Hitel, 1997. január-június (10. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 3. szám - MŰHELY - Pomogáts Béla: Az Isten balján (Gérecz Attila helye a magyar költészetben)
Pomogáts Béla Az Isten balján Gérecz Attila helye a magyar költészetben Az 1959-es esztendő karácsonyát és szilveszterét a Gyorskocsi utcai vizsgálati /1 börtönben töltöttem, magánzárkában, valamilyen vallatói taktika következté-7é ben. Nehéz karácsony volt és nehéz új esztendő, minthogy az odakinti ünnep, melynek képei minduntalan ott jártak a gondolataim között, még fájdalmasabbá tette az elzártságot és a magányt, még súlyosabbakká a szorongásokat. Magyarországon akkor sok tízezer ember töltötte az év végi ünnepeket a sötét rácsok, a nehéz vasajtók mögött, a börtönök és internálótáborok mély katorgáiban. Elképzelem Gérecz Attilát - korábban kiváló sportoló, öttusázóbajnok, még korábban katonaiskolai növendék -, amint 1949 decembere és 1956 októbere között, tehát hat éven át minden ünnepet és minden hétköznapot börtönök mélyén tölt el, a Rákosikorszak mindennél embertelenebb börtönviszonyai között. Hosszú hónapokat úgynevezett szigorított börtönben, éheztetéssel súlyosbított magánzárkában vagy éppen sötétzárkában, amely felmorzsolja a személyiség ellenálló erejét, és összezavarja az értékeket. Valóságos emberi csoda, hogy midőn a magyar forradalom nyolcadik (vagy kilencedik) napján a Gyűjtőfogház infernójából kiszabadítják a felkelők, nyomban be tud kapcsolódni a politikai foglyok szerveződő mozgalmába, jelen van lapalapításuknál, majd november 4-e után a barikádokra siet, hogy végül 1956. november 7-én hősi halált haljon a szovjet invázió ellen folytatott szabadságharcban. Miből merített erőt ez a mindössze huszonkét éves fiatalember ahhoz, hogy ellen tudjon állni a rabság, az állandó üldöztetés, a reménytelenség, a szorongás személyiségőrlő és -pusztító hatalmának? Bizonyára talált erőt abban a hazaszeretetben, amely eleve szembefordította őt az idegen zsarnoksággal, s talált abban a baráti közösségben, amely kialakult a börtönben, különösen a váci fegyházban, midőn Nagy Imre első kormánya valamit enyhített a fogság szigorán. Ezekben a hónapokban jöttek létre Kárpáti Kamil, Tollas Tibor, Béri Géza és Tóth Bálint szervező-alkotó munkája nyomán a Füveskert című gyűjtemény kötetei. És ebben talált erőt, talán a legnagyobbat, magában a költészetben, abban, hogy apró papírdarabokra ceruzacsonkokkal verseket írt, és ezeket a verseket a börtönélet engesztelő óráiban, a séták alkalmával megmutathatta, felolvashatta barátainak. Első versét a váci börtönben írta 1954 májusában: „így bocskorosan ugye megnevettek, / hogy márványt törni hegynek indulok? / A számon pimasz mosolygás a jelszó, / füttyöm csibészes: én is feljutok!” A fiatal József Attilára emlékeztető hetyke sorokból semmi sem utal arra, hogy maga a költemény a börtön elzárt és reménytelen világában