Hitel, 2001. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)

2001 / 9. szám - KALANDOZÁS - Szente Imre: Kedvcsináló a Kalevalához

Szente Imre Kedvcsináló a Kalevalához elfogadva Illyés Gyula tanácsát, melyet a Haza, a magasban című versében ad a világjáró magyaroknak: „Míg a szabad mezőkön jártál, / szedd össze, pajtás, amit láttál, mit szívvel, ésszel zsákmányoltál...” - én sem jöttem el üres kézzel Finnországból tizenkét évig tartó ottlétem után. Egyebek között egy feleséget és két finn­ugor gyermeket zsákmányoltam onnan, akik finn anyanyelvük mellett magyar apanyel­vüket is elsajátították, továbbá - ugyancsak egy életre szóló emlékül - a Kalevalát hoz­tam magammal, a megkezdett s majd Svédországban befejezendő új magyar fordítást. Meg is jelenhetett volna már az 1985-ös Kalevala-évben, de Weöres Sándor ajánlása sem volt elegendő, hogy a Hazában találtak neki kiadót. Végül Münchenben jelent meg 1987- ben Tollas Tibor és a stockholmi Magyar Ház népének támogatásával. Könyvesbolt­ban, jó pénzért, most lesz először kapható idehaza. A kiadás vállalásáért és megvalósí­tásáért ezúttal is köszönetet mondok Pusztay János kandidátusnak, a támogatásért pe­dig a Bárczi-alapítványnak. Mivel fordításom már az ötödik magyar Kalevala, indokoltnak tűnik a kérdés, mi ösztökélt ekkora vállalkozásra minden megrendelés vagy buzdítás nélkül. Hadd szögez­zem le mindenekelőtt, hogy nem vállalkozásnak indult az egész, csak kísérletnek, ujj­gyakorlatnak. Mint annyian mások, akik a finn nyelv birtokában eredetiben olvashat­ják a Kalevalát, én sem állhattam meg, hogy ne fordítsak belőle részleteket, csak úgy próbaképpen. A kalandos történetek vonzottak, mint Lemminkäinen nőrablása. Míg azonban a fordító - s az olvasó is - csak színes meséket keres a Kalevalából, s unot­tan lapozza át a hosszadalmas eredetmondákat, ráolvasásokat, a pohjolai lagzi meny­­asszonyríkatását, vőlegényoktatását, a vadász imáját az erdő szellemeihez, a gazd­­asszony könyörgését a legelőre bocsátott nyáj épségéért, addig nem érintette meg őt a Kalevala lelke, addig nem látja az eposzban az epikánál fontosabbat: a finn népköl­tés gazdagságát, az íratlan hagyományt nemzedékeken át őrző nép örömét és bánatát, áhítatát és játékos kedvét, bölcs komolyságát és aranyos humorát. Időbe telt, míg az ilyen részek fordítására is rászántam magam, de akkor aztán végképp foglyul ejtett a Kalevala. Föltámadt bennem az a vágy is, hogy tegyek valamit az érdekében, hogy Lönnrot és a finn nép zseniális közös alkotása iránt fölébredt csodálatomat és szere­­tetemet másokra, honfitársaimra is átvigyem. Népkönyv jellegű, olvasmányos, termé­szetes és mégis költői nyelven írt, vonzó magyar Kalevala járt az eszemben, kissé le­szállítva arról az eposzi magaslatról, ahová hosszú évtizedek tisztelete emelte. Szomorú tapasztalat, mennyit árt a remekműnek a kötelező olvasmánnyá válás; csak jót teszünk vele, ha akár „szép hűtlenkedés”, hagyománytörés árán is lefújjuk róla a rárakódott porréteget. Hadd csillogjon újra frissen a népi költők mesélőkedve, játékos humora, ami olyan jól megfér a fenségessel, a mélyen emberivel, a tragikummal és a katarzis­ 65 HITEL 2001. SZEPTEMBER

Next