Melléklet 1998

1998 / 6. szám - Hofer Tamás: A nemzettudat változó jelképei

EZREDFORDULÓ • 1998^6. mŰHELV HOFER TAMÁS 11 IIEniZETTllMT UflLTOZO JELKÉPEI Saját magyarságképünkben számolni kell legalább két szinttel: a gyakorlati életben a mindennapi tapasztalatok alapján kialakított, esetleg erősen önkritikus magyarságképpel és a kifelé mutatni kívánt, a normatív elvárásokat tükröző' önképpel. Michael Herzfeld megkülönbözteti a „nemzetállam meghitt belső' terét , ahol az emberek nagyon is tisztában vannak a mindennapi gyakorlat kompromisszumaival, negatív vonásaival, és az idegenek felé forduló véleményalkotást, amelyben egyfajta „társadalmi poétika"nemesíti meg az önképet. A magyarságkép változásai témakörben rendezett az MTA I. és II. osztálya közös ülésszakot 1997. május 6-7-én az MTA Közgyűléséhez kapcsolódva. Alábbiakban az ülés egyik indító előadását közöljük. H sztereotípiák, önképek és másokról alkotott képek nem semleges mezőben, hanem egy hierarchikusan tagolt világrendszerben alakulnak. A magyar származású Tho­mas Szász pszichológus ezt úgy fogalmazta meg: „Az állatok országában az a szabály: edd meg, vagy megesznek, az embe­rek országában pedig: határozd meg, vagy téged határoznak meg (define or be defined)". A kisebb országok sokkal inkább a második csoportba tartoznak, mint az elsőbe. nemzeti jelképtár A magunkról és másokról alkotott sztereotípiákkal szoro­san összefügg a nemzeti szimbólumok rendszere. Ebbe címerek, zászlók, egyenruhák, himnuszok, nemzeti ünne­pek, emlékművek tartoznak, amelyek rengeteg történeti, földrajzi utalást is tartalmaznak, továbbá nemzeti hősök és emlékhelyek, az irodalom, a népi kultúra, a zene, vagyis a magyarság vagy angolság, osztrákság kifejezésének tekintett alkotások. A nemzeti jelképtárban állami, hivatalos és popu­láris szinten egyaránt kitüntetett szerepe van a történelem­nek, a történeti emlékezésnek, mítoszoknak és legendáknak. A monográfiák hangsúlyozzák a nemzeti jelképek és sztereotípiák változékonyságát, társadalmi, regionális, kul­turális és vallási csoportok szerinti differenciáltságát. Robert Colls és Philip Dodd 1986-ban az „angolságról", az angol nemzeti szimbólumtár 1880-1920 közötti kidolgozá­sáról írt könyvét azzal kezdte, hogy az „angolság semmiképp sem tekinthető azoknak az embereknek, akik Anglia terüle­tén éltek vagy élnek valamilyen magától értetődő vagy ter­mészetes sajátosságának. [...] Végig a történelem során az angolságot újra és újra meg kellett alkotni az adott cselekvé­si lehetőségek és viszonylatok, a létező jelképek és eszmék határain belül. De nem kell azt hinnünk, hogy ha a jelképek és eszmék vissza is térnek, jelentésük ugyanaz marad. A jelentés nem csupán a leszármazástól függ, hanem a min­denkori kontextustól és élethelyzettől is." A nemzettudat elemeit, a nemzeti jelképeket topológiai kapcsolatokkal összefűzött hálóként képzelte el Franciaor­szágra vonatkozóan Pierre Nora. Monumentális munkája a nemzeti azonosságtudat sűrűsödési pontjait az „emlékezet helyeinek" nevezi. A kulturális örökség, a patrimoine kon­cepcióján belül az emlékezet helyei — történelmi szemé­lyek, épületek, tájak, intézmények stb. — mint lazán egy­más mellé rendelt, bővíthető, szűkíthető halmaz állnak a francia állampolgár rendelkezésére, hogy saját ízlése és haj­lamai szerint összeállítsa Franciaországnak azt a képét, amelyiket a hazájának tekint. Nora ezért hétkötetes művét mint válogatásra buzdító étlapot, illetve útikalauzt ajánlotta az olvasó figyelmébe ahhoz a „kerthez", amiben a francia múlt „helyei" találhatóak. A hét kötetből álló sorozat utolsó három darabja a „Les France" (Franciaországok) címet vise­li, és voltaképpen azt fejezi ki, hogy több Franciaország-kép adja ki együtt Franciaország egységét. A nemzeti jelképek azonban nemcsak azonosításra szol­gálnak, nemcsak megőrzik, tükrözik az elmúlt történelmet, hanem bele is szólhatnak a történelem alakításába. Victor Turner írja, hogy a „társadalmi drámák" (forradalmak, ura­lomváltások stb.) maradandó nyomot hagynak az emberek­ben. A lefolyásuk során kialakult konfrontációt, szakadást, kiegyezést kifejező metaforák, rítusok megmaradnak az emlékezetben, és bekerülnek abba a forgatókönyv-reperto­árba, amit egy következő dráma megoldásánál elővehetnek. Ez az elképzelés közel áll ahhoz a felfogáshoz, amely a kultú­rát „szerszámosládának" tekinti, benne szimbólumokkal, történetekkel, rítusokkal, világfelfogásokkal, amelyekből szükség szerint különféle „cselekvési energiák" állíthatók össze. Az egyes társadalmak kulturális szerszámosládájának (nemzeti jelképtárának) más-más a tartalma, és ez befolyá­solja cselekvésüket. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék