História 2003

2003 / 5-6. szám - ÁLLAMI, NEMZETI SZIMBÓLUMOK - DÖMÖTÖRFI TIBOR: A magyar címer és zászló útja

A magyar címer és zászló útja 1867-1990 Az 1848-49. évi szabadságharc bu­­­­­kását követően a Habsburg- XI A.hatalom betiltotta a magyar nemzeti szimbólumok, így a címerek használatát, és visszatért az 1848 előtti birodalmi címerhasználathoz. A forra­dalmi emléknek számító nemzetiszín zászlók, lobogók vagy azok részei bir­toklását, használatát üldözték és bün­tették. Haynau már 1849. július 19-én kihirdettette, hogy életét veszti az, aki „forradalmi jelek viselésével (három­színű szalag, vörös toll stb.) a pártütést segíti”. A megtorlás időszaka, a Bach­­rendszer megszűntével e téren is eny­hült a szigor, ennek jele, hogy az 1861. évi Szent István-napi ünnepségeken már hivatalosan is feltűnhetett a piros­­fehér-zöld szalagos magyar zászló. A Bach-rendszer megszűntével hivatalosan is feltűnhetett a piros-fehér-zöld szín. A császári pár ünnepélyes bevonulása a nemzeti zászlókkal feldíszített Budára, 1866. január. Akvarell 1867—1918 A kiegyezés által újonnan kialakított dualista rendszer közjogi sajátosságait ki kellett fejezniük az állami szimbólu­moknak is, amely nemcsak osztrák­magyar, hanem magyar-horvát vi­szonylatban is folyamatos vitákra adott okot. Bécsben szerették volna a biro­dalmi összetartozást heraldikailag is egységesebben kifejezni, magyar rész­ről a császári szimbólumok használatá­ban az önálló államiság megsértését vélelmezték, és a horvátok is igényt tartottak nemzeti szimbólumaik feltün­tetésére a közös intézmények jelvényei sorában. Az Osztrák-Magyar Monarchia közös címerének megalkotása körüli viták csaknem ötven évig tartottak, melynek hátterében az a dilemma állt, hogy a birodalom két fő országa jogilag szuverén állam volt, így nem lehetett egységes címerük. A megoldást csak egymás mellett álló, egymás mellé ren­delt címerek összekapcsolása jelenthet­te, amelyre végül 1915-ben került sor Ferenc József „királyi kézirata” által elrendelve. A Monarchia közös intézményei használatára előírt közép- és kiscímert átfogóan rendező uralkodói döntés (az összes történeti igényeimért magában foglaló nagycímert sem ez alkalommal, sem később nem alkották meg) „pari­tásos alapon” rendezte az ügyet. Az 1916-ban elfogadott XV. törvény­­ az első világháború idején, Horvátország egyenrangú félként való bevonása jele­ként - a magyar címerrészbe ekként még beillesztette „Horvát-, Szlavón- és Dalmátországok” „ezüsttel és vörössel sakkolt mezőt” mutató jelképét is. Az 1915. évi „legfelsőbb jóváhagyás” meg­határozta az osztrák-magyar közös intézmények használatára szolgáló közös középcímert is. A birodalom köz­jogi különlegességeit tükrözte, hogy Dalmácia és Bosznia-Hercegovina cí­mere mindkét fél pajzsán szerepelt. A kiegyezés az 1848. évi XXI. tör­vénycikk alapján állította vissza a jog­folytonosságot a külön magyar címer- és színhasználat területén. A magyar ha­tóságok által hivatalosan használt ma­gyar kiscímer leírása szerint (heraldikai­lag) jobbról vörössel és ezüsttel hétszer *Vö. Fónagy Zoltán: A korona és a király 1848-49-ben. História, 2003/2. szám­ (A szerk.) A magyar kiscímer a közintézményeken is megjelent. Posta és távirdahivatal táblája, 19. század vége 34

Next