História 2002

2002 / 3. szám - GYARAPODÓ KÖZGYŰJTEMÉNYEK - LÁSZLÓ GYULA: A nagyszentmiklósi kincsről

amint egy-egy hozzájuk vezetett bizánci vagy kínai követség be is számol remek­művű aranyedények használatáról a fo­gadásuk alkalmával. A leletanyag és né­hány forrás elejtett megjegyzése viszont mégis egyértelműen arról árulkodik, hogy ez nem vált általánossá a sztyeppi arisztokrácia körében. Alapvetően más helyzet volt az ava­roknál. Náluk a 7. század első felében kialakult az igény saját készítésű fém­edények használatára (a keleti sztyeppi vezérek megelégedtek azokkal az ide­gen eredetűekkel, amelyek alkalom­szerűen eljutottak hozzájuk), ami a szá­zad második felére a társadalomban elterjedtebbé vált. (Arra nem tudunk választ adni, hogy ez a fejlődés miért szakadt meg a 8. századra, miközben a nagyszentmiklósi kincs nagyobbik há­nyadát éppen ebből az időből származ­tatjuk. Elképzelhető, hogy ez a kincs konkrét, egyedi történetében rejlik, amit talán sosem fogunk megismerni.) Folytathatunk találgatásokat arról, hogy kié lehettek ezek az edények, mi­kor és miért rejtette el a tulajdonosuk; az avar arisztokrácia kincseivel kapcso­latban mindössze annyit tudunk, amit egy - nyilvánvalóan túlzó­­ forrásodat kínál: az avarok belső összeomlása után a kagán kincstárát 796 januárjában 15 négyökrös szekéren szállíttatta volna el Erik friuli őrgróf. A Duna-Tisza közi és a dunántúli, felvidéki avar leletanyagtól való eltérései, bizonyos bizánci vonásai alapján azt feltételezem, hogy ez a kincs egy olyan avar részfejedelmi család tu­lajdona volt (talán másfél évszázadon át tett hozzá, íratott rá valamit a minden­kori tulajdonos), aki a Kárpát-medence keleti vagy déli felén uralkodott, s aki­nek módjában állhatott olyan exkluzív bizánci kapcsolat kialakítása és fenntar­tása, melynek köszönhetően kiváló kép­zettségű fémedényműveseket foglalkoz­tathatott - ennek lennének ránk maradt nyomai ezek a pompás edények. Kézen­fekvő azt feltételezni, hogy az utolsó tu­lajdonosuk a 795-ben a kagán és a máso­dik főtisztséget viselő jugurzus között kirobbant háború kapcsán, vagy az Avar Kaganátusnak 803-ban a végdöfést adó dunai bolgár hadjárat során rejtette el őket. A sorsáról egyértelműen árulko­dik, hogy sem ő, sem közvetlen környe­zete nem tudta újból birtokba venni. BÁLINT CSANÁD A nagyszentmiklósi kincsről [...] Amikor az egyes darabokat sorra megvizsgáltam, észrevettem, hogy a kincs rovásírásos edényei külön csoportot alkotnak. Négy nagy korsóból áll, négy ivó­alkalmatosságból. Dienes István régészbarátom hívta fel a figyelmemet, hogy a mongol kán udvarában négyfajta italt szolgáltak fel a vendégeknek. A másik készletben - mert kiderült, hogy ezek asztali készletek - mindenből csak három van. Ez az asszonyok közé vezet minket. Úgy tűnik tehát, hogy a kincs két részre oszlik: a fejedelem kincsére (ezeken rovásírás olvasható) és a fejedelemasszony kincsére. A kettő között rendkívül éles stílusbeli különbségek vannak. A [mű­sorban] az előbb szó volt arról, hogy avarnak tartották. A kincs egyik legutóbbi feldolgozója Nikola Mavrodinov bolgár régész volt, aki viszont óbolgárnak tar­totta. Mindkét nézetben lehet valami igazság, mert az asszonyi, a fejedelem­­asszonyi készlet valóban át van itatva késő avar-onogur és bolgár elemekkel. A másik csoportban viszont olyan jelenségek észlelhetők, amelyeknek párját a „Stephanus rex” feliratú pénzeken találjuk. Akarattal nem mondtam Szent Ist­ván pénzeit, mert lehetséges, hogy Géza fejedelem - akit ugyancsak Istvánnak kereszteltek - vezette. Tehát magyar gyökerű a második asztali készlet: a feje­delemé. A kincs tehát kétfajta elemből, kétfajta művészeti körből keletkezett, nyil­vánvaló, hogy valóban kincs volt. Nem egyszerre csinálták valamennyi darabját, hanem gyűjtötték, így a kincs egyes darabjai között nyilvánvaló, hogy időbeli különbségek is vannak, de végül is, ahogy összegyűlt, ami az asztalra került a fejedelemnél vagy a fejedelemasszonynál, az már tömör egységet alkotott.[...] A [19. század elején] a bécsi régiségtár igazgatója pontos jegyzőkönyvet vett fel [a kincsről], így tudjuk, hogy az első jelentésekben valóban említés történik egy keresztről, ami a földbirtokos gróf ajándékaként egy kolostorba került. Er­ről azonban semmi közelebbit nem tudunk. Egyébként - a kereszttől függetle­nül is - a kincsben nagyon sok keresztény vonatkozás van, méghozzá - érdekes módon - nem a fejedelemasszonyéban, hanem a fejedelemében.[...] Vékony Gábor például az egyik csésze feliratának a feloldásánál is bizonyít­va látja, hogy a kincs Ajtony kezéből, Ajtony menekülése során kerülhetett a földbe. Ajtony pedig korábban mint egyenrangú fejedelem, Szent Istvánnal vagy még előbb Géza­ Istvánnal családi kapcsolatban is állhatott. Egyenrangúak lévén, nyilván követjáráskor ajándékokat, kincseket küldtek egymásnak, így ke­rülhetett talán a kincs délre. A második számú étkészletnek minden jelképe a királyi körbe tartozik, például az ékekkel díszített keresztek, bizonyos rovásírá­sos betűk, amik egyeznek a Stephanus rex pénzekkel, nyilvánvaló tehát, hogy ez a két korsó István-kori.f...] Föltehető, hogy a pogány - így mondjuk mi, hogy pogány - jelentésű állatküzdelmi jelene­teket kivágták, és keresztény jelképet tettek a helyükbe. Te­hát átkeresztényesítették. Vi­szont akkor nem mondhatjuk a kincsről, hogy egységesen eb­ben vagy abban a korban ké­szült, és ezek vagy amazok csi­nálták. Sokkal többrétűek a kérdések. LÁSZLÓ GYULA Benda Kálmán interjúja (1985. szeptember 18., Kossuth Rádió, Olvastam valahol c. műsor) A 9. számú csatos tálka felülnézetben 7

Next