Hitel, 1988. november-december (1. évfolyam, 1-4. szám)

1988 / 1. szám - Fekete Gyula: Süket a meztelen király

CSILLAGFÉNYNÉL SÜKET A MEZTELEN KIRÁLY Nem azt igyekszem bizonygatni az alábbiakban, ami már látványosan bebizonyosodott, hogy ti. a személyi jövedelmi adó rendszere szakmailag tart­hatatlan, politikai szempontból dilettáns, minden fontosabb céljának épp az ellenkezőjét érte el. Olyan tanulságokat rejt ez a gyors és kétségtelen kudarc, ne menjünk el mellette szótlanul. Hogy nem kérték ki az előkészítés során intéz­mények, szakemberek, laikusok véleményét, ezt rosszindulattal sem lehetne ráfogni az adórendszer felelőseire (szándékosan kerülöm az adóreform szót, ne mocskoljam még ezzel a fiaskóval is a re­form fogalmát). Számtalan értekezlet számtalan vitája kísérte az adóterv kidolgozását, ám a jegy­zőkönyvek, kivonatok, feljegyzések tanúsága sze­rint úgyszólván kezdettől fogva a voluntarista ha­talom szelektív fülei szűrték át az észrevételeket, sajátos érzékkel rendre azokat a megjegyzéseket, aggályokat, ellenvetéseket utasítva el, melyek in­dokoltsága már az adó bevezetésének első hónap­jaiban vastagon igazolódott. Intézményi keretben is szerveztek eszmecseré­ket, s ezeket már „társadalmi vitának” keresztelték el, bár ez csak beceneve volt, hiszen meghívottak szűk körében zajlottak ezek a viták, minden részt­vevő „szigorúan bizalmas”, számozott sokszorosít­­ványt kapott, melyet a vita befejeztével nyomban vissza kellett szolgáltatnia. Négy ilyen vitán vettem részt, jó néhány doku­mentumot a különböző állásfoglalásokból is be­gyűjtöttem, kötetnyit idézhetnék közgazdászok, társadalomtudósok, pénzügyi szakemberek figyel­meztetéseiből, kritikáiból, ellenvetéseiből: „visz­­szafogná a kialakuló vállalkozói kedvet”, „infláci­ós hatásokat gerjeszt, nivellálja a jövedelmeket s ezzel az ösztönzés ellen hat”, „a demokratikus rendszerek kiépítetlensége lehetetlenné teszi egy ilyen adórendszer működését”, „a kamatadó túlsá­gosan az infláció függvénye, végső soron az infláció megadóztatása”, „az adózás jövedelmi veszteséget is megadóztat” stb. stb. Fennen hirdetett elvei: „a gyerekes családok ne kerüljenek hátrányos hely­zetbe”, „a gyermekes családok javára bizonyos mértékű jövedelem átrendezés valósuljon meg” — mindezeknek cinikusan épp az ellenkezőjét készíti elő: lehetetlenül nehéz helyzetbe taszítja a gyerme­ket nevelő családokat. És így tovább, hangsúlyozom, szakmabeliek: „Az adózás utáni jövedelemnek tartalmaznia kell a gyermeknevelés költségeit.” „A bevezetéskor el kell kerülni annak a látszatát is, hogy vállalkozásel­lenes” stb. stb. De hagyom a szakmát. A tanulságok tisztábban leszűrhetők, ha a továbbiakban inkább laikusoktól idézek, íme, egy szűkre fogott mustra a falra hányt borsószemekből: Részletek egy, a HNF Országos Elnökségén el­hangzott felszólalásból 1986. szeptember 19-én, tehát kerek egy évvel az adóterv parlamenti tárgya­lása előtt: „... Amit a tervezet célul tűzött ki, mindannak épp az ellenkezője várható.” „Teljesen világos az új adórendszernek az a szándéka, hogy megvámolja a többletmunkát. Pél­dául rosszul jár minden továbbdolgozó nyugdí­jas .. . Az új adórendszer nivellál, az egyenlősdi felé hajlik, jelen formájában durván a teljesítmény ellen ösztönöz. Azt mondják erre a pénzügyesek: annál jobban fognak az emberek dolgozni, ha meg­adóztatják őket, hogy mégiscsak érjék el az adózás előtti jövedelmet. Ebben én nem hiszek. Inkább hi­szek abban, az illető oda vágja a kalapácsot: én az adóhivatalnak nem dolgozom! ...” „Erre az előterjesztésre én nem tudok mást mondani, mint azt, hogy drasztikusan reformelle­nes! Voltaképp a reform elvetésének kell tekinte­nem a tervezetet...” „... Kétségtelen