História 2007
2007 / 1. szám - ÉVFORDULÓ - FARKAS ILDIKÓ: Az egyházszakadás, 1054
Az egyházszakadás, 1054 A nyugati és a keleti egyház ellentéte évszázadok során fejlődött ki, mind liturgiai és egyházhatalmi, mind kulturális és politikai tekintetben. A római egyházközösség a kezdetektől kiemelt szerepet játszott az egyházon belül, mert alapítójának Péter apostolt tekintették. Amikor Konstantin császár 330-ban Konstantinápolyba helyezte át székhelyét, a régi főváros, Róma politikailag háttérbe szorult, ezzel szemben a római püspök helyzete megerősödött. A császár ugyanis az egyház ügyeibe is beavatkozott: püspököket nevezett ki és távolított el, sőt a hit dolgába is bele kívánt szólni. A konstantinápolyi püspök így szinte teljesen alá volt vetve a császárnak, míg a pápa, a római püspök nem érezte a császári hatalom súlyát. I. (Nagy Szent) Leó pápa (440-461) elődeinél is jobban próbálta érvényesíteni a pápa egyetemes püspöki hatalmát: ahogy Péter első volt az apostolok között, úgy a pápa is első a püspökök között. Kimondta, hogy a római primátus a Kelet egyházára is érvényes. A khalkedóni zsinat (451) azonban ezt visszautasította, és Bizánc pátriárkájának ugyanazokat a jogokat adta, mint amelyek Róma püspökét illetik meg. Sőt, Konstantinápolyt, mint a pátriárka székhelyét, egyenrangúvá tették Rómával. A keleti keresztények meg voltak győződve arról, hogy hitben és életmódban ők őrzik híven az ókeresztény örökséget, ők valósítják meg „Isten igaz dicsőítését” (orthodoxa) liturgiájukban és vallásos szokásaikban. Az első szakadás Róma és Konstantinápoly között már az 5. században bekövetkezett. Miközben Keleten a pátriárka mindinkább a császár hatókörébe került, a római püspök, épp a nyugati császárság gyengesége miatt, egyre nagyobb jelentőségre tett szert. Amikor 476-ban a Nyugatrómai Birodalom elbukott, ez már nem érintette a pápaságot. A Bizánci Birodalom a 7. századra mély válságba került, a Közel-Keleten az arab törzsek inváziója az új, formálódó világvallás az iszlám nevében védekezésre kényszerítette a birodalmat, és óriási területeket vesztett el. III. Leó császár igyekezett a birodalom erejét növelni, elkobozta a pápai patrimoniumokat Dél-Itáliában és Szicíliában, Szicíliát, Kalábriát és az illyr prefektúrát (Thesszalonikát Makedóniával és Hellásszal) átcsatolta a konstantinápolyi pátriárkátushoz. Ezzel megszüntette a pápai joghatóságot ezeken a területeken. A bizánci egyház, mely csak az uralkodók segítségével tudott úrrá lenni a képrombolás viharain, minden addiginál erősebb függésbe került a bizánci állami főhatalomtól. A kereszténység két nagy ága kapcsolatára döntő hatással volt a nyugati császárság megalakulása (a frank Nagy Károly koronázása 800-ban), amely politikai szakításhoz vezetett Nyugat és Kelet között, és a két egyház közti ellentéteket növelte. A keleti egyházak vezetői Róma püspökében a frank uralkodók kiszolgálóját, alattvalóját és az egyetemes keresztény értékek elárulóját látták. A pápák a frank királyok mellé álltak, és a keletrómai császár helyett őket tették meg a „rómaiak védnökévé”. Ezzel politikailag háttérbe szorították Konstantinápolyt. A következő krízis a 9. század közepén robbant ki. Fő oka a pápai joghatósággal kapcsolatos felfogásbeli különbség volt. Keleti felfogás szerint Róma püspökét ugyan megillette a hit A térkép a bizánci egyházat a legnagyobb kiterjedésében ábrázolja. A 10. században meghódított örmény területek egyházszervezetét 1040 körüli állapotában mutatja, a bolgár területen nyíl jelzi az önálló bolgár egyház központjának változását 1018-ig. A szicíliai püspöki székhelyek csak névlegesen léteztek, mivel a sziget nagyobb része muszlim uralom alatt állt. A dél-itáliai görög egyházszervezet is a felbomlás állapotában volt a normann betörések miatt. A normannok foglalják vissza Szicíliát (Messina 1061, Palermo 1072) a nyugati kereszténység számára. A Bizánci Birodalom a 11. század végére elvesztette Szicíliát, Dél-Itáliát és Anatólia nagy részét Örményországgal együtt a szeldzsuk-törökök inváziója miatt. A jelmagyarázat nem tette lehetővé a Grúz Királyság és Bizánccal egységben lévő grúz ortodox egyház ábrázolását.