Hitel, 1989. január-június (2. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 1. szám - Sarusi Mihály: Hanyattúszás

SARUSI MIHÁLY Hanyattúszás Fölszabadult Erdély a magyarság zsarnoksága alól, hát, ők így mond­ták, jól nyugatra tolták a határt. Amennyire csak lehetett, Aradon is túl, Iratoson túl, majdnem az Óperenciáig. S ha már szabadság, legyen szabadság! A szabadságharcosok tizenhárom szobrát, a tizenhárom vértanú emlékművét villámgyorsan eltüntették a fölszabadítók. Mivel hóhér egyszer már végzett velük, alig tiltakoztak. Még csak a fejüket sem emelték föl, még csak a szemébe se néztek a fölaggató meg keresz­tüllövő sintéreknek. De az a Kossuth, mekkora bitang! Sehogy sem boldogultak vele a fölszabadító rómaiak. Kötelet a nyakába, ha már egyszer, kétszer, ezerszer megúszta kötél nélkül, s ökrökkel kezdték talapzatáról döntögetni Aradba. Ám az ökrök sem bírtak vele. Ők sem voltak jobb gyepmesterek Haynaunál. Mi mást tehettek a fölsza­badító, végre Európát a nyakunkra szabadító, a barbár, ázsiai hunn hatalmat dák-római-európai-romány civilizációval felváltó megszál­lók, nekiestek a szobor talpazatának, onnan fordították ki sarkaiból a maradék Kossuth-világot. Adtak neked, Arad. Kellett neked. Én megmondtam, mondta ő. Úgyhogy a színmagyar Kisiratos azontúl, azóta szinte megszakítatlanul a fölszabaduló Dorobánc-hadtest nevét viseli. S lesi viselős hasát, mikor apád már, mikor búvik már elő belőle a bölönbika, aki fölcsinálta. Amikor Gergely bátya hazajött a testvéreivel, Cukrász Molnár Antal kirabolta. Romány határőr egyenruhába öltözött, elvett Gergely bá­tyától mindent. Leszedte a ruháját is, gatyába ment vissza. Az óráját, az volt a leg­nagyobb érték. Amikor itthon voltak együtt, a hat Kur­­tucz neki akart menni Molnárnak, apád nem akarta. Pista, Gergő, Fe­ri, Béla azt mondta: Megesszük! Apám, mert ő volt a leghiggadtabb, a legidősebb, magyarázza Jani bátya fia, ellene volt. Ötvenhat táján jöttetek először haza, hát, akkor. Pedig nagyon megverték volna. 1945 márciusában Gyulán honvéd zászlóalj szerveződik, majd újabb parancs: föl kell állítani a határportyázó őrsöket, mert igen nagy mére­­­­teket ölt a csempészet. Ami a városnak jó, hiszen így egy sor hiány­­­­cikkhez jut a nép: só, élesztő, gyufa, petróleum (benzin) kerül be így az országba. Aradról szovjet segítséggel kapták ezt-azt a gyulaiak, de a feketézés nem szűnt meg. Különösen kelendő volt a határnak ezen az oldalán a magyarádi kisüsti. Amikor apád negyvenben átszökött, először Batonyára vitték, a gyűj­tőtáborban kémelhárítók faggaták. Hogy hívják? Kurtucz Mihály: Szóval olaj. Magyar! Édes fiam, akinek ilyen neve van. Hogy hívják az anyád? Kis Sarusi Borbála. Hát az szép magyar név, elhiszem, hogy magyar vagy! Innen Debrecenbe vitték, újabb kémelhárítók nyaggat­­ták, nem menne-e vissza vonaton szentképet árulni? A hátulján ma­gyar jelszavak vannak. Akkor két napot az apácáknál töltött, majd Lo­sonc következett. Losoncon valami csetnik egy házból, lőtte a magya­rokat, sok embert lelőhetett. Elfogták, a bal kezét elevenen levágták, és a másik kezébe adták, ezzel írattak vele keresztet a házfalra. A véres keresztet apád is látta. Aztán jött Bakonyoszlop. A székelyek fejszével kergették meg a svábokat, a falubeli lányok