História 2001
2001 / 2. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - FÓNAGY ZOLTÁN: Az életritmus változása
több nemes sem tartotta számon folyamatosan a naptár szerinti időt, a parasztok pedig jellemzően a mezőgazdasági ciklushoz kötötték az eseményeket: a hóolvadással, cseresznyeéréssel, aratással, sarjúkaszálással, szürettel, szilvaéréssel határozzák meg tanúvallomásaikban egy-egy eset időpontját. A 19. század első felében az átmenet jeleit figyelhetjük meg az időhöz való viszonyban. A ritka utazások számunkra felfoghatatlan ráérősséggel zajlottak. Az érkezést, a találkozásokat csak hozzávetőleges pontossággal határozták meg, a néhány napos eltérésben semmi furcsát nem találtak. A kiszámíthatatlan útviszonyok között persze nem is igen lehetett pontos érkezési időpontot adni. Nagy esőzések akár több nappal is meghosszabbíthatták az utazást. Éppen az otthonról való kimozdulás ritkasága miatt amúgy is lassan haladhattak, hiszen az utazást gyakran megszakította az útba eső rokonok, ismerősök meglátogatása, ami több napig is eltarthatott. Újfalvi Sándor leírása szerint a 19. század eleji, falun élő erdélyi nemesség életében nem játszott szerepet az óra. Apjának, az erdélyi viszonyok közt jómódúnak számító birtokosnak (évtizedeken át szolgabírói hivatalt is viselt) nem volt órája. „Nappal az áldott nap, éjjel kakasszó, hajnalban a Fiastyúk és az esthajnalcsillag voltak útmutatói, és a hosszú tapasztalás után nagyon pontos és biztos módon.” A hagyományokhoz való ragaszkodást megtestesítő öreg erdélyi nemes, Keczeli István házában ugyan „a falon függ a kakukkos, pókháló lepte nagy óra, de nem szól. Rég elromlott.” A házat az időtlenség, a mozdulatlanság jellemzi. A napirend minden apró részletében napról napra változatlanul megtartatott. Csak a családi élet ünnepi eseményei, névnapok és disznótorok alkalmával tértek el az élet megszokott ritmusától. Naptár, óra, csengő A 19. században terjedt az írni-olvasni tudás, emelkedtek a kalendáriumok példányszámai, növekedett a hírlapirodalom szerepe, és ezáltal uralkodóvá vált az időpontok kalendárium szerinti megjelölése. A levélírók és az emlékiratok szerzői is a napra pontos dátumozást használták már. Mellette azonban még sokáig megőrizték kiemelt időjelző szerepüket a nagy ünnepnapok (karácsony, húsvét, pünkösd), a mezőgazdasági ciklus kiemelt fordulói (Szent György, Szent Mihály napja április 24., illetve szeptember 29.), a vásárok és búcsúk; ezeket továbbra is gyakran használták időpontok meghatározására. A modern gazdasági funkciókat ellátó polgár, az árutermelésbe bekapcsolódott birtokos nemes és paraszt életében növekvő szerepet játszott az idő. Ők határozott céllal és időbeosztással utaztak pl. vásárra, utazás közben nem engedhették meg maguknak, hogy napokig időzzenek a vendégeskedés kedvéért. „Az idő pénz” felfogás terjedésével megnőtt a gyorsabb közlekedési eszközök iránti igény, szaporodtak a gyorskocsi-vállalkozások. Az 1814-ben született Pulszky Ferenc emlékiratában jól érzékelhető a kétféle időfelfogás egymásmellettisége. Apja életrendje monoton rendszerességével még az időtlenséget, mozdulatlanságot sugallta. De a városlakó, tanult nemes „órára kelt fel”, s ahhoz igazította napirendjét is. A gyermek Pulszky napirendje már egyértelműen az órához kötődött: a felkeléstől lefekvésig órára beosztva étkezett, tanult, sétált, játszott. „Hatkor költöttek fel, reggeliztem s tanultam leckémet, nyolctól tízig iskolába jártam, tizenegyig tartott a priváta [különóra], tizenkettőig hallgattam Lange szép előadásait, ebéd után tanultam a leckét, négyig ismét iskolában voltam, ötig nevelőmmel készültem a jövő nap feladataira, hat után kisétáltunk, de pontban nyolckor múlhatatlanul otthon kellett lennem a vacsoránál, mert atyám megkívánta a pontosságot.” Jókai Mór szintén gyermekkorában szokta meg, hogy télen-nyáron hajnali öt órakor ott kellett lennie magántanítója szobájában. (Ezt a rendszerességet befutott íróként is megtartotta.) A városi-polgári életformából sokat átvett, túlnyomórészt Pesten élő Podmaniczky bárói család napjai is szigorúan az órához igazodtak már az 1820-30-as években. Az órához kötött teendőkre csengetés figyelmeztette a háznépet. „Reggel 8 órára az egész családnak össze kelle jönnie, a reggelit társaságban költendő el, ha bárki közülünk Vasúti hirdetés, 1846 „Elkésés”, Életképek, 1844 24