Hitel, 1999. január-június (12. évfolyam, 1-6. szám)

1999 / 2. szám - KÖLTÉSZET - Román Viktor-Viktor Roman (Orbán Károly beszélgetése Dana Romannal)

Román Viktor — Victor Roman A­z Erdélyből induló világhírű szobrász művészetét 1997 tavaszán ismerhette meg­­­ a magyar közönség, az özvegye, Dana Roman munkáival együtt rendezett kiállí­­t t­a táson, a budapesti Iparművészeti Múzeumban. A homoródszentmártoni székely fiúból a romániai képzőművészet kiválósága lett, az ország elhagyása után a British Council ösztöndíjasa, 1994-ben a francia művelődési miniszter a Művészet és Irodalom lovagjává ütötte. Felesége, Dana Roman beszél életükről, művészetükről: — Viktor nagy szobrász volt. Én őt tartom a modern szobrászat csúcsának. Halála, 1995 óta minden reggel úgy kelek fel, mint aki harcba indul. Teljesítenem kell a külde­tésemet, ami kettős, mondom magamnak. Egyrészt folytatnom kell, amit Viktor elkez­dett: meg kell ismertetnem a világot a művészetével. Másrészt mindent meg kell tennem azért, hogy a románok és a magyarok egyetértsenek. Viktor nagyon szenvedett attól az ellenséges viszonytól, amelybe a magyarok és a románok keveredtek egymással elvete­mült politikusok uszításai miatt. Mindig román felesége volt. Én voltam a harmadik. Ennek ellenére — vagy még inkább: ezzel együtt — kiváló magyar maradt. Számára a székelység olyan népet jelentett, amelyet védeni kell. Gyakran mondogatta: csoda, hogy annyi viszontagság ellenére századok óta fennmaradt. Az is csoda — tettem hozzá mindig —, hogy a románok léteznek. Mindkét, nép ellenségek körében élt, mégis sikerült megőriznie a maga sajátos kultúráját — valóban védelmet érdemelnek! El szeretném érni, hogy Viktor egy-egy szobrát Erdélyben is, Magyarországon is fel­állítsák. Ez volt az álma egyébként. Bukarestben, a Floreasca parkban áll már a korcso­lyázó lány, a másik kettő még hiányzik. — Mit tart férje legfontosabb tulajdonságának? — Szerette az életet! Persze életen a szobrászatot kell érteni elsősorban. És szerette a jó bort is. Meg a dalt! Amikor megismerkedtünk, elénekelte nekem az összes nótát, amit a falujában tanult. Ilyenekre emlékszem: „Százados úr, sejahaj..., Se nem bokor, se nem nyúl...” Irtózatosan sokat dolgozott. Több mint száz munkája maradt otthon, ami­kor emigrált. Kezdetben mint kivitelező rengeteg munka megalkotásában vett részt Étienne Hajdú, a másik Franciaországban élő erdélyi szobrász mellett. Aztán huszon­két saját köztéri szobrát állították fel Franciaország különböző városaiban. Van köztük hét, illetve kilenc méter magas is. Belső terekben is — múzeumokban és magángyűjte­ményekben — nagyon sok művét őrzik. 31 HITEL 1999. FEBRUÁR

Next