História 2001
2001 / 3. szám - BEREND T. IVÁN: Romantika, nacionalizmus, modernizáció
művészek vallásos küldetéstudata, nemegyszer önfeláldozó mártíromsága. Mindez magatartásbeli normává is lett, hiszen a romantika volt talán az első olyan művészeti áramlat, amely egyben magatartásnormákat is teremtett. „Agyban párnák közt halni meg” szégyenné, fiatalon, a szabadságért való küzdelemben elesni követendő példává vált. A lengyel Mickiewicz, a magyar Petőfi vagy a bolgár Botev büszkén osztozott e sorsban. Közép- és Kelet-Európában a kultúra művelői és képviselői: írók, művészek, régészek, történészek, tanárok, helyi plébánosok váltak a nemzetépítés élharcosaivá. Míg Nyugaton az abszolút állam nemzetet összekovácsoló, homogenizáló szerepe érvényesült, mint Angliában és Franciaországban, addig az önálló államiságot nélkülöző közép- és kelet-európai népek a romantika művészi és eszmeáramlatával kívülről kapták a nemzeti eszmét. Csakhogy még nem létezett a nemzet! (Például Lengyelország nemesi elitje még etnikailag is a szláv jobbágyoktól eltérő, „szarmata” származásúnak tekintette magát. Az orosz elnyomó elleni harcban nem mozgósították a jobbágyparasztokat, sőt azokat a cár a maga oldalára tudta állítani a lengyel nemesség ellen.) Nemzeti nyelv és kultúra A nemzetet meg kellett teremteni! Ehhez viszont egyedül a nemzeti nyelv és a kultúra szolgálhatott kiindulási alapként. Ez volt hivatott arra, hogy összekovácsolja, közös tudattal ruházza fel a nemzetet. Csakis az ilyen közösségi tudattal rendelkező nép válhatott alkalmassá arra, hogy nemzetnek tartsa magát és akarja a nemzeti állam létrehozását, sőt harcoljon is érte. Ez volt az egyedül lehetséges út a Nyugat követésére. A nyelvi nacionalizmus atyja, a német Herder gondolatai hatalmas lendületet adtak a térség nyelvújítási mozgalmainak. Ennek eredményeként születtek meg térségünk modern, „idegen” elemektől megtisztított, sztenderdizált nyelvei. A nyelvújítás nemcsak a modern irodalmi nemzeti nyelvet hozta létre, hanem össze is kapcsolta a nyelvi mozgalmat, nemzeti tudatot teremtő történelmi mítoszok megalkotásával. Így született meg az „illír” gondolat, ami Vuk Karadzic révén egy egységes szerb-horvát nyelv megteremtésére vezetett. Így jött létre középkori legendák építményén a dákó-román elmélet; a hősi harcos hun eredet mítosza Magyarországon; s Frantisek Palacky cseh történelme, amely a liberális Nyugat keleti hídfőállásaként mutatta be a cseh nemzetet. Felvilágosult romantika A nemzeti nyelvet és történelmi mítoszokat teremtő romantika azonban Közép- és Kelet-Európában, ellentétben a nyugati romantika felvilágosodásellenességével, mintegy magába fogta és magával sodorta a felvilágosodás eszméit is. Amint Herder nyelvi nacionalizmusa a nép rousseau-i felfogására épült s magától értetődően tekintette a nép részének a parasztságot, úgy hirdette a század első felének nemzeti romantikája a népuralom gondolatát, a respublika eszméjét. „Tegyük a népköltészetet uralkodóvá az irodalomban - írta Petőfi Arany Jánosnak címzett levelében 1847-ben. - Ha a nép uralkodóvá válik a költészetben, közel áll ahhoz, hogy hatalomra jusson a politikában is.” A cseh Palacky romantikus történelem-interpretációjában a huszita mozgalommal a csehek az elsők között szálltak harcba a hatalmasságok és a társadalmi hierarchiák ellen, az emberi egyenlőségért és gondolatszabadságért. A felvilágosodás népszuverenitás eszméje, a társadalmi szerződésbe foglalt társadalmi igazság és egyenlőség gondolata, az ész, a vallási előítéletektől megtisztított tudás és tudatos cselekvés, és az ennek révén elérhető társadalmi és történelmi haladás programja mintegy átszőtte a romantikus eszmeáramlatot. Térségünkben ezért felvilágosult romantikáról beszélhetünk. A feudális „nemesi nemzettel” szemben a népköltészet stílusát, ritmusát, téma- és hangulatvilágát átvevő költészet előbb fogadta be a nemzettestbe, előbb emancipálta a jobbágyparasztságot, mint a politika. A költészet ugyanakkor ébresztőt fújt a nemzetnek. Ezt tette Vörösmarty romantikus nemzethalál víziójával, a fenyegető sírral, „melyben nemzet süllyed el”, és Mickiewicz víziójával a keresztre feszített Jézus Krisztus Lengyelországról. HERDER, Johann Gottfried (1744-1803): német irodalomtudós, filozófus, a történeti és a kultúrfilozófiai gondolkodás megújítója, a német romantika előfutára. Művelődéseszményének az antik humanizmust tekintette, újraértékelte a német középkori kultúrát. Filozófiájának alaptételei a romantika művészetfelfogásának alapjaivá lettek. Kifejtette, hogy a nyelv kezdetei az emberi természetben rejlenek, tudáshoz csak a nyelv közegén át lehet jutni. A népdalok, a népköltészet és a mitológia iránti érdeklődése indította el az európai népköltészeti kutatásokat. Történetfilozófiájában a történelem fejlődésmenetét az emberi élet szakaszainak analógiájára vázolta fel. F. I. Adam Mickiewicz lengyel író Hriszto Botev bolgár költő Friedrich Novalis német költő .