História 2001

2001 / 1. szám - A HONFOGLALÁS ÉS AZ ÁLLAMALAPÍTÁS KORA - GYÖRFFY GYÖRGY: Magyarok a steppén

egyik vagy másik nemzetségnek, törzs­nek sikerült az élre verekednie magát és megszerveznie a többieket. A csatlako­zott vagy behódolt törzseket katonai se­gédnéppé degradálva sorolták maguk mellé, a véres harcban legyőzötteket pe­dig állatállományukkal együtt szétosztot­ták, s ezek rab cselédként dolgoztak az úr „auljában”, nomád gazdasági üzemében. Ilyen módon amikor Európa kapujában megjelent egy nomád nép, ez inkább már csak a nevében volt azonos az élre került belső-ázsiai „ősnemzetséggel”, emberta­­nilag, sőt olykor nyelvileg is heterogén alakulat volt. Nomádok, megtelepült népek A népvándorlás sodrába azonban nem­csak tiszta nomádok jutottak be, hanem félig megtelepült steppei peremnépek is. Ennek oka egyrészt az, hogy a steppei nomádok többnyire szimbiózisba kerül­tek a mellettük lakó erdei és ligetes pusztai népekkel, másrészt az, hogy az erdőlakó steppei peremnépek a bel­ső-ázsiai példák tanúsága szerint könnyen és gyorsan változtattak életfor­mát, idomultak a pusztai életmódhoz. Ilyen steppei peremnép volt eredetileg a törökség is, amely az iráni nyelvű nomá­dok helyét elfoglalta, de ilyen volt a tö­rök népalakulatok sodrásába került ma­gyarság és az avarok által kimozdított szlávság is. A steppei peremnépek alsóbbrendű helyzetbe jutottak a hódító törzsszövet­séghez képest, akár azért, mert legyőz­ték őket vagy behódoltak, akár azért, mert a lovon nagy távolságokat megtevő pusztai harcosok mindig katonai és szer­vezeti fölényben voltak a halász-vadász - erdei állattenyésztő - kezdetleges földművelő népekkel szemben. Ugyan­akkor a peremnépek és nomádok egy­mást kiegészítő gazdasága mindkét ol­dalnak hasznos szimbiózishoz vezetett, melyet természetesen a nomád fél ural­kodó rétege fölözött le. A szimbiózis olykor megszakadt, máskor összeolva­dást eredményezett, de emlékeként a hódító és behódolt vagy a kettőből elő­állt heterogén népalakulat gyakran a hódító nevén szerepelt. Ennek oka első­sorban az, hogy a közösséget a vezető et­nikum katonai apparátusa fogta össze, és mind az ókorban, mind a kora közép­korban ez volt a döntő etnikumképző tényező. A legyőzöttek igyekeztek a győzőhöz hasonulni, felvették nevét, és külsőségekben is követték némely szem­mel látható jellegzetességét. Ahogy a ta­tárok által legyőzött kunok egy-két évti­zeddel kipcsaki országuk megdöntése után tatárnak kezdték nevezni magukat, és ahogy a Kárpát-medence szlávjai né­hány évvel a 895-i honfoglalás után ma­gyar módra kezdték fejüket nyírni, úgy következett az be más steppei peremné­pek esetében is. A „magyar” népnév Ha szem előtt tartjuk a „néppé válás” fenti folyamatát, történeti szociológiai oldalról nyerhet alátámasztást a magyar népnév első elemének régi egyeztetése az indoeurópai népek saját magukra használt nevével. A magyar, hajdan magyer népnév két tagból álló elhomályosult összetétel: utó­tagja a finnugor er férfi, ember szó, míg előtagja az ugor népek közös neve volt. Az utóbbi őrződött meg a vogulok és osztjákok közös manys—manysi— menydsi nevében, valamint az osztják más~manyty frátria névben, eredetileg minden obi-ugor nemzetség egyik alcso­portjának nevében. A magyaroknak tö­rök törzsekkel, az obi-ugoroknak pedig egy tajgalakó ősnéppel való egybeolva­dása előtt manycs(i) néven nevezte ma­ Lószerszámkészítő ötvösműhely Mongóliában Lószerszámveretek Törteiről

Next