História 2002
2002 / 3. szám - GYARAPODÓ KÖZGYŰJTEMÉNYEK - LÁSZLÓ GYULA: A nagyszentmiklósi kincsről
amint egy-egy hozzájuk vezetett bizánci vagy kínai követség be is számol remekművű aranyedények használatáról a fogadásuk alkalmával. A leletanyag és néhány forrás elejtett megjegyzése viszont mégis egyértelműen arról árulkodik, hogy ez nem vált általánossá a sztyeppi arisztokrácia körében. Alapvetően más helyzet volt az avaroknál. Náluk a 7. század első felében kialakult az igény saját készítésű fémedények használatára (a keleti sztyeppi vezérek megelégedtek azokkal az idegen eredetűekkel, amelyek alkalomszerűen eljutottak hozzájuk), ami a század második felére a társadalomban elterjedtebbé vált. (Arra nem tudunk választ adni, hogy ez a fejlődés miért szakadt meg a 8. századra, miközben a nagyszentmiklósi kincs nagyobbik hányadát éppen ebből az időből származtatjuk. Elképzelhető, hogy ez a kincs konkrét, egyedi történetében rejlik, amit talán sosem fogunk megismerni.) Folytathatunk találgatásokat arról, hogy kié lehettek ezek az edények, mikor és miért rejtette el a tulajdonosuk; az avar arisztokrácia kincseivel kapcsolatban mindössze annyit tudunk, amit egy - nyilvánvalóan túlzó forrásodat kínál: az avarok belső összeomlása után a kagán kincstárát 796 januárjában 15 négyökrös szekéren szállíttatta volna el Erik friuli őrgróf. A Duna-Tisza közi és a dunántúli, felvidéki avar leletanyagtól való eltérései, bizonyos bizánci vonásai alapján azt feltételezem, hogy ez a kincs egy olyan avar részfejedelmi család tulajdona volt (talán másfél évszázadon át tett hozzá, íratott rá valamit a mindenkori tulajdonos), aki a Kárpát-medence keleti vagy déli felén uralkodott, s akinek módjában állhatott olyan exkluzív bizánci kapcsolat kialakítása és fenntartása, melynek köszönhetően kiváló képzettségű fémedényműveseket foglalkoztathatott - ennek lennének ránk maradt nyomai ezek a pompás edények. Kézenfekvő azt feltételezni, hogy az utolsó tulajdonosuk a 795-ben a kagán és a második főtisztséget viselő jugurzus között kirobbant háború kapcsán, vagy az Avar Kaganátusnak 803-ban a végdöfést adó dunai bolgár hadjárat során rejtette el őket. A sorsáról egyértelműen árulkodik, hogy sem ő, sem közvetlen környezete nem tudta újból birtokba venni. BÁLINT CSANÁD A nagyszentmiklósi kincsről [...] Amikor az egyes darabokat sorra megvizsgáltam, észrevettem, hogy a kincs rovásírásos edényei külön csoportot alkotnak. Négy nagy korsóból áll, négy ivóalkalmatosságból. Dienes István régészbarátom hívta fel a figyelmemet, hogy a mongol kán udvarában négyfajta italt szolgáltak fel a vendégeknek. A másik készletben - mert kiderült, hogy ezek asztali készletek - mindenből csak három van. Ez az asszonyok közé vezet minket. Úgy tűnik tehát, hogy a kincs két részre oszlik: a fejedelem kincsére (ezeken rovásírás olvasható) és a fejedelemasszony kincsére. A kettő között rendkívül éles stílusbeli különbségek vannak. A [műsorban] az előbb szó volt arról, hogy avarnak tartották. A kincs egyik legutóbbi feldolgozója Nikola Mavrodinov bolgár régész volt, aki viszont óbolgárnak tartotta. Mindkét nézetben lehet valami igazság, mert az asszonyi, a fejedelemasszonyi készlet valóban át van itatva késő avar-onogur és bolgár elemekkel. A másik csoportban viszont olyan jelenségek észlelhetők, amelyeknek párját a „Stephanus rex” feliratú pénzeken találjuk. Akarattal nem mondtam Szent István pénzeit, mert lehetséges, hogy Géza fejedelem - akit ugyancsak Istvánnak kereszteltek - vezette. Tehát magyar gyökerű a második asztali készlet: a fejedelemé. A kincs tehát kétfajta elemből, kétfajta művészeti körből keletkezett, nyilvánvaló, hogy valóban kincs volt. Nem egyszerre csinálták valamennyi darabját, hanem gyűjtötték, így a kincs egyes darabjai között nyilvánvaló, hogy időbeli különbségek is vannak, de végül is, ahogy összegyűlt, ami az asztalra került a fejedelemnél vagy a fejedelemasszonynál, az már tömör egységet alkotott.[...] A [19. század elején] a bécsi régiségtár igazgatója pontos jegyzőkönyvet vett fel [a kincsről], így tudjuk, hogy az első jelentésekben valóban említés történik egy keresztről, ami a földbirtokos gróf ajándékaként egy kolostorba került. Erről azonban semmi közelebbit nem tudunk. Egyébként - a kereszttől függetlenül is - a kincsben nagyon sok keresztény vonatkozás van, méghozzá - érdekes módon - nem a fejedelemasszonyéban, hanem a fejedelemében.[...] Vékony Gábor például az egyik csésze feliratának a feloldásánál is bizonyítva látja, hogy a kincs Ajtony kezéből, Ajtony menekülése során kerülhetett a földbe. Ajtony pedig korábban mint egyenrangú fejedelem, Szent Istvánnal vagy még előbb Géza Istvánnal családi kapcsolatban is állhatott. Egyenrangúak lévén, nyilván követjáráskor ajándékokat, kincseket küldtek egymásnak, így kerülhetett talán a kincs délre. A második számú étkészletnek minden jelképe a királyi körbe tartozik, például az ékekkel díszített keresztek, bizonyos rovásírásos betűk, amik egyeznek a Stephanus rex pénzekkel, nyilvánvaló tehát, hogy ez a két korsó István-kori.f...] Föltehető, hogy a pogány - így mondjuk mi, hogy pogány - jelentésű állatküzdelmi jeleneteket kivágták, és keresztény jelképet tettek a helyükbe. Tehát átkeresztényesítették. Viszont akkor nem mondhatjuk a kincsről, hogy egységesen ebben vagy abban a korban készült, és ezek vagy amazok csinálták. Sokkal többrétűek a kérdések. LÁSZLÓ GYULA Benda Kálmán interjúja (1985. szeptember 18., Kossuth Rádió, Olvastam valahol c. műsor) A 9. számú csatos tálka felülnézetben 7