Hitel, 1994. július-december (7. évfolyam, 7-12. szám)

1994 / 8. szám - LÁTLELET - Sarusi Mihály: Hun, ki - Manhattani levelek a Kastély -szöllőkbe -

yi­ Sarusi Mihály Hun, ki - Manhattani levelek a Kastély-szöllőkbe - Édes Lelkem! (Előszörre) Édesanyámnak s Apámnak virágot viszek, túl messze szállok. Ha Mama tudná, hová készülök, megfordulna a sírjában; ha tehetné, kiszökne erre a két hétre, hogy velem tartson - jól festenénk kéz a kézben a röpcsin! S már repülök is az Atlanti-tenger partján álló Kossuth-szoborhoz, nevijorki Kossuth-rakpartra, vénasszonyok nyarából az indián nyárba, hol koraősz leszen, de hogy indián?... Szőr, tesz! Ma még nem borotválkoztam. Az Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Részvénytársaság csabai úti irodájában csak mátrai hajókirándulással foglal­koznak, a repülőjegyshop-beli hölgy Pestre szalajt repülőjegyért. Beretválkodni, ezeknek? A gyorsvonaton némileg alultáplált, jó mázsás, majdhogy­nem választékosan öltöz­ködő, volt ávós-körömtépő nagysasszony tartja szóval a jónépet: - Gépágyú elé az Antall-bandával! Azokra a Bratyiszlava csúfnevű Pozsony, valamint Moszkva, nemkülönben Buka­rest, meg Belgrád s egyebek pénzelte bérencekre formáz, akik Csoórival törültetnék fel a saját piszkokat. Szép kis búcsú, nem mondom, a kezemből majd kiüti az Odüsszeiát. Jobb lesz. Az indián Manhattannak hívta - tesz, mi magyarok is így mondjuk, csak az angolnak Menhetten -, oda tartok. Ám odaérni a csabányi Kennedy-reptérről! Pesti úrifiú szaktársam azt magyarázta, nehogy már busszal, földalattival akarjak a reptérről - ahogy ő tudja, az iperról - bemenni a Felsőszerre. - Nem Békéscsaba az, ha kimégy az uccára, azt sem fogod tudni, hol vagy! Mondom: Ti, budaiak Nieuw Amsterdamban bérkocsit fogadtok, ha el akartok va­lahova jutni, a tanyasi megszokta, hogy el kell igazodnia a hüllők, fák, bokrok, szállá­sok rengetegében, s nem vész el a százemeletes tanyák közt sem. Lesz, így is történt, csak előbb - közben - annak a jószágnak a félelme, amely mögött lezárták a visszavezető utat, s csakis előre menekülhet, hogy majd egyszer visszaérjen a helyére. Való. Mindenesetre amikor Ferihegyen a hátam mögött becsukó­dott a fölszállásra összetereltek várótermének ajtaja, s kimenet már csak föl, fel a röpcsire vezetett, inamba szállt a bátorságom. Mihály, most már, hogy úgy mondjam. Szóval elkáromkodtam magam. Két mázsás útiládáddal. 41 HITEL 1994. AUGUSZTUS

Next