História 1985
1985 / 3. szám - ELSÜLLYEDT VILÁG - DEMETER ZSUZSANNA: Párbajkódex
Párbajkódex „Ezer év dicsőséges tradíciói, nemzeti függetlenségünk büszke önérzete, fajunk ősi harcias jellege, véralkatunk, szigorú fogalmaink a becsületről s a női eszmény, amelynek még mindig a lovagkor magasztos idealizmusával hódolunk, mind szinte predesztinálnak bennünket a párbajra.” - írja könyve előszavában Clair Vilmos, s ezért érzi szükségesnek egy, a kor követelményeinek megfelelő magyar „párbaj-codex” összeállítását, annak reményében, hogy „szigorú és lelkiismeretes” szabályokkal hozzájárul a párbajok visszaszorításához. Clair Vilmos (1858-1951) jogász, újságíró. Először a Magyar Lapok, a Budapest, majd a Függetlenség munkatársa, szerkesztője a Szikra című élclapnak, a szépirodalmi Társalgónak, főtitkára a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyletnek. Fordított Alexander Dumas-tól, irt tanulmányokat (pl. Ipar az őskorban), sajtó alá rendezte Táncsics Mihály műveit, de nevét az 1897-ben megjelent és 29 kiadást megért Párbajcodex tette ismertté, s ettől kezdve egészen a felszabadulásig az első számú párbaj szakértőnek számított. A „codex” mellett megírta a magyarországi párbajok történetét is, Magyar párbajok Attila hun király idejétől az 1923. év végéig címmel. A Párbaj-codex öt nagy fejezetre oszlik, s a fejezeteken belül paragrafusokba foglalta a szerző a párbajokkal kapcsolatos tudnivalókat s azok szabályait. Az első nagy rész felsorolja a sértések nemeit, a sértett fél jogait, a sértő fél kötelességeit, a kihívás szabályait, a választható fegyvereket és kellékeket, a segédek kötelességeit. A második részben Clair a párbajok - külön a kardpárbajok és pisztolypárbajok - alaki szabályait foglalja össze, majd az ezt követő fejezetben a rendkívüli párbajokkal foglalkozik. (Rendkívüli párbajoknak azokat tekinti, amelyekben az ellenfelek nem a Magyarországon szokásos párbajnemeket választották, hanem pl. párbajtőrrel, egyenes vívótőrrel, puskával, karabéllyal vagy más, tetszés szerint választott fegyverrel szereztek maguknak elégtételt.) A negyedik és ötödik fejezetben a lovagias ügyek békés úton történő elintézésének szabályait találhatjuk, s emellett a Becsületügyi Választott Bíróságok tevékenységét foglalja öszsze. A Becsületbíróság volt hivatott megállapítani, hogy a felek párbajképesek-e. A Párbajbíróság döntött a segédek véleménykülönbsége esetén a lovagias ügyek békés vagy fegyveres elintézésének elvi kérdésében, a Fegyverbíróság pedig a párbajnál használt fegyvereket és a párbajfeltételeket jelölhette ki. A Párbaj-codex első kiadását, amelyet Kimnach László és Iványi Grünwald Imre rajzaival illusztrált a szerző, még ugyanabban az évben (1897-ben) követte a második kiadás. Ezután az első világháborúig összesen hét alkalommal jelent meg különböző kiadóknál (Pátria, Hungária) a „codex”. 1923-tól - ekkor már a Singer és Wolfner kiadónál - évente adták ki az újabb kiadásokat, van úgy, hogy évente kettőt is (pl. 1931-ben, 1934-ben, 1941-ben). Az 1923-ban megjelent 10. javított kiadás az előzőekhez képest a „codex” alapján szerkesztett áttekintő táblázatokkal bővült. A harmincas évek közepétől kezdve báró Perényi Zsigmond koronaőr bevezetőjével (méltató soraival) jelentek meg az újabb kiadások, a rajzos illusztrációt pedig „eredeti fényképfelvételek” váltották fel. 1940-ben a magyar királyi honvédelmi miniszter 23.319. évi. tb. 1940. számú körrendeletével új Becsületügyi szabályzatot adott ki a magyar királyi honvédség és a magyar királyi csendőrség számára (ún. A-46. jel. szolgálati könyv). Ennek szellemében jelent meg 1941-ben a 26., újonnan átdolgozott kiadás. A 27. kiadás a Becsületügyi szabályzat módosításával összhangban a honvédtisztviselőkre, a honvéd tisztjelöltekre s a tábori lelkészekre vonatkozó határozatokkal egészült ki. A 28. kiadás a karpaszományosok becsületét érintő ügyekre vonatkozó eljárások ismertetésével bővült. A Párbaj-codex utolsó (29.) kiadása 1944-ben, már a magyarországi német megszállás alatt jelent meg, az Új Idők Irodalmi Intézet Rt. (Singer és Wolfner) gondozásában Budapesten. DEMETER ZSUZSANNA 10