Hitel, 2002. július-december (15. évfolyam, 7-12. szám)
2002 / 8. szám - Pomogáts Béla: Versek atlantiszi szélben (Töredékek Tóth Bálint költészetéről)
[ Műhely ] a kettős örökségről tesz vallomást például a hexameterekben írott Latin tavasz című költemény: „Hallod, a tél vizei hogy csörgetik fenn a csatornát? / távoli erdők is, kiket egykor a durrogató fagy / megtizedelt, pattintva lehántják jégpáncéljaikat s a / még csípős levegőben zsibbadva nyújtóznak az ágak.” Dunántúli örökség az az értelmiségi vagy szabad-paraszti hagyomány is, amely a kötet címadó versében szólal meg. Ez a költemény a „kilépett pap szabadkőműves” anyai nagyapa és a juhász és vadász apai ősök szabadságszeretetére hivatkozik: „én kétfelől / örökségül hozom a szabadság vágyát s a lázadást: / a vármegyei Eb ura fakó! - / együtt csattan az enciklopédisták / halk, de annál kérlelhetetlenebb / érveivel: sem istent, sem tekintélyt, / amíg az ész lapjára nem vetettem / s meg nem mértem, ne ismerhessek el.” Ez a közvetlen családi örökség fonódik egybe a magyar költészet régebbi örökségével, Balassi Bálint és Zrínyi Miklós harcos szellemi hagyatékával, ennek életre keltése Tóth Bálint költészetében később is mindig visszatér. (Ha van költő, aki méltóképpen kapta munkásságának elismeréséül Valentin-napon Balassi Bálint kardját, Tóth Bálint ilyen!) A Nehéz örökség bizonyára legfontosabb verse mindazonáltal a Krisztinavárosi körmenet című hosszabb költemény, ezt kétségkívül a hatvanas évek leginkább jelentékeny költői művei között, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Nagy László, Juhász Ferenc összefoglaló történelmi versei között kell számon tartanunk. (Bizonyára nem véletlen, hogy Tóth Bálint 1991-es válogatott kötetének élére és címlapjára ennek a versnek a szövege, illetve címe került!) Azok között a költői művek között tarthatjuk számon, amelyek a magyarság „szenvedéstörténetét” tekintik át, és ennek nyomán jelölnek meg követendő erkölcsi stratégiát. Tóth Bálint terjedelmes, harminchárom négysoros strófából épülő verse a krisztinavárosi feltámadási körmenet élménye nyomán idézi fel a magyar történelem drámai eseményeit, általában látomásos képekben és utalásokban. A szöveg azáltal, hogy mindezt a húsvéti (nagyszombati) szertartás keretébe helyezi el, mintegy szakralizálja a magyar történelem drámai eseményeit. Nem minden irodalomtörténeti előzmény nélkül végzi el ezt a „szakralizációt”, az erdélyi költő, Dsida Jenő ugyancsak evangéliumi, illetve bibliai képzetek és utalások versbe emelésével szakralizálta a kisebbségi létbe taszított magyarság „szenvedéstörténetét”. Olyan költői műveire gondolok, mint az evangéliumi történetet aktualizáló Nagycsütörtök vagy a Zsoltárok könyvének anyagából (is) építkező Psalmus hungaricus. Különösen ez utóbbi nagy vers hozható párhuzamba Tóth Bálint költeményével, anélkül hogy közvetlen hatást feltételeznénk. Dsida „psalmusa” a szétszórattatás, Tóth Bálint verse viszont a nemzeti múlt „szenvedéstörténetét” mutatja be. A két nagyszerű és korszakos költemény, mondjuk így: „lelki” rokonsága onnan származik, hogy mindkettő vallásos háttérben helyezi el a magyarság megpróbáltatásait, és ezzel mindkettő a drámai katarzis létrejöttét segíti elő. A magyar „szenvedéstörténet” bibliai szakralizációja történik meg különben Márai Sándor Mennyből az angyal című, az ötvenhatos forradalom vereségét elsirató költeményében is. A Krisztinavárosi körmenet a katolikus körmenetekben nemritkán felhangzó litánia vagy a kórus antik kórus formáját használja fel (a litániaforma is erre az antik hagyományra vezethető vissza), mindkét szerkezeti forma kettős osztatú, egymásnak válaszoló szövegkonstrukciót követ. Ezt a konstrukciót a vers tipográfiai képe is érzékelteti. A páratlan versszakok magának a nagyszombati körmenetnek az eseményeit, a páros szakaszok pedig a magyar történelem tragikus eseményeit idézik fel. A páratlan szakaszoknak ilyen módon szakrális, a párosoknak tragikus történelmi jelentése, illetve utalásrendszere van. Tóth Bálint Dózsa György keserves kínhalálától az 1956-os forradalomig tartó, közel félezer éves magyar történelméből választja ki hivatkozásait, ezeknek sorát azonban a jelenből a távolabbi múltba vezeti, így első hivatkozási pontja költő- és egykori börtöntársa [ 114 ] HITEL