Hitel, 1990. szeptember-december (3. évfolyam, 18-26. szám)
1990 / 25. szám - MŰHELYEK - Tóth Lajos: Anyanyelvű oktatás a Vajdaságban
HITEL • 1990. 25. szám 39 A középfokú oktatás A kisebbségben élő tanulók számára, érvényesülésük és továbbtanulásuk szempontjából, különös jelentősége van a középfokú oktatásnak. A régi Jugoszlávia ezen a téren alig nyújtott valamit az itt élő magyarságnak. 1945-től biztatóan szaporodott a magyar tannyelvű középiskolák száma a Vajdaságban. 1951 -ben már hat gimnáziumban (öszszesen 1379 tanulóval), a szabadkai és az újvidéki tanítóképzőkben folyt magyar nyelvű oktatás (az újvidéki tanítóképzőt, mint feleslegest, hamarosan megszüntetik, de meghagyják az óvónőképzést.) Sok ipari iskolában és szakiskolában is megalakították a magyar, illetve vegyes összetételű tagozatokat. Az 1968/69-es tanévben a Vajdaságban már 18 szakiskolában szervezték meg a magyar nyelvű oktatást. Emellett 8 gimnáziumban is működtek magyar tagozatok. Egy elgondolkoztató jelenségre már akkor is többen felfigyeltek: a magyar nemzetiségű tanulók aránylag nagyobb számban iratkoztak a követelmények szempontjából legkönnyebbnek vélt szakmunkásképző iskolába, és kevesebben a technikumokba. A szakközépiskolákban ezekben az években alakult ki a „szabadkai gyakorlat”: az anyanyelvű oktatás szempontjából különböző átmeneti- és félmegoldásokat alkalmaztak (a tantárgyak egy részét tanították csak az anyanyelven), amit a szerbhorvát nyelv és a szakkifejezések tökéletesebb elsajátításával, és a magyar nyelvet tökéletesen beszélő pedagógusok hiányával indokoltak. A hetvenes évek közepén megindított oktatási reform gyökeres változásokat vont maga után: az elitiskolának tartott gimnáziumok és a szakközépiskolák megszűntek, helyettük a kétfázisos szakirányú oktatás nyert teret. Az anyanyelvű oktatás szempontjából az első fázisban (az első két osztályban, az úgynevezett egységes középiskolában) ez némi előnnyel járt - a nemzetiségi tanulók létszáma hirtelen megnövekedett -, viszont a második fázisában (a III. és IV. osztályban ), az előző állapothoz viszonyítva jelentős, (12%-os), létszámcsökkenést vont maga után. Ez elsősorban az egyes szakmák (képzési profilok) „felaprózásával” magyarázható (lehetséges, hogy e reform megindítói ezt a lehetőséget is szem előtt tartották, amikor ezt szorgalmazták). Ugyanis ilyen feltételek között sokkal nehezebben jött össze (a beiratkozáskor) a nemzetiségi tagozat megnyitásához szükséges 15 fős minimális létszám. Szerencsére, néhány helyen ezt a törvényes rendelkezést rugalmasan alkalmazták: 13-14 tanuló számára is nyitottak magyar tagozatot. Az elmúlt években középfokon a magyar ajkú diákok 62-66%-a tanult magyarul. A középfokú oktatás a Vajdaságban és Jugoszláviában az 1990/91-es tanévtől kezdve új feltételek között folyik. Nagyjából a régi oktatási rendszert állították vissza, természetesen új tartalmakkal, szervezeti formákkal. A gimnáziumok elősegíthetik a magyar tanítási nyelvű képzés fellendítését, ugyanakkor nem biztos, hogy egyéni szempontból ez mindenkinek megfelel (például azoknak, akik nem kívánnak továbbtanulni a felsőoktatásban). Jelenleg 9, pontosabban (egy kihelyezett tagozattal) 10 gimnáziumban és 15 szakközépiskolában van lehetőség a magyar nyelvű oktatásra. Már a közeljövőben világosabbá válik, mennyiben járul mindez hozzá a magyar nyelvű oktatás kiszélesítéséhez és fejlesztéséhez. A nagyméretű tankönyvhiány egyelőre komoly hátrányt jelent a nemzetiségi nyelveken folyó oktatásban. A felsőoktatás felsőoktatás középpontjában - nemzetiségi szempontból - a pedagógusképzés áll. A hetvenes évek első felében áttértünk a felsőfokú tanító- és óvónőképzésre. Magyar nyelven a szabadkai Pedagógiai Akadémián folyik tanítóképzés, az Újvidéki Pedagógiai Akadémián pedig óvónőképzés. A magyar szakos tanárok képzése az 1959-ben létesített Magyar Tanszéken folyik. 1945- től az Újvidéki Tanárképző Főiskolán képeztek magyar szakos tanárokat az általános iskolák számára. Az 1969-1976-ig működő Szabadkai Tanárképző Főiskola, amelyen három szakon és két nyelven (magyarul és szerbül) folyt tanárképzés, igen rövid életű volt. Jelenleg éppen ezekből a szakokból (matematikus, fizikus, vegyész) érezhető hiány a magyar tannyelvű oktatásban, tanítókból felesleg is akad. 1971-től az Újvidéki Egyetem Bölcsészeti Karán tanári pályára készülő magyar nemzetiségű hallgatók számára lehetővé teszik (ebben a Természettudományi Kar is bekapcsolódott), hogy a pedagógiát, pszichológiát, szociológiát, a közgazdaságtant és a honvédelmet anyanyelvükön hallgassák, ami, ha nem is tekinthető elegendőnek, némileg hozzájárul nemzeti identitásuk kialakításához, és anyanyelvi műveltségüket is gazdagítja. Jó irányú törekvésként kell kiemelni, hogy néhány szabadkai és újvidéki egyetemi karon és főiskolán, ahol ehhez feltételeket tudnak biztosítani és a hallgatók ezt igénylik, egyes tantárgyakból megszervezik a magyar nyelvű oktatást. Sajnos, ezen a téren - egy-két kivételtől eltekintve - az utóbbi években bizonyos visszaesés tapasztalható. Megemlítendő viszont, hogy egyes karokon és intézetekben eltekintenek a törvény által megszabott 20-as minimumtól a nemzetiségi csoportok kialakításánál. A magyar nemzetiségű hallgatók részaránya az Újvidéki Egyetemen nem kielégítő: már huzamosabb ideje 9,5 és 10,5% körül mozog, ami nem felel meg a lakosság nemzetiségi összetételének. Ezen némileg enyhít az a körülmény, hogy magyar ifjak más egyetemeken is, így Magyarországon is továbbtanulnak. □ Inge Morath