História 1990

1990 / 1. szám - GLATZ FERENC: Ránki György (1930-1988)

korszakkal foglalkozó kutatásokat irányította. Fiatal kutatók csoport­ját gyűjtötte maga köré, akik később a két háború közötti időszak politikatörténetének rangos, nemzetközileg elismert szakértőivé vál­tak — többek között Lackó Miklós, Ormos Mária, Juhász Gyula, Ádám Magda, Kerekes Lajos, L. Nagy Zsuzsa és Tilkovszky Lóránt. Két évvel később, 1962-ben az Intézet igazgatóhelyettese. Időköz­ben Berend T. Ivánnal közösen egy átfogó művet készített az 1920-as évek magyarországi iparáról. Ekkor alakította ki életmódját: úszás korán reggel és fél óra nyelvtanulás (ez utóbbi szokását 47 éves koráig megőrizte; német, angol francia, orosz és olasz nyelvből tett állam­vizsgát). Nyelvtehetsége biztos alapokat jelentett későbbi nemzetközi tudományszervezői tevékenységéhez. Fiatal korában a levéltári kuta­tásokhoz kötődött. Nagydoktori disszertációja az első hároméves terv korszakával foglalkozott. (Jellemző emlék: miközben mi, kezdők szak­­dolgozatunkhoz anyaggyűjtésre siettünk a levéltárba, Ránki mind­nyájunknál korábban érkezett. Gyakran toporgott a bejáratnál kapu­nyitásra várakozva.) Később az elsősorban könyvtári munkán alapu­ló egyetemes történelmi kutatásokért lelkesedett. 1964-ben félállású professzorrá nevezték ki a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Ismert volt Debrecenben, hogy a fiatal történészeket bátorította, sőt álláshoz, ösztöndíjhoz segítette őket. Sok örömet lelt a patronált fiatalok társaságában. A felszínen mindig megmaradt szívélyes kultúrdiplomatának. A nagyon zárkózott ember viszont a fiatalok között­­ a vacsorákon vagy a kirándulásokon, a futballmeccseken, vagy csak az otthon rendezett tudományos beszél­getéseken­­ hirtelen nyílttá és oldottá vált. Gazdaságtörténeti munkássága az 1970-es években érte el csúcs­pontját. Először a 20. századi Magyarország gazdasági, ipari fejlődé­sének monográfiái születtek. (Berend T. Ivánnal közösen.) Majd mindinkább a nemzetközi összehasonlítás felé fordult figyelme. „Azt hittem, vége a fejlődésnek, csak írjuk egymás után a könyveket. De jött a centrum és a periféria, az európai összehasonlítás, és ez újabb lendületet adott” - így az újabb témáról készült könyvük első példá­nyának baráti dedikációjánál (1974). Ettől kezdve tanítványai figyel­mét állandóan a nemzetközi összehasonlításokra irányította. Mód­szertani szempontból tekintve Ránki történetírása ekkor egy új szintet ért el. A gazdaságtörténet egyébként is túlságosan szűk terület volt szá­mára. 1973-ban - debreceni utazásai közben - írta máig legolvasot­tabb könyvét, a II. világháború összefoglaló történetét. A II. világhá­ború és különösen a fasizmus pályafutásának kezdetétől rendkívül érdekelte. Szakmai és egyéni élmények fonódtak össze. Serdülőkorú gyermek, amikor Auschwitzba hurcolták. Ez kitörölhetetlen nyomot hagyott emlékezetében. Beszélni nem beszélt róla, csak néhányunk - a legbenső köréhez tartozók - előtt fedte fel ennek nyomait. A fasiz­mussal szembeni kritikájának alapja mégsem a személyesen átélt szenvedések miatti bosszú, hanem sokkal inkább a mély humanizmus. Az összehasonlítás kiterjedt a közép-európai kis országok történetére is. Szlovákia, Magyarország és Románia rivalizálását eleveníti fel Hit­ler kegyeiért.