az inflációs hatása!...” „Mi a piacgazdaságokból másoltuk ki ezt az adó­­rendszer-modellt, holott nálunk a hiánygazdálko­dás jellemző. Viszont a magánszektor és a második gazdaság a hiánygazdálkodás esetén szemrebbenés nélkül átháríthatja az adóztatást a kiszolgáltatott vevőkre. Ez is inflációs hatás.” „Ami az arányos közteherviselést illeti, én, fi­gyelmes kétszeri átnézés után, épp az ellenkezőjét olvastam ki ebből a tervezetből.” „A nem megfogható, láthatatlan jövedelmeket 50 milliárdtól 200 milliárdig becsülik. Ehhez laikus vagyok, de azt biztosra veszem, hogy a megfogható és a láthatatlan jövedelmek közti különbség min­denképpen nő — tehát nőnek az igazságtalan különbségek —, mert a megfoghatót megadóztat­juk, a megfoghatatlan pedig megfoghatatlan ma­rad, mint Nyugaton is, mindenütt.” „Sokféleképp ki lehet játszani a vagyonelszá­moltatást, de aki nem játssza ki, azt a rendelkezés viszont képtelen, esztelen fogyasztásra ösztönzi. Ugyanis azt nem tudják megfogni, amit elfogyaszt, csak azt — s ez megint kártékony hatás! —, amit nagy vagyonából nemzeti vagyont gyarapító beru­házásra fordít, tehát építkezik."Amit elkölt, eliszik, elutazgat, az megfoghatatlan. Tehát az abszolút fo­gyasztói társadalom felé haladunk ezzel a kárté­kony ösztönzéssel is.” „Ami a jövedelemnyilvántartást illeti, néhány foglalkozási ágban — és ez százezreket érint! — még a rákérdezés is u­ltatik a statisztikai felvételek­nél a valóságos jövedelemre. Nem tudom elképzel­ni, hogy ez a titkosan kezelt személyi jövedelem az adórendszer bevezetésével egyik napról a másikra nyílttá váljék. Demokratizmusunk éretlensége a bármennyire szükséges és hatékony adórendszer bevezetésének is ellentmond.” „Szocialista bérezés — kapitalista adóztatás?... Sajnos, még ezt sem mondhatom, a kapitalizmus­ban sok jó dolog is van az adóztatásban, azokat nem vesszük át. Sikerült eg­yeztetnünk a szocializ­mus rosszaságait a kapitalizmus rosszaságai­val ...” „Nálunk szinte már az adót is adóztatni akarják: a kofát, a nyugdíjjárulékot, a gyerektartást, az inf­lációt — ilyen sehol a világon nincs!” „Engem nem lepett meg, hogy ez az adórendszer is család- és gyerekellenes, lassacskán hozzá kell szoknom, hogy a politika is az. Maga a jövedelem­­elosztás is az. Egyre rosszabbodik 25 év óta vi­szonylagosan is, abszolút mértékben is a többgye­rekes családok helyzete. Történelmünkben a leg­nagyobb tragédia készülődik. Én ismerem a titko­sított népesedési előrejelzéseket — sötét, remény­telen, vigasztalan a kép. Erre, hogy még sötétebb legyen, a kevés gyereket is megadóztatjuk.” „Békési elvtárs itt elmondta: alapelv, hogy a lét­minimum adómentes, a létminimumot a társada­lom minden tagja részére biztosítani kell. A gyerek nem számít a társadalom tagjának, nem számít em­bernek? Állampolgárnak sem számít, a létminimu­mát megadóztatják.” „Emlékeztetek egy hajdan közölt, nagy vissz­hangot keltett vitatkozó levélre: a gyerek olyan hobbi, mint a kutyatartás. A kutyatartók sem köve­telnek kutyapótlékot és kutyaólat, mit követelőz­nek a gyerekes családok!... Azt kell mondanom, az előterjesztés még itt sem tart. A tervezet szerint kiszámoltam: már egyetlen gyerek után is annyi adót kell fizetni, mint tizenegy luxuskutya után. Ha ugyanis a szülő a saját létminimumán felül megke­resi egyszem gyereke létminimumát is, az már adóköteles. A 3 vagy 4 gyerekről már szólni sem merek...” (Közbevetőleg: azóta lényeges változás történt. Az illetékesek a gyerekekkel való összehasonlítást nyilván sértőnek találták a kutyákra, s hogy elejét vegyék a további hasonlítgatásnak, attól a naptól — 1988. január 1 -jétől —, amikor hatályba lépett a vi- 34 HITEL • 1988. 1. szám Fekete Gyula

Next