Hitel, 1992. szeptember-december (5. évfolyam, 1-4. szám)

1992 / 3. szám - NEMZET ÉS HAGYOMÁNY - Tófalvi Zoltán: Romániai emigránsok, kivándorlók, letelepedők

NEMZET ÉS HA­GYOMÁNY tény, tehát semmilyen körülmények között nem lehet „áruló” jelszót ragasztani azokra, akik elhagyták az országot. A nyugat- európai országokban fel sem merül annak kérdése: ki hol él? A morális helytállás felerősödése, újabb konnotációs elemekkel való gazdago­dása, a többség helybenmaradása szintén a további kutatásra váró feladatok közé tartozik. A romániai magyarság azonosságtudatának zavarai, a kérdőíves felmérésnél tapasz­talható bizalmatlanság szükségessé tették, hogy helyenként házról házra, lakótömbről lakótömbre járva próbáljam összegezni a kivándorlás számszerű adatait. A hivatalosan közzétett adatok pontatlanságai, csúsztatásai szükségessé tették, hogy az egyéni, ritkább esetben csoportos vallomások éi is kiszűrjem a minduntalan felbukkanó túlzásokat, lódítá­­sokat. Az 56 kérdésből álló kérdőív a kivándorlás minden vetületét megpróbálja átfogni, ám a kérdésekre adott válaszok állandóan kiegészítésre szorulnak. A nemzetközi és hazai szociológiai irodalom úgy tudja és úgy tudja, hogy a romániai kutatás továbbra is század-, ezredrangú kérdésként kezeli a kivándorlás immár tömegmé­retű tényét. A bukaresti Szociológiai Inézet szerzői hármasa - dr. Sorin M. Radulescu, dr. Dan Banciu és Carmen Raicu - nemrég jelentetett meg - igaz, belső használatra - egy 66 oldalas, táblázatokkal, térképekkel ellátott tanulmányt. Mindebből fény derül arra is, hogy a hatalom számára miért volt elenyésző jelentőségű a kivándorlás kérdése: a hazai németek és magyarok az ország lakosságának 1,6, illetve 7,9 százalékát alkotják, ellenben közülük kerül ki a kivándorlók 84,81 százaléka. Különösen súlyos a kivándorlás fokozó­dása a német anyanyelvűek körében, akiknek száma az 1977. évi 332.205-ről mintegy 30.000-re zsugorodott, ők alkotják a kivándorlók 69,30 százalékát. A romániai magyarság részaránya ebben a migrációs tömegben mintegy 11,4 százalék, ami több mint az ország összlakosságában elfoglalt arányszáma! Történeti áttekintés A romániai, s ezen belül az erdélyi kivándorlás az európai vándor­mozgalmak szerves részét képezik. A kivándorlás soha nem zajlott egyenletesen, hanem tipikus, időszakon­kénti hullámokban. Az 1914 előtti vándormozgalom tömeges, önkéntes, gazdasági indít­tatású volt, főszereplője szinte kizárólag a szegényparasztság volt. Tizenkét európai kikötő 1871 és 1913 közötti adatai szerint az akkori Magyarország területéről 2.039­ 223 ember kelt át kivándorló utasként az Atlanti-óceánon. Ez az egyik legpontosabb nyilvántartás, hiszen az illegális kivándorlók sem kelhettek át gyalog az óceánon, hajóra kellett szállniuk. Szántó Miklós összesített adatai szerint a századfordulóig félmillió, az első világháborúig közel másfél millió, összesen 1.963-592 fő vándorolt ki - elsősorban az Egyesült Államok­ba - az akkori Magyarország területéről. Közülük azonban csak 580.000 volt magyar anyanyelvű, s mintegy 150.000 visszatért szülőföldjére. A végleges veszteség mintegy 500.000 fő. Mindezt azért tartom rendkívül fontosnak, mert az eltelt 71 év során - 1918-tól, az első világháború végétől kezdődően - mintegy 650.000 magyar hagyta el Romániát! Ehhez hasonló vérveszteséget csak a másik két romániai kisebbség - a zsidók és a németek - „mondhat magáénak”. Nem véletlen, hogy a második világégés utáni - immár kommunista beállítottságú - román nacionalizmust ez a három, az ország akkori lakosságának mintegy 15 százaléka irritálta leginkább. Mindent elkövettek, hogy minél előbb, s minél kifizető­dőbben szabaduljanak meg mindhárom kisebbségtől. A nemzetközi sajtó szék­ében és hosszában tárgyalta, hogy a román állam a zsidókat az ötvenes évek végétől, a német 48 HITEL 1992 NOVEMBER

Next