Hitel, 1990. szeptember-december (3. évfolyam, 18-26. szám)

1990 / 25. szám - MŰHELYEK - Tóth Lajos: Anyanyelvű oktatás a Vajdaságban

HITEL • 1990. 25. szám 39 A középfokú oktatás A kisebbségben élő tanulók számára, érvényesülésük és továbbtanulásuk szem­pontjából, különös jelentősége van a kö­zépfokú oktatásnak. A régi Jugoszlávia ezen a téren alig nyújtott valamit az itt élő magyarságnak. 1945-től biztatóan szaporodott a magyar tannyel­vű középiskolák száma a Vajdaság­ban. 1951 -ben már hat gimnáziumban (ösz­­szesen 1379 tanulóval), a szabadkai és az újvidéki tanítóképzőkben folyt magyar nyelvű oktatás (az újvidéki tanítóképzőt, mint feleslegest, hamarosan megszüntetik, de meghagyják az óvónőképzést.) Sok ipari iskolában és szakiskolában is megalakítot­ták a magyar, illetve vegyes összetételű tagozatokat. Az 1968/69-es tanévben a Vajdaságban már 18 szakiskolában szer­vezték meg a magyar nyelvű oktatást. Emellett 8 gimnáziumban is működtek magyar tagozatok. Egy elgondolkoztató jelenségre már akkor is többen felfigyeltek: a magyar nemzetiségű tanulók aránylag nagyobb számban iratkoztak a követelmé­nyek szempontjából legkönnyebbnek vélt szakmunkásképző iskolába, és kevesebben a technikumokba. A szakközépiskolákban ezekben az években alakult ki a „szabadkai gyakorlat”: az anyanyelvű oktatás szem­pontjából különböző átmeneti- és félmegol­dásokat alkalmaztak (a tantárgyak egy részét tanították csak az anyanyelven), amit a szerbhorvát nyelv és a szakkifejezések tökéletesebb elsajátításával, és a magyar nyelvet tökéletesen beszélő pedagógusok hiányával indokoltak. A hetvenes évek közepén megindított oktatási reform gyö­keres változásokat vont maga után: az elitiskolának tartott gimnáziumok és a szakközépiskolák megszűntek, helyettük a kétfázisos szakirányú oktatás nyert teret. Az anyanyelvű oktatás szempontjából az első fázisban (az első két osztályban, az­ úgynevezett egységes középiskolában) ez­ némi előnnyel járt - a nemzetiségi tanulók létszáma hirtelen megnövekedett -, viszont a második fázisában (a III. és IV. osztály­ban ), az előző állapothoz viszony­ítva jelen­­tős, (12%-os), létszámcsökkenést vont maga után. Ez­ elsősorban az egyes szakmák (kép­zési profilok) „felaprózásával” magyaráz­ható (lehetséges, hogy e reform megindítói ezt a lehetőséget is szem előtt tartották, amikor ezt szorgalmazták). Ugyanis ilyen feltételek között sokkal nehezebben jött össze (a beiratkozáskor) a nemzetiségi tagozat megnyitásához szükséges 15 fős minimális létszám. Szerencsére, néhány helyen ezt a törvényes rendelkezést rugal­masan alkalmazták: 13-14 tanuló számára is nyitottak magyar tagozatot. Az elmúlt években középfokon a magyar ajkú diákok 62-66%-a tanult magyarul. A középfokú oktatás a Vajdaságban és Jugoszláviában az 1990/91-es tanévtől kezdve új feltételek között folyik. Nagyjá­ból a régi oktatási rendszert állították vissza, természetesen új tartalmakkal, szervezeti formákkal. A gimnáziumok elősegíthetik a magyar tanítási nyelvű képzés fellendítését, ugyanakkor nem biztos, hogy egyéni szem­pontból ez mindenkinek megfelel (például azoknak, akik nem kívánnak továbbtanulni a felsőoktatásban). Jelenleg 9, pontosabban (egy kihelyezett tagozattal) 10 gimnázium­ban és 15 szakközépiskolában van lehetőség a magyar nyelvű oktatásra. Már a közeljö­vőben világosabbá válik, mennyiben járul mindez hozzá a magyar nyelvű oktatás kiszélesítéséhez és fejlesztéséhez. A nagy­méretű tankönyvhiány egyelőre komoly hátrányt jelent a nemzetiségi nyelveken folyó oktatásban. A felsőoktatás felsőoktatás középpontjában - nemzetiségi szempontból - a pedagógusképzés áll. A hetvenes évek első felében áttértünk a felsőfokú tanító- és óvónőképzésre. Magyar nyelven a szabadkai Pedagógiai Akadémi­án folyik tanítóképzés, az Újvidéki Pedagó­giai Akadémián pedig óvónőképzés. A magyar szakos tanárok képzése az 1959-ben létesített Magyar Tanszéken folyik. 1945- től az Újvidéki Tanárképző Főiskolán képeztek magyar szakos tanárokat az általá­nos iskolák számára. Az 1969-1976-ig működő Szabadkai Tanárképző Főiskola, amelyen három szakon és két nyelven (magyarul és szerbül) folyt tanárképzés, igen rövid életű volt. Jelenleg éppen ezek­ből a szakokból (matematikus, fizikus, vegyész) érezhető hiány a magyar tannyel­vű oktatásban, tanítókból felesleg is akad. 1971-től az Újvidéki Egyetem Bölcsé­szeti Karán tanári pályára készülő magyar nemzetiségű hallgatók számára lehetővé teszik (ebben a Természettudományi Kar is bekapcsolódott), hogy a pedagógiát, pszi­chológiát, szociológiát, a közgazdaságtant és a honvédelmet anyanyelvükön hallgas­sák, ami, ha nem is tekinthető elegendőnek, némileg hozzájárul nemzeti identitásuk kialakításához, és anyanyelvi műveltsé­güket is gazdagítja. Jó irányú törekvésként kell kiemelni, hogy néhány szabadkai és újvidéki egyete­mi karon és főiskolán, ahol ehhez feltétele­ket tudnak biztosítani és a hallgatók ezt igénylik, egyes tantárgyakból megszer­vezik a magyar nyelvű oktatást. Sajnos, ezen a téren - egy-két kivételtől eltekintve - az utóbbi években bizonyos visszaesés tapasztalható. Megemlítendő viszont, hogy egyes karokon és intézetekben eltekintenek a törvény által megszabott 20-as minimum­tól a nemzetiségi csoportok kialakításánál. A magyar nemzetiségű hallgatók részará­nya az Újvidéki Egyetemen nem kielégítő: már huzamosabb ideje 9,5 és 10,5% körül mozog, ami nem felel meg a lakosság nemzetiségi összetételének. Ezen némileg enyhít az a körülmény, hogy magyar ifjak más egyetemeken is, így Magyarországon is továbbtanulnak. □ Inge Morath

Next