História 2009

2009 / 9-10. szám - FIGYELŐ - ÁCS PÁL: A hitviták

helyett már a keresztény szabadság ré­tegeinek a struktúráját vázolják föl: szabadság a bűntől és haláltól, szabad­ság az élet viszontagságaitól, szabadság a mózesi törvénytől, végül pedig sza­badság az emberi hagyományoktól. A kötöttség és szabadság egymáshoz való viszonyának ilyen markáns felfogása következetesen tükröződik nála a ke­resztény élet és istentisztelet egyes részletkérdéseiről, a papok házasságá­ról, a böjtről, a gyónásról, a miséről, az oltáriszentség két színéről és imádásá­­ról, az ünnepekről szóló tanításban. Alvó szentek, éber testvérek A szentek tiszteletének megkérdőjelezése egyfajta teológiai válasz az ország poli­tikai, katonai helyzetére, a Mohács utáni szétesett állapotokra. Ezek sze­rint a védőszentek, ereklyék, szent ki­rályok, törökverő patrónusok, sőt ma­ga az ország Patrónája is látványosan kudarcot vallottak, méltatlannak bizo­nyultak a beléjük vetett bizalomra. Dévai erről a kiindulópontról jut el a pokol és a purgatórium tagadásáig, egy új Mária-képig s a szentekkel kialakít­ható újfajta közösségvállalásig. így szól: „A barátok sztentori hangon hir­detik, hogy István, a magyarok első ki­rálya Szűz Máriának ajánlotta föl az országot. Ezért őt még a pénzérme ve­­rető is az ország Patrónájaként viseli. De ha így van, akkor állítom, hogy a királynak fogalma sem volt a hit ter­mészetéről és jellegéről, ti. hogy az egyedül Istenhez folyamodik, és egye­dül Krisztusra szegezi tekintetét, fittyet hányva a szentekre és a Szent Szűzre.” Világos, hogy a bűnösök számára a mennyei Krisztus az egyetlen közben­járó, de Dévai szerint a földön sincs senki teljesen önmagára utalva: itt kölcsönösen könyörögnek egymásért a keresztények. A láthatatlan szószólók helyett láthatókra tettek szert, a holt csontok (ereklyék) helyett élő oldal­bordákra és testvérekre. Isten előtt nincs sem kisebb, sem nagyobb, sem kliens, sem patrónus, sem adós, sem hitelező, senki sincs közelebb a tűzhöz vagy éppen a peremre szorulva. Ahogy most egyenlők hitben, úgy lesz­nek egyenlők dicsőségben. A segítség­­nyújtás, a felelősségvállalás kölcsönös, erre épül egy új közösségtudat és a „nem vagyunk magunkban” önbizal­ma. Ez a mozgósító erejű világszemlé­let nagyon népszerűnek és aktuálisnak mutatkozik, szemben a krízisét élő hagyományos Patrona Hungariae-tan­­nal és a törökverő szentek kultuszával. A majdani Hódoltságból érkező és Európa-szerte lelkesedéssel olvasott beszámolók a török uralom alatt élő egyházról szintén ezt a szellemet lehe­lik. Ezen az alapon fogalmazódnak meg a jellegzetesen végvári világképet tükröző teológiai rendszerek a 16. szá­zad második felében. A legegyetemesebb papság Dévai Mátyás a reformáció fősodrától eltérően megengedi az asszonyoknak a prédikálást és a szentségek kiszolgálta­tását a bécsi püspök előtti nevezetes kihallgatásakor. Dévai komolyan gon­dolta válaszait: az asszonyok taníthat­nak a maguk módján, és ha már egy­szer prédikálhatnak, miért ne gyóntat­hatnának?! Határozottan hirdeti az egyetemes papság létjogosultságát. Szá­mára is egyértelmű, hogy a kereszté­nyek a nyilvános egyházi szolgálatot kiválasztott személyekre ruházzák, de e megbízásban nála kevésbé fontos a papszentelés tradicionális formája, külsősége, sokkal inkább a mozgalmi, közösségi aktus. Nagyobb hangsúly esik nála a lelkészválasztás, mint a lel­készavatás eseményére, s a gyóntatás esetében fontosabb számára a szemé­lyes rátermettség, mint a viselt papi hivatal. A nők szolgálata természetesen csak szükséghelyzetben megengedett. De a szükséghelyzet értelmezése­­ és a nők belépése a prédikátorok sorába­­ is változáson megy át Luthertől Dévai­ig. A két reformátor egyetért abban, hogy ha nincs alkalmas, elhívott sze­mély (pap, férfi), aki prédikáljon, gyóntasson, akkor akár nőknek kell a helyükbe lépniük, helytállniuk az ige­hirdetés érdekében, a lelkiismeret vi­gasztalása céljából. A különbség kette­jük között abban áll, hogy míg Luther reálisan nem számol ilyen szükséghely­zet beálltával, legfeljebb az apácako­lostorokban, ezért fejtegetése elméleti marad, addig Dévai ezt gyakorlati kér­désként kezeli, számára a szükség való­ban lebontja a törvényt. Magyarországon politikai bizonyta­lanság és belháborús állapot uralko­dott, három nagy török hadjárat és a két koronás király között állandóan változó hadiszerencse nyomait és ter­heit nyögte az ország, nagy volt a vér­­veszteség, a rombolás és a mentális krízis. Szükséghelyzet - akár lelkész­hiány - valóban és folyamatosan fenn­állhatott. Az új hit terjesztői között Magyarországon férfiakat és asszonyo­kat egyaránt találunk. CSEPREGI ZOLTÁN Ajánlott irodalom: Zoványi Jenő: A reformáczió Magyarországon 1565-ig. Bp. [1922], Reprint: Bp., 1986.; Sólyom Jenő: Luther és Magyarország. A re­formátor kapcsolata hazánkkal haláláig. Bp., 1933. Reprint: Bp., 1996.; Péter Katalin: A reformáció: kényszer vagy választás? Bp. 2004.; Réthelyi Orso­lya etc. (szerk.): Habsburg Mária, Mohács özvegye. A királyné és udvara 1521-1531. Bp., 2005.; Gerhard Rödding: Luther und Calvin. Briefe, die nie geschrieben wurden. Neukirchen-Vluyn, 2008. Protestáns vándorprédikátor igét hirdet a szabad ég alatt. Fametszet a Luther által fordított Bibliából. Wittenberg, 1534

Next