Hitel, 1990. január-április (3. évfolyam, 1-8. szám)

1990 / 7. szám - SZÉPIRODALOM - Sarusi Mihály: A német, orosz meg a vörheny

t­ényleges katona 1938 decemberében lettem, s gyalogos voltam. Szinte le se szereltem, máris behívtak. '42. november 25-én, amikor az­­ általános mozgósítás volt, akkor kerültem munkaszolgálatba. Úgy szöktem meg '44. november 11-én Sajószentpéternél. Pesti vagyok, az Angol utcában születtem, laktunk az Auguszta-telepen is, nyomorúságos hely. Heten voltunk testvérek, ebből hatot fölnevelt az anyám meg az apám. A faterem nyomdász volt, betűszedő. Az anyám varrónő, a Gutman-nadrágot varrta, amikor­­nem volt munka, mosónő. A négy kötelező után kifutó lettem, aztán inás egy szövet-nagykereskedőnél, Stern Bélánál Szolnokon. 1929-ben költöztünk Szolnokra. Fater nem kapott munkát, Szolnokon a katolikus lapnál adtak állást. Végig ott éltem, míg be nem vonultam. Voltunk Palotailván, az Úz-völgyében, műszaki dolgot építettünk, meg amikor kellett, elbontottuk. Mi csináltuk az Úz-völgyben a betonvonalat. Az utakra nagy bónuszos kőoszlopokat tettünk, obeliszkszerű, hogy ott az orosz nem jön át! Húsz perc alatt átjöttek. Ahogy jöttünk haza Palotailváról, volt az egyik megmenekülésünk. Ruszin munkaszolgálatosok vitték a lőszert Kolozsvár felé. Elindultak, mi a másfél óra térközt megvártuk. A partizánok felrobbantották az egész szerelvényt, a mozdony lent volt a völgyben. Itt aztán temethettünk. A debreceni hatodik hadtest alakulata volt a miénk, Kőhalmi Ervin a szakaszparancsnok, tartalékos tiszt. Ki civilben, ki katonaruhában volt. A munkaszolgálatos században százvalahányan voltunk, százhuszonhat­­százharmincan. Huszonnyolcas szakaszok voltak. Akadt köztünk szegény, gazdag. Volt fodrász is, gyáros is. Hatházi Péter gyulai fuvarozó, vállalata volt. Az apósa Feldman, annak a lánya volt zsidó. Hatházi nem volt zsidó. Ő is megszökött. A keretben húsz-huszonkét ember, minden sza­kasznál egy tiszt. A századparancsnok egy főhadnagy. Kiss Bálint, debreceni malomellenőr. Csak jót lehet rá mondani. Semmi vadulás nem volt. Tokos Gábor őrmester nánási ember. Amit csak lehetett kibaszást, az aztán mindent kipróbált rajtunk. Kapott vagy tíz évet. De a főhadnagy lekezelte, a parancsnoktól függött, hogy bánnak a munkaszolgála­tossal.­adházon voltunk. A Kiss Bálint pedáns ember volt, német barakkokba vitt bennünket, a két végén mosdó. Ahogy más alakulatoknál, nálunk is voltak lopások. Egy tizedes, másik műszaki alakulattól, kenyeret, pénzt, mindent lopott, ami moz­gatható volt. Meglestem. Nem vette részre. Rákiáltot­tam: - Mi a kurva anyádat csinálsz? Még neki állt feljebb: - Gyere ide, én tizedes vagyok! És szidta az anyámat. Erre szájba vágtam, elfe­küdt. Kihallgatásra rendeltek. Mondom a parancsnoknak. Kiss Béla meg azt kérdi: - Nagyon megütötte? - Hát, meglátszik rajta. - Hat nap szabadságot kap! Fehér karszalagunk volt. Nem zsidó század, hanem megbízhatatlan század. Az én faterom is részt vett az illegális munkásmoz­galomban. ’44. március 19-én a németek a Népszavánál a Konti utcában kapták el. Röplapokat szedtek. Vala­ki beköpte. Azóta nem tudok róla. Kassa felé mentünk. Beértünk a városba, várni kell, nincs mozdony. Azt mondják, majd hozzácsapnak egy vonathoz, megy Németországba. * Ki akar odamenni, kérdeztük egymástól. Senki. De hát mit lehet csinálni? Senki sem akart kimenni. Valaki kitalálta: csináljunk nagy csetepatét! Elkezdtem hangoskodni, rendet csináltam a vagon­ban. A németek látták, itt rend van, velünk nem kell foglalkozniuk. Aztán hogy nem figyeltek oda, a vonóhorogról leakasztottam a szerelvényt. Volt vagy tíz vagon. A vonat elment, mi maradtunk. A németek ordibáltak: - Szabotázs! Aztán elhitték, hogy ők hibáztak.­­ HITEL • 1990. 7. szám 17 Sarusi Mihály A német, az orosz meg a vörheny

Next