­­ Gazdaság- és politikatörténet egyféle szintézisének készült utolsó nagy műve a II. világháború gazdaságtörténetéről. (Eb­ből a témából előadást tartott az 1985. évi stuttgarti Történettudomá­nyi Világkongresszuson; ennek megjelenése hamarosan várható.) Ránki személyisége és tudományszervező munkássága szétválaszt­­hatatlan. Életének utolsó tíz évében nem volt újkori témájú történet­­tudományi konferencia az Egyesült Államoktól Japánig, amelyen meg ne jelent volna, illetve amelynek szervezésében ne vett volna részt. A II. Világháború Története Nemzetközi Bizottságának egyik alapítója és a mainzi Institut für Europäische Geschichte tudományos tanácsának tagja volt. 1980-tól tagja volt a Történettudomány Nem­zetközi Bizottsága Elnökségének. 1985-ben a Bizottság első elnökhe­lyettesévé választották meg. Nem sokkal halála előtt kiszámolta, hogy az utóbbi években egy Magyarországon töltött 6 hónapos időszakban mindössze hetente 1,7 napot tartózkodott Budapesten. Életének utolsó évtizedét a nemzetközi tudományos élet szervezésének és a magyar történetírás elismertetésének szentelte. Kívülről tudta a fontosabb légitársaságok menetrendjét és az élénk szellemmel pá­rosuló kiváló memóriája képessé tette arra, hogy több hónapra előre elkészítse a találkozókra és elfoglaltságokra vonatkozó idő­beosztását. Az állandóan túlfeszített munka és feszültség hatott személyisé­gére. Egyszerűen nem volt ideje a kikapcsolódásra, a pihenésre, de még így is képes volt arra, hogy végtelen órákon keresztül, a türelmetlenség legkisebb jele nélkül, figyelmet szenteljen egy unalmas vacsoravendégnek, még akkor is, ha a társaság többi tagja már félálomba merült. Ránkit 1981-ben nevezték ki a bloomingtoni Indiana Egyetem professzorának. Élete legnagyobb tudományszervezői eredményének az ottani hungarológiai tanszék létrehozását tartotta. A tanszék prog­ramja telve összehasonlító történettudományi, irodalomtudományi, közgazdasági, valamint politikatudományi konferenciákkal. Mindaz, ami a világon Magyarország 1970-80-as évekbeli nemzetközi politi­kai elismerése területén történt, tükröződött Ránki kultúrdiplomáciai tevékenységében. A kényelemhez szokott ún. konzum-generációk nehezen fogják hinni, hogy Ránki, a professzor, a szervező esetenként a hivatalos vendégek kísérője, sofőrje, szállásadója, mindenese is volt, segíteni mindig kész feleségével az oldalán. Személyiségének sokolda­lúsága a maga teljes gazdagságában bontakozott ki. Még nincs hatvan éves és még nem érte el alkotóerejének csúcsát, amikorra már megkapja az összes lehetséges elismerést. 1976 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1961-ben megkapja a Kos­­suth-díjat, a legnagyobb állami elismerést, a Finn Akadémia díszdok­tora (erre és a hozzá tartozó kedvesen mulatságos ruházatra, kardra különösen büszke volt), a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományi Osztályának az elnöke, az MTA Történettu­dományi Intézetének az igazgatója, professzor Bloomingtonban. * Az életet mindenki egyszer éli, élheti meg. Kegyetlen forradalmárok gyakran feledkeznek meg erről. Elveszik, gyötrik a másik életlehetősé­geit. Az igazán erős emberek inkább a maguk életét gyötrik, magukat nem kímélik. Ránki - szerintünk - ilyen volt. De hát, mint mondottuk, tudjuk, a történetírás szubjektív műfaj. Egyébként is, ha íróemberről szól a történet, „úgyis mindegy, ki mit mond rólunk”. Írásaink, a létrehozott és működtetett intézmények beszélnek rólunk. GLATZ FERENC Ránki György (1930-1988) 3

Next