miatt ugrottak össze. Előbb a kocsmából, aztán az egész faluból kikergették a svábokat a székelyek. Vad gyerekek voltak! A táborban csalogatták apádékat, álljanak be katonának, akkor megkapják az állampolgárságot. Már majdnem jelentkezett repülősnek vagy ejtőernyősnek, már nem em­lékszem pontosan, hogy sorolta, de a vége az lett még 1945-ben is he­tente járt a csabai rendőrségre, hogy megmutassa magát. Hontalan volt, felügyeltek rá, hontalan magyar Magyarországon. Úgyhogy ma­radt szegény apád a táborban, ahova lengyelek is jöttek. Egy grófnő­nek megtetszett, de aztán kivitte a táborból egy csabai borbélymester, kezességet vállalt apádért, így került Bakonyoszlopról ő is ide a határ mellé. Közel anyámékhoz. Átmentem Gergő bátyámhoz Lévésre. Negyvenöt karácsonya volt. Bátya Misával meg Bélával negyvenben ment át, Jani után ő volt köztünk a legidősebb. Gergő negyvenben Ótlakán volt katona, mert behívták koncsentrára. Amikor kettévágták Erdélyt, mi odaát marad­tunk, bátya puskástul átszökött Magyarországra. Nagyon keresték, jöttek Iratosra apámékhoz, hol a fiuk? Marika akkor már megvolt, án­­gyi Dombegyházán várta, Lévésen telepedtek le. Előbb Dulovicsnál, majd Jakabfinál laktak. Kaptak osztáskor egy-egy hold földet, befog­ták magukat negyvenötben az eke elé, így lett esztendőre kenyerük. Akkor úgy döntött, hazajön! Félt a romántól, de csak hazakívánko­zott. Elsőre a zsírt vitte haza a hátán. Gergő bátyád magyar katonaként került ki a Donhoz. A Don-kanyar­­ban megsebesült, hazakerült, kórházban ápolták. Nem is ment vissza a frontra, idejött a gránit mellé, átellenbe. Lévésen tanyán élt a családjá­val, negyvennégyben megszületett Ilonka is. Egy konyhán hatan, hat család. Hát, cselédházban. Ahogy átértem, ott volt már Béla is, Misa is, Karácsonyra együtt akartak Kisiratosra hazajönni. A falu alatt elénk állt két román granicsár, sorba leszereltek bennünket. Elvették a karórát, pénzt, mindent. Részegek voltak. Volt velünk egy ember, kérte, jöhessen velünk. Mért ne? Utána mondta el, hogy váradi, oda tart, menekül, SS volt. Addig elkerülte az amerikaiakat, oroszokat, most az oláh. Kis pisztolyt szorongatott a zsebében, hogy ha hozzánk­érnek, lelövi őket! De reszketett, mint a nyárfalevél. Nem került sorra, mert Gergely bátyámnál volt egy üveg pálinka, maga főzte, a hátán is vagy húsz liter. Odaadta nekik az üveg pálinkát. Azok meghúzták, összerázkódtak. Na, erre mindent visszaadtak, órát, pénzt, csak a liter pálinka legyen az övék. Apádat otthon a kutyája fogadta. Muki, agárkutya, apukátok Mácsáról hozta, amikor ott volt borbély­­segéd. Amikor Konstancáról betegen hazajött, ahogy meggyógyult, apánk ott kerített neki mestert, tudod, ő odavalósi. Misa a kutyát a gróftól kapta! Nagyon szerette. Amikor negyvenben elment, hetekig nem láttuk, a határban kereste apádat. Amikor még itthon volt apád, adott pénzt, hozzak húst Klepétól, a mészárszékről, kürtösi romány volt. Anyám megfőzte jó paprikásnak, apátok egy szelet kenyeret mártott a zsíros lé javába, és Mukinak adta. Amikor negyvenöt kará­csonyára hazajött, a kutya öt év után a nyakába ugrott. Ötezer lejt kellett adni a granicsárnak, hát, mindenkinek ötezer lejébe került. Az ötezer lejért egy liter bort lehetett kapni. A granicsár ott állt.

Next