História 2009

2009 / 9-10. szám - FIGYELŐ - ÁCS PÁL: A hitviták

lutheri könyvek birtoklásának vádja. Bizonytalan volt viszont: valóban el­hangzottak-e a vádlott szájába adott olyan közhelyes mondatok, mint példá­ul a fa- és kőbálványok - azaz a szen­tek szobrai - kicsúfolása. így a vádlott, miután könyveit önként beszolgáltatta, s azokat megégették, csupán a böjt egy rendbeli megszegéséért szenvedett büntetést. A soproni vizsgálat mindhárom ré­sze tartalmaz egy-egy olyan elemet, mely fényt derít a formálódó új egyhá­zi nyelv eredetére, műhelyeire. A vizs­gálat első részében olvasni: „[...] mikor összejönnek a kocsmába, egy, aki érti, olvassa [a lutheri könyveket], a többiek hallgatják, tízen, húszán, ahányan van­nak, és annyi gyalázattal illetik őszent- ségét, a bíborosokat és másokat, hogy szörnyű hallgatni. Aztán minket [sop­roni papokat] szidnak a laikusok.” A második nyomozásban ugyanerre a társadalmi közegre vonatkozik egy bevezető félmondat: „ivás közben be­szélgettek a papokról, hogy az a hír járja: meg kéne házasodniuk.” Moritz Pál vádlott pedig pontosan fogalmazza meg a hazai reformáció kettős erede­tét: hitbeli nézeteit részben a németek­től vette, részben saját tapasztalataiból szűrte le. A szabadság grádicsai A reformáció tanítását elsőként Dévai Mátyás képviselte Magyarországon teológiailag rendszerezett formában, átütő erővel. Határozottan érvényesí­tette a hit által való megigazulás tézi­sének és a szentírási elvnek gyakorlati következményeit az egyházi és társa­dalmi életben. Különös jelentőséget ad Dévai szabadságfelfogásának az a mód, ahogy a törvény és az evangélium meg­különböztetéséről tanít, mely köz­ismerten az egyik alappillére a refor- mátori gondolkodásnak. Dévai ugyanis nem vallja a törvény úgynevezett har­madik hasznát, azaz szerepét az igazak életében, sőt valószínű, hogy Dévai tu­datosan mellőzi ezt a nézetet, mely többek között Kálvinra jellemző. Ennek ismeretében nem csoda, hogy a Dévai megfogalmazásában fennmaradt „Nagyváradi tézisek” (1544), majd a törvény használatának kettes, hármas vagy négyes felosztása Szerzeteshez méltatlan szenvedé- Szerzetes „szolgálójával”. Leonhard Beck fametszete, lyek: ital és játék. Röplap, 1523 Német röplap, 1523 DOKUMENTUM Dévai Bíró Mátyás levele Debek Imrének (1535. május 16. Sárvár] Dévai Mátyás... kegyelmet és békességet kíván. Ezelőtt négy évvel, tisztelendő uram, amikor a király [I. János] Pécsre utazott, Méltóságod Őfelsége eltávozása után néhány napot Budán töltött követni akarván a fejedelmet: én akkor ott lát­tam el tisztemet. Egy napon, mikor már csaknem készen álltunk az útra, felkere­sett testvéreink közül valaki, és igen nagyon kért, hogy küldjék neki valamicske írást a szentek elszenderüléséről. Azt adta okául, hogy van néhány pápista, akik minden erejükkel tusakodnak a tudományunk ellen. Ennek a testvéremnek a ké­réseitől meggyőzeivé, mivel különben is jó barátom volt és sokat köszönhettem neki, nagyjából summáztam a véleményemet, és pedig ahogy tudom csak, a szen­tek elszenderüléséről. Ő ezt a véleményemet átadta valakinek a testvérek közül, hogy tegye rendbe és saját ítélete szerint, ahol lehet, egészítse ki. Mivel a provin­cia elfogadta, rendbe tette, és azonfelül az egy közbenjáró Krisztusról, továbbá ar­ról, hogy a szenteket nem kell segítségül hívni, s a halottaknak e földi élet utáni állapotáról egy igazi könyvecskét írt. Mikor ez a könyv egy franciskánus kezébe jutott, az egy Apológiát akart ellene kibocsátani. Hosszú ideig gyürkőzött aztán, és amivel sokáig vajúdott, végül is megszülte, szokása szerint mindenütt ócsárolva engem, bár amint mondtam, semmi másról nem írtam, csak a szentek elszenderü­léséről, és arról is elnagyoltan, ahogy akkor az alkalom hozta. És a saját igazságait (ha tetszik az isteneknek, így mondja ugyanis) sokat emlegeti, diadalát hirdetve a győzelem előtt. Noha tudom, milyen vékony tehetségű ember vagyok és félek is oly sokszor kitenni bölcs korunk nevetségének balgaságomat, mégis erre a vakme­rőségre kényszerűen, hogy úgy mondjam áltestvérünk akadékoskodása, aki nem fél az evangélium szerint tanító férfiakon kívül magát Krisztust is a legnagyobb gonoszsággal meggyalázni. Erre kényszenítettek a testvérek két okból is: egyrészt, hogy elfordítsam ennek a barátnak a csacsogását, másrészt, hogy bizonyságot te­gyek saját igehirdetésemről is. Ennek tanúja mindkét Magyarország [ti.: a felső és alsó], Magyarország mindkét királya [Ferdinánd és a Szepességből való f. János], akiknek (legyen Istennek hála érte) bosszankodását, s azonfelül bilincseiket és börtöneiket is megtapasztaltam, hogy erőtlenségemben valamiről Pál apostollal együtt dicsekedhessem. Ezért, Imre uram, neked ajánlom tehetségemnek ezt a késői gyümölcsét: most már bővebben írok az említett témákról és másokról is, hogy nálad és az enyéimnél erőm szerint oltalmazzam az igazságot. Eltűröm, hogy gyenge ítéletéi embernek tartsanak, csak igaz igehirdetésemnek legyen bizonysága az utókor előtt. Azzal a jámborsággal írtam pedig, amelyre köteles vagyok. ítéljé­tek meg te és az összes testvérek keresztyéni vizsgálással a művemet. Élj boldogul Krisztusban feleségeddel együtt, akiért, Isten Igéjétől megtanítva, inkább le akar­tál mondani minden atyai örökségedről, mint hogy, egyesek szokása szerint, kó­bor kurvákkal, tisztességgel legyen mondva, henteregj. Kelt Sárvárról, 1535. Húsvét vasárnapján. (Heltai János fordítása latinból. In: Hargittay Emil [szerk.]: Régi magyar leveles­tár. XVI-XVII. század. Bp., 1981. 61-63.) 29

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék