Hitel, 1990. szeptember-december (3. évfolyam, 18-26. szám)
1990 / 24. szám - SZÉPIRODALOM - Sarusi Mihály: Doberdob
8 HITEL • 1990.24. szám Szépirodalom Sarusi Mihály Doberdob Német-olasz-vend földön kerülve hágsz a hágón túlra, hogy leereszkedj a sziklahavasok közül az Isonzónak, az Isonzóval az Isonzóba az Isonzóról. Az Isonzóról alig szólt az öreg, tata alig emlegette, meg aztán örültünk, ha mehettünk játszani. Valami megmaradt, hogy megjárta Isonzót, Doherdót, meg arra a szerbeknél is járt; annyit hallottam, erre jól emlékszem: ha a bosnyákok elfogtak valakit, kecskelábra tették és szétfűrészelték. Előbb a sziklahavas rengeteg köve a magasban, kő vakít az erdő fölött, az elrendesedett kicsi tálján falvakban, elolaszosodott szlovén városokban, tálján, nem, vend, nem, német, nem, magyar? Az aztán sehol. Innen, e havas sziklák közül hova vágyhat a magyar? A tengerre? Én a tengerhez futok, de tatám s bátyám eszébe se juthatott az Adria. Aki elfeküdt e kövön, hogy telibe ne trafálja a tálján, nem előre, nem, hátra gondolt. Haza. Túl a hegyen, túl sok hegyen, túl a kő-óperencián. Itt is túl, az is túl. Tudod, a világ vége. Ahogy itt dögölsz. Építették a kavernákat. .Kaverna, talán a tüdőben. Orvostól hallottam. Gödör? Barlang? Lik? Odú? Építették, mondogatta. Mindig hegyoldalba voltak. Ennyit hallottam abból, amit mesélt. Amikor a felnéztek beszélgettek, mi mehettünk. Pontos az emlék, telitalálat a megfogalmazás: itt mindig hegyoldalban van az ember. Meglepő az annak, aki a síkon él, akinek a lapos és a part közti különbség a tengermélyé és havas-tetőé, aporetté, Kanál, Görz, Gorica-Görc, hol az előtéri trafikos osztrák pénzért is megszámolja, mit fizetek a doberdói talján térképért, Goriziában, hol a trafikos magyar pénzért is ad a kisiratosi bakának. Ad-e, vagy nem ád a tálján fogolynak tálján pénzért a Monarkiában, magyar pénzért a magyar hadifogolynak a tálján fölszabadítás után,a németnek adott-e német pénzért. A társa néhány uccával arrébb nem ád; ennek az öregapja tán adott annak a Csanádi legénynek, amelyik itt kerülgette az emléktárgy-kereskedőt, hogy vegyen valamit, vigyen haza emlékül di Isonzo. Finító, elfogyott, pedig azt a pipát kinézte apjának, az egy szem faluszéli kisiratosi csillagda putrilakó csillagjósának, Kis Sarusi tatának. Sarusi János, így hívták: A dédapám. A fia meg Sarusi Mihály. Finító, az útnak vége. Arra mért mész? Arra minek? Erre. Finító, így a tálján. Abból a pipából azért nem lett semmi. Csak egy fényírda az Isonzó-parti városban, Görz, ha mondom, valami fényíró-mester művészietlen, hisz kifestetlen, szépítetlen fényírása ez a kettős kép. Az, Görz, elégiátlanul. Görz, Gradiska? Endre Károly szerzette volt, jómagam a minap, tíz éve ámultam lapról lapra, „Görzi elégiák”, s a versbeli címet Krisztus után 1990-ben némi polgári s rendőri segédlettel megleltem. Ente Provinciale per Turismo, hol doberdói halálhelyek térképeit, képes füzeteit osztogatja jó szívvel a nagysága. A pipa elfogyott, ám Sarusi Misa, él tizennyolc évet, született Kisiratoson, elhunyt a Doberdón, Isonzó, vagy tán a Piávénál, mindenesetre 1918-ban, legvégül, utolsóul, tán a legfölöslegesebben, talán. Nem talán, bizonyos: tejfölösszájúként, alig fölcseperedvén, éppen emberesedvén, ember- (tehát mifelénk: magyar-) jelöltként, puff. Ám előbb még azt a tálján zsebkést méregette, apjának megtenné bocskorszíj-vagdosónak, csizmaszár-alakítónak, cipőigazítónak. Mert való, mikor a kunyhójából az égi világba merülve nem látta tisztán, csillagtisztán a jövendőt - az általa jósolt sanyarú jövőért fabatkát se, nem hogy malacot fizetett volna a következő évi időjárás iránt érdeklődő, megszorult gazda -, való, fódozó vargaként a csillagjóslás sem hozta meg a családnak a hideg vízre valót. Öt lány, köztük nagyanyád, egy fiú, a Misa, aki így járt, meg mama. És a nagyszülők. Egy szem iratosi kunyhóban, Canale di Isonzóban fiam, Sarusi Gergely a városka egyetlen vendéglőjében pisztrángot vacsorázik. A terem falán öreg fényképek másolatai az első háborúban szétlőtt Kanálról, hol most a Szocsának csúfolt Isonzó partján sátoroz az újabb Sarusi-különítmény a lengyel kis-Fiatjával idáig röptetetten. Isonzó? No, Szocsa! Szotya. Iszonyatos. No pá. Pá. Isonzó! Itt folyt el a véred, bátya? Bátya. E szakadékba pottyantál? E sellő tépte szét habtested? Kis tejfölösszájú. Minek jöttél ide? Szerencsétlen. A szerencsétlenjét nem berukkoltatta a bécsi császári magyar király tizenhét évesen? Tizenhét évesen elvitték önkéntesnek, tizennyolc éves volt amikor hősi halált halt.