História 2012
2012 / 1. szám - KÖZÖS DOLGAINK - Antall József miniszterelnök felszólalása az Országgyűlésben, 1993
Antall József miniszterelnök felszólalása A magyar-ukrán szerződés országgyűlési vitája, 1993 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szólottak mindabból, amit szükséges lett volna, hogy elmondjak, igen sokat - mondhatnám, az érvek nagy részét - elmondták. Mégsem tehetem meg, hogy ne szólaljak fel most, amikor szavazásra kerül, és miután engem terhel az Alkotmány szerint a kormányzati felelősség, és személy szerint a miniszterelnököt kiemelt felelősség terheli - és én vagyok az aláírója a szerződésnek -, nem tehetem meg, hogy ne szólaljak fel most, a szavazás előtt. (18.40) Nem fogok hosszan szólni, de szerettem volna lerögzíteni, és teljes felelősséggel vállalom ennek a szerződésnek minden következményét, s vállalom, hogy e szerződést Magyarország külpolitikai helyének biztosítása érdekében és a határon túl élő magyarság érdekében írtam alá. Nem fogok reagálni, és nem utasítok vissza egyetlen kritikai megjegyzést sem, nem fogok névvel szólni senkiről, legfeljebb általánosságban teszek néhány megjegyzést. Ha erről a kérdésről a jövőben szólni fogok, akkor lehet, hogy teszek még más megjegyzést, most azonban úgy érzem, hogy itt nincs ennek helye. Amire szeretnék rámutatni, az egyik az a magyar politikai gondolkodás. A magyar politikai gondolkodásban a közjog, a jogfeladás és minden más fogalom mély gyökeret eresztett, és ez a magyar politikai gondolkodásban benne van, és amikor mi politikáról vitatkozunk, politikáról beszélünk, nekünk szinte elég képekben beszélni Széchenyiről, Kossuthról, Deákról, Wesselényiről, Eötvösről, ahogy nagyon sokan itt felsorolták, és máris értjük egymást, de a világon rajtunk kívül nyilvánvaló, hogy ezekben a kérdésekben így nem értik egymást. Most tehát nemcsak a szerződéshez, és nem ehhez kívánok szólni, amikor a magyar politikai gondolkodással kapcsolatban - e szerződéstől függetlenül idézem - utalok arra, ami elhangzott, Deák Ferenc híres, szállóigévé vált mondatával: mindent visszanyerhetünk, csak azt nem, miről önmagunk lemondtunk. Ez a vita amikor lezajlott a magyar kiegyezés előtt, akkor a másik nagy magyar, Eötvös azt mondta: nézetem szerint nem azt, miről lemondtunk, hanem csak azt nem nyerhetjük vissza többé, minek visszanyerésére erőnk hiányzik, s ez az, miért én a politikát, mely abban áll, hogy magunkat tökéletes tehetetlenségre kárhoztassuk, csak azért, hogy teóriában bizonyos elveket feltartsunk, a csendes őrültség egy neménél alig tarthatom másnak. E vitát és ennek elemzését 1965-ben a Századokban megjelent tanulmányomban részleteztem. Szeretném azonban megjegyezni azt, hogy ezután 1867-ben Deák Ferenc egyetértésével köttetett meg a kiegyezés. Ennyit a magyar politikai gondolkodás nagy drámájáról, és azokról a nagy politikai gondolkodókról, akik éles szavakkal, egymással keményen vitatkozva mondták el mindezt, amire itt utalások történtek, de nem hiszem, hogy most a politikai gondolkodás általános megállapításain túlmenően ezekhez kellene fordulni. Utalás történt rá, mégis nekem kötelességem itt elmondani, hogy e történeti megjegyzésen túlmenően 1990- től mi sarkallt bennünket arra, ami e mai naphoz és e döntéshez vezetett. 1990 augusztusában keresett meg először bennünket az ukrán külügyminiszter és Ukrajna kormánya a tekintetben, hogy tárgyalásokat folytasson. Jól tudjuk, hogy ’91. december 6-án, amikor aláírtuk ezt a szerződést, Ukrajna akkor válhatott önállóvá. Valóban úgy volt, hogy az ukrán kormány képviselői nem ismerték el, nem fogadták el, hogy magyar nemzetiségről beszélhetünk. Az első találkozásnál ez újdonság volt és a mi egész szemléletünk. Ezt megérteni csak úgy lehet, ahogy saját maguk is elmondták, hogy ők évszázadokon keresztül saját maguk küzdöttek ezekkel az úgynevezett identitásproblémákkal, az ukrán nyelv használatának a lehetetlenségével, majd pedig az asszimilációs folyamat megindulásával. Mélyen megértik ma már a mi problémáinkat a magyar kisebbség kérdésében, mert visszagondolnak az ukrán nép saját alávetettségi problémáira. De ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elérjük, előre kellett lépni Ukrajna kérdésében is. Mi 1991. december 6-án, amikor valóban a Szovjetunió felbomlása időszakában, Oroszország megszületése időszakában és Ukrajna önállósága kikiáltásakor, amikor az első nagykövetségi táblát mi tettük ki Kijevben, akkor egy olyan folyamatnak a végére értünk, és egy olyan új szakasznak az elejére, hogy Magyarország szomszédossá vált az addigi Szovjetunió helyett az 55 milliós, nukleáris hatalmat is jelentő Ukrajnával. És mi úgy gondoltuk, hogy nekünk mindenképpen támogatni kell azt a gondolatot, hogy Ukrajna legyen a szomszédunk. Arra is utalhatok, hogy néhány hónappal voltunk a puccs után. Én emlékeztetem azokat a frakcióképviselőket, és emlékeztetem a magyar közvéleményt, hogy mit éreztek akkor, amikor a puccs napjai voltak, és amikor kétségek jelentkeztek. És emlékeztetem most azokat arra, amikor Jelcin támogatásáról volt szó, és amikor a magyar Kormány kiadta március 16-án - megelőzve számos más nagyhatalmat - azt a nyilatkozatot, amiben nemcsak az orosz reformfolyamatot, hanem személy szerint Jelcint támogattuk. És felhívom a figyelmüket arra, hogy globálisan nézve mindezeket a kérdéseket, Magyarország korábban a Szovjetunió, majd Oroszország között egyedülálló szerződést tudtunk kötni a szovjet csapatok kivonulását követő pénzügyi elszámolásról is. És ezekben mind szerepet játszott az, hogy különleges kapcsolatot teremtettünk Oroszországgal, és személy szerint Jelcin elnökkel - hallgathatták itt -, Ukrajnával, és emlékeztetem önöket arra, hogy ugyanakkor tettük meg a balti országokkal a diplomáciai kapcsolat helyreállítását és elismerését, és itt járt a három külügyminiszter, és itt járt a litván elnök azokban a napokban. (18.50) Ezeket is mind magunkra vállaltuk, és személy szerint mint miniszterelnök is én feleltem elsősorban ezekért. Most is, amikor valaki arról beszél, hogy az ukrán-magyar barátságot támogatja, és erről szól formailag és talán a valóságban is lelkesen, akkor szerencsésnek tartanám, ha ezt egységben látná és láttatná, nem köthettünk volna akkor és ilyen szerződést, és nem indult volna meg az a folyamat 1990-től kezdve, ami végül is a kárpátaljai magyarság - nem 16