöztek. August Schwartz oldenburgi porosz könyvkereskedő — akit sokan az első képes levelezőlap készítőjének is tartanak — 1875-ben egy 25 várost ábrázoló képeslapsorozatot jelentetett meg. A posta kezdetben sok akadályt gördített a képes levelezőlap útjába: előírta méreteit, súlyát, feliratát. A közvélemény állandó nyomására azonban 1878- ban a párizsi nemzetközi postakonferencián hivatalos postai küldeménynek fogadták el a képeslapot. Németországban és az Osztrák—Magyar Monarchiában 1885-ben engedélyezték, hogy magánosok is készíthessenek képes levelezőlapokat. Számukat világviszonylatban csak 1897-ig lehetett nyilvántartani. Utána számlálhatatlan mennyiségben terjedtek. Az 1890-es években Németországban készült a legtöbb képes levelezőlap. 1899-ben például hetenként 10 millió darabot állítottak elő. A képes levelezőlap nagy népszerűsége és gyors elterjedése olcsósága és újszerűsége mellett szoros kapcsolatban áll az utazással, turisztikával és az üdüléssel. Az 1860-as, 70-es éveket Európaszerte a gyors iparosodás, a közlekedési forradalom jellemezte. A 19. század második felében kiépültek Európa főbb vasútvonalai, az 1890-es évektől pedig az országos jelentőségű vonalakhoz helyiérdekű szárnyakat is csatlakoztattak. Az utazási feltételek javulásával az 1880-as, 90-es években Magyarországon is megnőtt a belső idegenforgalom. A középosztály életmódjához szervesen hozzátartozott a nyaralás. Nyáron minden valamirevaló társaságbeli családnak illett valamelyik divatos fürdőhelyen tölteni néhány hetet vagy hónapot, a módosabbak pedig külföldre is eljutottak. Az üdüléshez kapcsolódó, de a kereskedelmi célú utazások közben is felmerült az igény, hogy az otthon maradt hozzátartozóknak, ismerősöknek rövid üdvözlő sorokat küldjenek, ezzel mintegy jelezve, hogy gondolnak rájuk. A levelezőlapon szereplő kép pedig be is mutatja, hogy küldője éppen hol és milyen környezetben tartózkodik. A képeslap egyúttal praktikusabb levelezési forma is, mint az utazás közben nehézkes levélírás. Emellett a képeslapok a turizmus fejlődését is támogatták a helyi látványosságok publikálásával és az érdeklődés felkeltésével. „Látóképes levelezőlapok” elsősorban azokról a helyekről készültek, ahol a korízlés szerint valamilyen látnivaló vagy nevezetesség volt. Elsők között ábrázolták a főváros és a legnagyobb települések jellegzetes épületeit, látványosságait, a hegyi és tengeri üdülőhelyeket, fürdőket és turisztikai célpontokat. Magyarországot 1896-ig főleg német és osztrák kiadók látták el képeslapokkal. A magyar posta a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódóan jelentetett meg egy 32 lapból álló sorozatot, s ezzel kezdetét vette a hazai képes levelezőlapkiadás. A történeti jeleneteken és a millenniumi kiállítás képein, valamint budapesti épületeken kívül néhány tájképi lapot is kiadtak. A „Látóképes Levelező Lapok” című újság kiadója hiányolja is, hogy Magyarországon nem akadt élelmes vállalkozó e lapok kiadására és ezáltal milliókat adunk a németeknek. 1900-ban viszont már Divald Adolf bártfai fényképész a Magas-Tátra legszebb tájait és fürdőhelyeit ábrázoló 118-féle képeslapot jelentetett meg. Magyarországon a legdivatosabbak a felvidéki és erdélyi nyaralóhelyek, fürdők voltak: Bártfa, Pöstyén, Szliács, Új- Tátrafüred, Herkulesfürdő, Tusnádfürdő, a gazdagabbak pedig a csehországi Karlsbadba is eljutottak. A legkorábbi képes levelezőlapok is ezekről a helyekről ismertek. A szerencsi gyűjtemény statisztikája alapján a századfordulón és a 20. század első évtizedeiben mintegy 60 gyógyfürdőről és üdülőhelyről készültek képes levelezőlapok. 1905 előtt Herkulesfürdőt 180-féle, Pöstyént 95-, Szliácsot 54-, Fenyőházát 40-, Csizi fürdőt 13-féle képeslap ábrázolja. A gyógyfürdők lapjain a panorámaképek mellett általános motívum a gyógyforrás a fölé emelt ivócsarnokkal, a fürdőépületek, szállodák és éttermek, teniszpálya a teniszező vendégekkel, parkrészlet a pihenő üdülőkkel, ritkábbak a fürdőcsarnokok belsejét ábrázoló képek. Az 1898-ból ismert balatoni képes levelezőlapokon láthatók a fürdőkabinokkal teli balatoni részletek a tetőtől talpig felöltözötten fürdőző nőkkel. A képeslapok kedvenc motívumai a nyaralóépületek, de pl. az egyik siófoki lapon a Zenepavilon, az étterem és a kávéház épülete is megjelenik. A legkorábbi magyarországi tájlapokról pontos statisztika nem áll rendelkezésre. A Látóképes Levelező Lapok című képeslapgyűjtő szaklap 1899. évi 2. száma is csak megközelítő adatokat közöl, amikor ismerteti, hogy addig Budapestről több mint 1800-féle, a többi településről mintegy 2500 fajta képeslapot készítettek. 1905—1906-ig a képes levelezőlapok hátoldalát csak a címzésre használhatták és ide ragasztották a bélyeget. A kezdetben zömmel litografált illusztráció a másik oldal egyharmadát, egynegyedét vagy a felét foglalta el, és a megmaradt üres felületre lehetett írni az üdvözlő sorokat. A századfordulóra megnőtt az illusztrációk mérete, a nagyrészt fénykép alapján készült nyomat szinte az egész oldalt betöltötte. Az 1890-es években már igyekeztek egy-egy településről minél több részletet megjelentetni a képeslapokon. Az ilyen „mozaik” lapokon kezdetben 2—3 szögletes, kerek vagy ovális formátumú településképet montíroztak egymás mellé. Nemritkán virággirland vagy geometrikus keretezéssel látták el a képeket. A múlt század végétől ismertek olyan képeslapok, melyeken a város panorámája mellé a helységre jellemző alakokat vagy korabeli népviseletben látható embereket rajzoltak. A városkép mellett gyakran a településre jellemző termékeket is megtaláljuk, így megemlíthetjük a cseresznyékkel körülvett soproni utcarészletet, a szőlőfürtökkel és hordókkal keretezett egri városrészletet, vagy a makói utcaképet egy hagyma rajzába montírozva. A gyártók a képek alá különféle sztereotip szövegeket nyomtattak, a tájképi lapoknál általános az ilyen jellegű felirat: „Üdvözlet Budapestről”. A lap feladója egyszerűen aláírta a nevét, vagy ami általánosabb volt, a képbe írta közlendőjét. Ez azonban zavarta a képek látványát, ezért már az 1900-as évek elején többen javasolták, hogy a képeslapok címzési oldalán legyen hely a közlések számára. A hátoldal megosztását Angliában 1902-ben, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Kanadában és Oroszországban 1904-ben engedélyezte a posta. A képeslap így az üdülés, turisztika természetes és bevett tartozékává lett, a családi, baráti érintkezési formák egyikévé. PETERCSÁK TIVADAR Képeslapok a 19. század végéről, a 20. század elejéről * Magyarország legnagyobb képes levelezőlapgyűjteménye a szerencsi Zempléni Múzeumban található. 18 19