História 2009

2009 / 9-10. szám - FIGYELŐ - ÁCS PÁL: A hitviták

A hitviták A keresztény hit alapvetően a kinyilatkoztatáson alapul, te­hát általánosságban véve a hitigazságok felett nem szabad vitát nyitni. A hitélet mindennapi gyakorlatában mégis kezdet­től fogva felmerültek olyan kérdések, amelyeket meg kellett tárgyalni. Ilyen volt például a Szent Pál és Szent Péter közt ki­robbant nézeteltérés - az úgynevezett „szent disputa” - a mó­zesi törvények érvényességéről. A reformáció idején, a 16. szá­zadban fellángoló vallási szópárbajokban az őskeresztények és az egyházatyák polemikus hagyományai elevenedtek fel. Lu­ther, aki kezdetben maga is ágostonos szerzetes volt, Szent Ágoston és Szent Pál szerepében hívta vitára ellenfeleit a nyil­vánosság elé bocsátott 95 tételéről 1517. október 31-én. Noha a reformátor a humanizmus szellemében elítélte a skolasztikát, vitamódszerében maga is a skolasztikus disputációk logikáját és elemzési technikáját alkalmazta, elindítva ezzel a protestan­tizmus korának szinte járványszerű hitvita-divatját. A hitkér­désben lefolytatott perek (például 1521-ben Luther ellen Wormsban, 1553-ban Szervét ellen Genfben), valamint a zsi­natok és kollokviumok egyaránt jogi eljárások formájában, előre meghatározott tételek felett (például az eredendő bűn, az úrvacsora stb.), világi döntnökök színe előtt folytak. Ezek a nyilvános disputációk a köztudatban gyakran összemosódnak az írásban - egymással feleselő értekezésekben vagy levelek­ben - lezajlott vallási polémiákkal. Magyarországon a reformáció kezdetétől rendeztek vallá­si pereket és nyílt teológiai disputációkat. Hatalmas keletje volt a polemizáló írásoknak is, mind latin, mind magyar nyel­ven. Katolikusok és evangélikusok, később reformátusok és unitáriusok, majd az egyes felekezetek különböző ágazatai, végül, a rekatolizáció korában ismét katolikusok (főként je­zsuiták) vitáztak a reformáció képviselőivel. A perek olykor rendkívül súlyos következményekkel jártak. Dévai Mátyást, a „magyar Luthert” 1533-ban, Bécsben bebörtönözték a katoli­kusok, Alvinci György unitárius prédikátort a kálvinisták akasztatták fel a török hódoltságban 1574-ben, Dávid Feren­cet pedig unitárius hitsorsosai juttatták tömlöcbe Erdélyben 1579-ben. Az ítéletek egytől egyig hitviták eredményeként születtek. A nyilvános disputákat gyakran tömeg előtt rendez­ték: a felekezetek térnyeréséért folyt a harc. A felek általában megegyeztek a szópárbaj feltételeiben, mindig elismerték a Biblia, valamint a megelőző zsinati határozatok tekintélyét, Hitvita korabeli karikatúrán. A katolikus és a reformált vallás mérlegen. Huijch Allardt rézmetszete, 1638 Hitvita Regensburgban, 1601 és színleg tartózkodtak a „hitújítástól”. A bírák döntéseit azonban ritkán fogadták el, ki-ki magamagát kiáltva ki győz­tesnek. Segesvárott, 1538-ban Szántai István prédikátor állt szemben a katolikus klérus színe-javával. Arany Tamás radi­kális prédikátor napokon át védte magát a debreceni refor­mátus papokkal szemben 1561-ben, mígnem menekülni kény­szerült. Teátrális keretek közt, az erdélyi fejedelem elnökle­tével zajlott le 1569-ben az erdélyi unitáriusok és a debreceni kálvinisták közti váradi disputa. Dávid Ferenc előszeretettel nevezte „Péter pápának” Méliusz Pétert, aki sohasem volt rest a válaszadásra, „aszú faleveleknek” titulálva az unitáriu­sokat. A Skaricza Máté református és Válaszúti György uni­tárius pap közt 1588-ban rendezett pécsi disputa viszont bé­kés, peripatetikus séta folyamán, a Tettyére tett kiránduláson zajlott. A polémiák jegyzőkönyveiből jóízű hitvitázó irodalom kerekedett, Sztárai Mihály drámái és Heltai Gáspár leírásai életszerűen idézik fel a parázs hangulatú szócsatákat. A hit­viták nyomot hagytak a néphagyományban is. A hódoltsági Szeged alsóvárosi templomának birtoklása körül szüntelenül huzakodtak a protestánsok és a katolikusok. Egy Mikszáth Kálmán által is feljegyzett anekdota szerint a török kádihoz fordultak, hogy hitvita eredményeképp tegyen igazságot. A protestáns fél már-már győzni látszott, mert jobban ismerte a Bibliát. Ekkor egy papucsos laikus ferences barát cseles kér­dést tett fel: „Hányán vannak a nagy próféták?” A protestáns prédikátor fölényesen válaszolt: „Hányán lennének? Hát né­gyen! Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel!” „Nem négyen, ha­nem öten vannak - válaszolta a ferences. - Mohamedet, Al­lah prófétáját kihagytad.” „Tiétek a templom” - fordult a tö­rök bíró a katolikusokhoz. Ez természetesen csak legenda. De mégis a hitviták korá­nak igaz foglalata. ÁCS PÁL 28

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék