História 2012
2012 / 7. szám - FIGYELŐ - SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: Nehéz szomszédság: finn-szovjet kapcsolatok
június 23-án Molotov magához kérette a finn ügyvivőt és felszólította, hogy tisztázza, mit jelentenek Hitler előző nap elmondott beszédének azon kitételei, mely szerint „a német haderő szövetségben finn bajtársaival védi meg a finn földet”. E kérdésre azonban az ügyvivő nem tudott választ adni. Erre a külügyi népbiztos felszólította a finn diplomatát, hogy kormánya mielőbb tegye álláspontját egyértelművé: Finnország Németország oldalán áll-e, avagy tartja magát semlegességéhez? Moszkva nyilvánvalóan abban volt érdekelt, hogy északi szomszédját távol tartsa a háborútól. Ezt előbb diplomáciai eszközökkel próbálta elérni. Majd miután ezt elégtelennek találta, más eszközökhöz folyamodott. Arra hivatkozva, hogy a Szovjetunió elleni háború megkezdését követően finn részről megsértették az Aland (Ahvenanmaa)szigetek fegyvermentességét és mert finn kikötőkből kifutó német hadihajók elaknásították a Finn-öbölt, lezárva ezzel az onnan történő szabad kihajózást, és mert a Szovjetunió területét támadó német repülőgépek finnországi reptereket vettek igénybe. 1941. június 25-én hat napon át tartó légitámadást indított a német légierő által használt finnországi repterek ellen. E támadás azonban, amelynek feltételezhető célja Helsinki elriasztása volt a háborús részvételtől, épp ellenkező hatással járt. A finn kormány a szovjet bombázásokra hivatkozva jelentette be, hogy Finnország ismételten hadban áll a Szovjetunióval. A német és a finn haderő Finnország területéről kiinduló együttes támadása 1941. június 29-én vette kezdetét. Szeptember végéig a finn csapatoknak lényegében sikerült a téli háború következtében elveszített területeket megszállniuk. Eközben, még augusztus végén, a német hadvezetés többször is azzal a kéréssel fordult Mannerheimhez, hogy a finn hadsereg is vegyen részt Leningrád ostromában. A finn erők parancsnoka azonban elutasította ezt. Sőt, szeptember elején elrendelte, hogy a finn csapatok rendezkedjenek be védelemre a Karéliaiföldszoroson, lényegében a régi finnszovjet határ mentén. Ez az új helyzet lehetőséget adott a Vörös Hadsereg vezetésének arra, hogy a bekerített Leningrád északi oldaláról jelentős erőket dobjon át a város déli részének védelmére. A finn magatartásról sokat elárul, hogy amikor szeptember 22-én a brit kormány kinyilvánította készségét a Finnországgal való baráti kapcsolatok helyreállítására - amennyiben Helsinki felhagy a Szovjetunió elleni háborús cselekedetekkel, e javaslatra a finnek válasza az volt, hogy nem ők a támadó fél, következésképpen a harcok lezárását sem nekik kell kezdeményezniük. A britek november végén, ezúttal már ultimátumban szólították fel Helsinkit a harcok feladására és a háborúból való kilépésre. A finnek azonban ezúttal is elutasítók voltak. 1941 végére a finn-szovjet hadszíntér stabilizálódott, e frontszakaszon a következő években jelentős hadműveletekre nem került sor. 1943 végén a szövetséges hatalmak teheráni találkozóján Roosevelt amerikai elnök volt az, aki felvetette Finnország háborúból történő kilépésének ügyét. A kérdést megtárgyalva a felek lényegében elfogadták a Sztálin szabta feltételeket. Ezeket néhány hónappal később, 1944 tavaszán a szovjet kormány képviselői ismertetették is a Moszkvában tárgyaló finn delegációval. Eszerint Helsinkinek el kell fogadnia a téli háború nyomán meghúzott 1940. évi határokat, április végéig hadseregének közreműködésével internálnia kell az ország területén lévő német erőket, és öt év alatt 600 millió dollár jóvátételt kell a Szovjetunió számára megfizetnie. A finn kormány - mindenekelőtt a teljesíthetetlennek ítélt jóvátételi kötelezettség miatt - 1944. április 18-án elutasította a szovjet ajánlatot. Ez a háború folytatását jelentette. 1944. június 10-én - négy nappal a szövetséges erők normandiai partraszállása után - a Vörös Hadsereg átfogó hadműveletbe kezdett a finnszovjet fronton. A hadműveletek ugyan jelentős eredménnyel jártak, de nem sikerült megtörni a finn ellenállást. Eközben augusztus elején benyújtotta lemondását a finn államfő, Risto Ryti, akinek helyére a parlament a finn haderő főparancsnokát, Carl Gustaf Emil Mannerheimet választotta meg. Az új elnök, a kialakult katonai helyzet ismeretében, augusztus 25-én Moszkvához fordult és kérte a fegyverszüneti megállapodás feltételeinek ismertetését. Szovjet részről két feltételt szabtak. Egyrészt a Németországgal való kapcsolatok megszakítását, másrészt a német erők szeptember 15-ig történő kivonását, illetve internálását. Mannerheim szeptember 2-án levélben tájékoztatta Hitlert arról, hogy Finnország kilép a háborúból. Két nappal később finn oldalon érvénybe lépett a tűzparancs-tilalom. A háborút lezáró fegyverszüneti megállapodást végül 1944. szeptember 19-én írták alá Moszkvában. (Finnországgal a békeszerződés megkötésére 1947. február 10-én került sor Párizsban.) A fegyverszüneti megállapodás szerint Helsinki elfogadta az 1940-es határokat, 50 évre bérbe adta a főváros közelében lévő Porkkala-félszigetet (Moszkva e jogáról 1955-ben lemond majd), és tranzitjogot biztosított az ország területén a Szovjetuniónak, továbbá vállalta, hogy hat éven belül 300 millió dollár jóvátételt fizet ki. A fegyverszüneti megállapodásban a finn kormányzat arra vonatkozóan is kötelezettséget vállalt, hogy ismét engedélyezi a helyi kommunista párt működését. Mindez kétségtelenül súlyos ár volt a háborús részvételért, ugyanakkor megkímélte az országot attól, hogy szovjet katonai megszállás alá kerüljön. És attól is megóvta, hogy Moszkva katonai jelenlétére támaszkodva szovjet típusú társadalmi és politikai rendszer jöjjön létre Finnországban. * 1948-ban az ország Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződést írt alá a Szovjetunióval. E megállapodás Finnországot semlegességre kötelezte, illetve arra, hogy legyen tekintettel a Szovjetunió bizonyos stratégiai érdekeire. E sajátos státusz következtében az ország nemcsak belpolitikai szuverenitását őrizhette meg, hanem a Szovjetunió 1991-es felbomlásáig a finnek számára rendkívül előnyös gazdasági kapcsolatok hasznát is élvezhette. SZ. BÍRÓ ZOLTÁN