Hitel, 1988. november-december (1. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám - Fekete Gyula: Süket a meztelen király
CSILLAGFÉNYNÉL SÜKET A MEZTELEN KIRÁLY Nem azt igyekszem bizonygatni az alábbiakban, ami már látványosan bebizonyosodott, hogy ti. a személyi jövedelmi adó rendszere szakmailag tarthatatlan, politikai szempontból dilettáns, minden fontosabb céljának épp az ellenkezőjét érte el. Olyan tanulságokat rejt ez a gyors és kétségtelen kudarc, ne menjünk el mellette szótlanul. Hogy nem kérték ki az előkészítés során intézmények, szakemberek, laikusok véleményét, ezt rosszindulattal sem lehetne ráfogni az adórendszer felelőseire (szándékosan kerülöm az adóreform szót, ne mocskoljam még ezzel a fiaskóval is a reform fogalmát). Számtalan értekezlet számtalan vitája kísérte az adóterv kidolgozását, ám a jegyzőkönyvek, kivonatok, feljegyzések tanúsága szerint úgyszólván kezdettől fogva a voluntarista hatalom szelektív fülei szűrték át az észrevételeket, sajátos érzékkel rendre azokat a megjegyzéseket, aggályokat, ellenvetéseket utasítva el, melyek indokoltsága már az adó bevezetésének első hónapjaiban vastagon igazolódott. Intézményi keretben is szerveztek eszmecseréket, s ezeket már „társadalmi vitának” keresztelték el, bár ez csak beceneve volt, hiszen meghívottak szűk körében zajlottak ezek a viták, minden résztvevő „szigorúan bizalmas”, számozott sokszorosítványt kapott, melyet a vita befejeztével nyomban vissza kellett szolgáltatnia. Négy ilyen vitán vettem részt, jó néhány dokumentumot a különböző állásfoglalásokból is begyűjtöttem, kötetnyit idézhetnék közgazdászok, társadalomtudósok, pénzügyi szakemberek figyelmeztetéseiből, kritikáiból, ellenvetéseiből: „viszszafogná a kialakuló vállalkozói kedvet”, „inflációs hatásokat gerjeszt, nivellálja a jövedelmeket s ezzel az ösztönzés ellen hat”, „a demokratikus rendszerek kiépítetlensége lehetetlenné teszi egy ilyen adórendszer működését”, „a kamatadó túlságosan az infláció függvénye, végső soron az infláció megadóztatása”, „az adózás jövedelmi veszteséget is megadóztat” stb. stb. Fennen hirdetett elvei: „a gyerekes családok ne kerüljenek hátrányos helyzetbe”, „a gyermekes családok javára bizonyos mértékű jövedelem átrendezés valósuljon meg” — mindezeknek cinikusan épp az ellenkezőjét készíti elő: lehetetlenül nehéz helyzetbe taszítja a gyermeket nevelő családokat. És így tovább, hangsúlyozom, szakmabeliek: „Az adózás utáni jövedelemnek tartalmaznia kell a gyermeknevelés költségeit.” „A bevezetéskor el kell kerülni annak a látszatát is, hogy vállalkozásellenes” stb. stb. De hagyom a szakmát. A tanulságok tisztábban leszűrhetők, ha a továbbiakban inkább laikusoktól idézek, íme, egy szűkre fogott mustra a falra hányt borsószemekből: Részletek egy, a HNF Országos Elnökségén elhangzott felszólalásból 1986. szeptember 19-én, tehát kerek egy évvel az adóterv parlamenti tárgyalása előtt: „... Amit a tervezet célul tűzött ki, mindannak épp az ellenkezője várható.” „Teljesen világos az új adórendszernek az a szándéka, hogy megvámolja a többletmunkát. Például rosszul jár minden továbbdolgozó nyugdíjas .. . Az új adórendszer nivellál, az egyenlősdi felé hajlik, jelen formájában durván a teljesítmény ellen ösztönöz. Azt mondják erre a pénzügyesek: annál jobban fognak az emberek dolgozni, ha megadóztatják őket, hogy mégiscsak érjék el az adózás előtti jövedelmet. Ebben én nem hiszek. Inkább hiszek abban, az illető oda vágja a kalapácsot: én az adóhivatalnak nem dolgozom! ...” „Erre az előterjesztésre én nem tudok mást mondani, mint azt, hogy drasztikusan reformellenes! Voltaképp a reform elvetésének kell tekintenem a