História 1999

1999 / 5-6. szám - LÁNG ISTVÁN: Az író és a természet

Az író és a természet A Balaton állatvilága Jókai Mór műveiben Jókai Mór igen alapos természettudományos ismeretekkel rendelkezett. Elolvastam az Unikornis Kiadónál megjelent gyűjteményes díszkiadás száz kötetét és kijegyzeteltem mindazt, ami a madárvilággal kapcsolatos. Azt tervezem, hogy az író születésének 175. évfordulóján, 2000. február 18- án előadást tartok a Jókai műveiben található ornitológiai emlékekről. Tehát személyes élményeim alapján is megerősíthetem az előbbi állítást. Megítélésem szerint Jókainak nem a madártan volt a fő erőssége, hanem a botanika, a növények és növénytársulások hihetetlenül gazdag ismerete. Ezt követi talán a kőzet- és ásványtan, a geológia, beleértve az őstörténeti vonatkozásokat. A légkörfizika, a meteorológia, a hidrobiológia szintén erős oldala volt. A fizikai és a kémiai ismeretei a kor művelt szakemberének tudás szintjét tükrözték, sőt a „Jövő század regényében” már előre is tekintett és megsejtett néhány olyan felfedezést, amely csak később következett be (pl. a repülőgép, a törhetetlen üveg stb.). A madarak védelmében A természetben végbemenő folyamatok, események Jókait mindig érdekelték. Személyes tapasztalatait főleg két helyen szerezte: svábhegyi kertjében és balatonfüredi nyaralójában. A földművelés, növénytermesztés, kertészkedés alapismereteit elsajátította, és ő maga is művelte a gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztést. Szakmai ismereteit a „Kertészgazdászati jegyzetek” című műve összegzi. A kiadó az előszóban azt jegyezte meg, hogy a könyv érdekessége, hogy a nagy romantikusnak - valószínűleg - ez az egyetlen realista műve. Korunkban terjedőben van a biokertészet és a kártevők elleni biológiai védelem alkalmazása. Nos, Jókai így ír 1896- ban a fent említett könyvecskéjében: „Minden város, minden falu tegyen törvényt az énekesmadarak védelmére s azok pusztítóinak megbüntetésére. Különösen a néptanítók figyelmeztessék a gyermekeket arra, hogy ne bántsák a madárfészkeket, mert a madarak tehetnek arról, hogy az ő szüleik kertjében alma, körte, barack teremjen...” Jókai regényeiben felbukkanó vízimadarak bizonyára a balatonfüredi nyaralások és általában a Balaton körüli utazások, látogatások emlékeit őrzik. Az olyan madárfajok, mint a kócsag, a gémek, a bölömbika, a récék, a ludak, a sirályok vagy akár a hattyúk bizonyára a vízparton töltött időkből rögződtek az író gondolatvilágában. Ezekkel a fajokkal nyilvánvalóan nem találkozott a Svábhegyen. Halászat A balatoni halászat leírása és így néhány közismert halfaj ismertetése az „Arany ember” című regényében található. A főhős, Tímár Mihály menekül az őt környező világtól, egyedül akar lenni saját gondolataival és lelkével. A befagyott téli Balatont keresi fel. Az ismerős halászok a másnap reggeli téli halászatra készülnek és remélik, hogy kifogják magát a fogaskirályt is. „Mi az a fogaskirály? Az egy vén fogas, amit minden halász ismer már a Balatonon, mert akárhánynak volt a hálójában, de senki sem bírja kihúzni, mert amint veszi észre, hogy a pirityébe került, egyszerre elkezd a Balaton fenekén a homokban farkával lyukat ásni, abba belehúzza magát, s a háló alatt kicsúszik. Iszonyú kitanult gonosztevő. Pedig jutalmat is tűztünk már a fejére, mert egymaga annyi fiatal halat elpusztít, mint három halász. Iszonyú nagy állat, mikor a víz színén úszik, az ember azt gondolná, hogy viza. Ezt is megfogjuk holnap.” A halászat kora reggel kezdődött. Jókai leírja a frissen befagyott Balaton szépségét. A jégtükör és a felkelő nap sugarainak kölcsönhatását, ami olyan hangokat ad, mintha ezer meg ezernyi érchúr pattogna le egy tündéri hárfáról. Sőt, a rianás jelenségét is ismerteti a nagy mesemondó. Következik a regényben a téli, jég alatti halászat részletes leírása. A halak közül a fogast, a süllőt (nem derül ki, hogy az író tudta-e, hogy a fogas és a süllő egyazon faj:a nagyobb méretű süllőt hívják fogasnak), a harcsát, a pontyot, a csukát, a sügért és a kárászt említi meg. Nagy fogás ígérkezik: „Mindenféle alakú szájak és fejek bukdácsolnak fel a vízből, átlátszó úszószárnyak, halfarkak, pikkelyes, kék, zöld, ezüst színű hátak merülnek fel egymást követve, s közülük ki-ki bámul egyszer-egyszer a Balaton cápája, a mázsányi harcsa, tátogó nagy szájával, patkányfark-bajuszával, s megint visszairamodik fejtetővel lefelé, mintha volna odalenn menekülés...” A három halászlegény és a halászmester nagy merítőszákkal lapátolják ki a jégre a zsákmányt. Egymás hegyénhátán fickándozva táncol örege-apraja. A csukák kígyóként kúsznak a kárászok és sügérek tömege között. A potyka úgy nyargal a jégen - írja Jókai -, mint a cickány. A fogaskirály is benne van a hálóban. ,.- Ahol ni! - kiált a másik legény, akinek éppen tele volt a szákja hallal, amint egy roppant nagyságú fő, mint egy ezüstkrokodil nyomult fel a vízből. tisz Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza Balatonfüreden, 1873-ban