História 2004

2004 / 1. szám - ÉVFORDULÓ - LADÁNYI LÁSZLÓ: A magyar gyapot története

csaták világában élő agrárkáderek gon­dolkodásmódjába. Mindez a szovjet növénytermesztési példa kritika nélküli átvételét, a micsurini elvek és módsze­rek kizárólagos alkalmazását jelentette. Ezek voltak azok a keretek, amelyek között megtörtént a gyapot meghonosí­tásának szocialista kísérlete. A gazdasági késztetést pedig az je­lentette, hogy az embargó keretében az egyik legnagyobb termelőnek számító USA nem exportált megfelelő mennyi­ségben gyapotot a Szovjetunió és szö­vetségesei részére. Az 1948-53 közötti, viszonylag kedvező időjárású évek pe­dig azt a benyomást kelthették, hogy a gyapottermesztés természeti feltételei akár hosszú távon is kedvezően alakul­hatnak. Az eddigi, csak pár hektárra kiterje­dő kísérleteket ekkor már nagyságren­dekkel nagyobb területre koncentrál­ták. A szórványosan megújuló próbál­kozásokat felváltotta a központi szerve­zésű, tervgazdasági alapra fektetett mezőgazdasági offenzíva. A kor szelle­mének megfelelően, a gyapottermesz­tés a tudomány és a parasztság közös küzdelmének számított. A hivatalos források szerint Ma­gyarország éves nyersgyapot-szükségle­­te 1949-ben 30-40 millió kg volt, ami a népgazdaságnak akkori árfolyamon 400-500 millió forint kiadást jelentett. A pártkatonák ennek figyelembevéte­lével dolgozták ki a „gyapothadművele­tet”. Első lépcsőben központilag kije­lölték azokat a földeket, amelyek „al­kalmasnak” tűntek a növény termeszté­sére. Ezek a területek a Csurgó-Ka­­posvár-Dombóvár-Szekszárd-Paks- Dömsöd-Cegléd-Szolnok-Kisújszál­­lás-Szeghalom-Komádi vonaltól délre estek. A gazdák „önként” jelentkezhet­tek a gyapot termesztésére, amely kö­zel 600 holdon és 11 kísérleti telepen indult meg Szentes, majd Hódmezővá­sárhely központtal. Az ötéves terv mu­tatói szerint tervezték növelni a gyapot termésterületét: 1950 3 000 hold 1951 10 000 hold 1952 30 000 hold 1953 50 000 hold 1954 100 000 hold A növény meghonosítását elősegí­tendő - szovjet példát követve - létre­hozták a Gyapottermeltetési Nagyipari Vállalatot, melynek feladata a gyapot nemesítése és a tömegtermelés meg­szervezése volt. Elsősorban azt szeret­ték volna elérni, hogy a növény ma­gyarországi tenyészidejűt 160-170 nap­ról legalább 40 nappal csökkentsék. Hamarosan, a nemesítés eredménye­ként, közel 46-féle gyapotfajtát nevel­tek ki. A gyapot termesztése a Szovjet­unióból és Bulgáriából importált vető­maggal indult meg. „Gyapotnagyhatalom”? A nagy várakozások ellenére az előké­születek kudarccal zárultak. 1949-ben az időjárás nem kedvezett a magyar gyapotnak. A nyár hűvös volt és az ősz nagyon csapadékos. A gyapot nehezen érett be és holdankénti termésátlaga alig érte el a 28 kilogrammot. A siker elmaradása azonban nem vetette vissza az agrárkáderek kísérletező kedvét. 1950-ben az eredetileg tervezett 3000 hold helyett már 10 ezer holdon vetet­tek gyapotot. Az időjárás ekkor kedve­ző volt, és a hivatalos adatok szerint a termés elérte a 295 kg/hold átlagot. A siker felbátorította az MDP vezetősé­gét, és kiadták az új irányelvet, mely szerint: „Az 1950. évi 32 000 mázsa gyapot helyett 1954-ben a gyapotter­melésnek meg kell haladnia a 900 000 mázsát.” Ennek megfelelően az ötéves terv előirányzatát túlszárnyalva, 1951- ben már 50 ezer holdra nőtt a termőte­rület, az országos termésátlag pedig elérte a 303 kilogrammot holdanként. Ezzel párhuzamosan az 1954-re terve­zett vetésterületet 200 ezer holdra emelték. A számok és adatok tükrében lassan egy közép-európai regionális „gyapot­nagyhatalom” képe bontakozott ki. Ezt jelentősen alátámasztotta a központi propaganda is, amely az első két év eredményeit erősen felnagyítva és a szokásos torz módon népszerűsítette a nagyközönség részére. Sokan el is felej­tették, hogy a növénytermesztési sike­rek mögött leginkább a kedvező időjá­rási körülményeket kellene keresni és nem a szocialista agrártudomány vív­mányait. Az 1950/51-es tél rendkívül enyhe volt. A téli középhőmérséklet 3 °C-kal volt magasabb a sokévi átlag­nál, s az 1951/52-es tél is 2 °C-os pozi­tív hőmérsékleti anomáliát mutatott. Az ezt követő két év azonban bebi­zonyította, hogy a gyapot „sikertörté­nete” Magyarországon csak tiszavirág­életű lehet. 1953 májusában előbb a hűvös, szeles idő, majd az aszály és ezt követően az augusztusi esők tették tönkre a termést. 1954 júliusában szin­tén a hűvös, csapadékos időjárás pecsé­telte meg a gyapot sorsát. Az 1950-es évek második felében folytatódott a gyapot számára kedvezőtlen időjárási tendencia, amely a „gyapot-project” végét jelentette.* A gyapot magyarországi története lát­ványosan példázza ember és környezet sajátos, történeti kapcsolatát. Rámutat annak a szemléletnek a tarthatatlansá­gára, hogy az embernek minden körül­mények között le kell győznie a termé­szetet és tudásával, technikai lehetősé­geivel rá kell kényszerítenie akaratát. Jelen történet tanulsága csak az lehet, hogy minden korban a civilizációnak és az őt körülvevő természetes környezet­nek harmonikus egységet kell alkotnia ahhoz, hogy túlélési esélyei mindkettő­nek megmaradjanak. LADÁNYI LÁSZLÓ HIBAIGAZÍTÁS 2003/10. számunkban két képaláírás helyesen: 34. oldal: Gizella ereklyetartója, 1996. 35. oldal: A scheyerni bencés kolostor Az első Magyarországon termesztett gyapot feldolgozása a Magyar Pamutipari Vállalatnál, 1949 29

Next