tervezetet...” „... Kétségtelen az inflációs hatása!...” „Mi a piacgazdaságokból másoltuk ki ezt az adórendszer-modellt, holott nálunk a hiánygazdálkodás jellemző. Viszont a magánszektor és a második gazdaság a hiánygazdálkodás esetén szemrebbenés nélkül átháríthatja az adóztatást a kiszolgáltatott vevőkre. Ez is inflációs hatás.” „Ami az arányos közteherviselést illeti, én, figyelmes kétszeri átnézés után, épp az ellenkezőjét olvastam ki ebből a tervezetből.” „A nem megfogható, láthatatlan jövedelmeket 50 milliárdtól 200 milliárdig becsülik. Ehhez laikus vagyok, de azt biztosra veszem, hogy a megfogható és a láthatatlan jövedelmek közti különbség mindenképpen nő — tehát nőnek az igazságtalan különbségek —, mert a megfoghatót megadóztatjuk, a megfoghatatlan pedig megfoghatatlan marad, mint Nyugaton is, mindenütt.” „Sokféleképp ki lehet játszani a vagyonelszámoltatást, de aki nem játssza ki, azt a rendelkezés viszont képtelen, esztelen fogyasztásra ösztönzi. Ugyanis azt nem tudják megfogni, amit elfogyaszt, csak azt — s ez megint kártékony hatás! —, amit nagy vagyonából nemzeti vagyont gyarapító beruházásra fordít, tehát építkezik."Amit elkölt, eliszik, elutazgat, az megfoghatatlan. Tehát az abszolút fogyasztói társadalom felé haladunk ezzel a kártékony ösztönzéssel is.” „Ami a jövedelemnyilvántartást illeti, néhány foglalkozási ágban — és ez százezreket érint! — még a rákérdezés is ultatik a statisztikai felvételeknél a valóságos jövedelemre. Nem tudom elképzelni, hogy ez a titkosan kezelt személyi jövedelem az adórendszer bevezetésével egyik napról a másikra nyílttá váljék. Demokratizmusunk éretlensége a bármennyire szükséges és hatékony adórendszer bevezetésének is ellentmond.” „Szocialista bérezés — kapitalista adóztatás?... Sajnos, még ezt sem mondhatom, a kapitalizmusban sok jó dolog is van az adóztatásban, azokat nem vesszük át. Sikerült egyeztetnünk a szocializmus rosszaságait a kapitalizmus rosszaságaival ...” „Nálunk szinte már az adót is adóztatni akarják: a kofát, a nyugdíjjárulékot, a gyerektartást, az inflációt — ilyen sehol a világon nincs!” „Engem nem lepett meg, hogy ez az adórendszer is család- és gyerekellenes, lassacskán hozzá kell szoknom, hogy a politika is az. Maga a jövedelemelosztás is az. Egyre rosszabbodik 25 év óta viszonylagosan is, abszolút mértékben is a többgyerekes családok helyzete. Történelmünkben a legnagyobb tragédia készülődik. Én ismerem a titkosított népesedési előrejelzéseket — sötét, reménytelen, vigasztalan a kép. Erre, hogy még sötétebb legyen, a kevés gyereket is megadóztatjuk.” „Békési elvtárs itt elmondta: alapelv, hogy a létminimum adómentes, a létminimumot a társadalom minden tagja részére biztosítani kell. A gyerek nem számít a társadalom tagjának, nem számít embernek? Állampolgárnak sem számít, a létminimumát megadóztatják.” „Emlékeztetek egy hajdan közölt, nagy visszhangot keltett vitatkozó levélre: a gyerek olyan hobbi, mint a kutyatartás. A kutyatartók sem követelnek kutyapótlékot és kutyaólat, mit követelőznek a gyerekes családok!... Azt kell mondanom, az előterjesztés még itt sem tart. A tervezet szerint kiszámoltam: már egyetlen gyerek után is annyi adót kell fizetni, mint tizenegy luxuskutya után. Ha ugyanis a szülő a saját létminimumán felül megkeresi egyszem gyereke létminimumát is, az már adóköteles. A 3 vagy 4 gyerekről már szólni sem merek...” (Közbevetőleg: azóta lényeges változás történt. Az illetékesek a gyerekekkel való összehasonlítást nyilván sértőnek találták a kutyákra, s hogy elejét vegyék a további hasonlítgatásnak, attól a naptól — 1988. január 1 -jétől —, amikor hatályba lépett a vi- 34 HITEL • 1988. 1. szám Fekete Gyula