Hitel, 2004. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
2004 / 8. szám - Nagy Gábor: A különállás és összetartozás magatartásmodellje Buda Ferenc költészetében
MŰHELY NAGY GÁBOR A különállás és összetartozás magatartásmodellje Buda Ferenc költészetében 1. MEGKÉSETT PÁLYAKEZDÉS: BUDA FERENC ’ 56 - OS ÉS BÖRTÖNVERSEI •Ц komor, a kilátástalanság szürkeségének árnyalatait újra meg újra tudatosító líra, Buda Fe___4 renc költészete külön helyet foglal el irodalmunkban mind hangoltsága, mind életrajzi háttere szempontjából. Hogy a személyes élettörténet is hozzájárult a világkép komorságához, aligha tagadható.A súlyosabb indok azonban a nemzet élettörténete: a költő sorsa szinte csak alátámasztotta - igaz, nyomós érvekkel, börtönévekkel három ’56-os versért - mindazt, amit az egyes ember - legyen bár művész - felfogni képes a történelem egyidejű beszédéből. Az első Buda Ferenc-versekben dacos, szembeszegülő költői személyiség képződik meg. A szembeszegülést az alulról jöttség, a hányatott sors tudatosítása váltotta ki. A korai versek példázatosan artikulálják e sorsot: „Nagyapámat sose láttam, / megelőzött a halálban” (Nagyapám); „Pincelépcsőn tanultam meg járni”; „Csetledeztem, botladoztam félve, / s négykézláb, de fölmásztam a fényre” (Pincelépcső); „Sártengerben porfolyókon / jártam” (Sártengerben). A szembeszegülést még nem férfias magabiztossággal - kamaszos daccal fogalmazza meg: „Váljék teste puha röggé, / pihenjen és porladozzék / mindörökké” - távolítja el magától nagyapja halálát (Nagyapám); „Higgyétek el, nem vagyok akárki” - kezdi a Pincelépcsőt; „szárnyat kötve két kezemre / kiszállok a végtelenbe” - zárul a Sártengerben. Buda Ferenc indulása a korabeli kritika számára e korai versek és a Füvek példája (1963) verseihez volt köthető, s csak az 1991-es év (Csöndország című, negyedik verseskötete) hozta meg a lehetőséget, hogy a korai Buda-lírát a maga valójában ismerhessük meg. A maga helyén, az életmű nyitányaként a Hatalmam, nyugalom 1992-es gyűjteményes kötet tudja csak elhelyezni a feledés zsákjából szegként kibújó verseket. Az 1956-os forradalom utáni megtorlás - kevésbé emlegetett - áldozata Buda Ferenc, a szó szoros értelmében is, hisz börtönbe csukták, s egész költészetét illetően is, mivel többtucatnyi verse majd negyvenévnyi hallgatásra ítéltetett, s ki tudja, miként alakult volna e pálya és hatástörténete, ha igazi indulása a maga idejében történhetett volna meg. A számtalan kritikus felfedte s maga Buda Ferenc által interjúkban vállalt hagyomány is differenciáltabban lett volna megítélhető. A napvilágra nem került pályakezdés, a vécé- és cigarettapapírra lejegyzett vagy fejben őrzött börtönversek még, értelemszerűen, semmit sem mutatnak Nagy László hatásából, sőt a nyilvánvaló - s több kortárs, legmarkánsabban Ratkó József pályakezdését meghatározó - József Attila-hatás mellett a tárgyiasabb versbeszéd Szabó Lőrinc vagy Illyés Gyula mintaadására enged következtetni. Az államterror számára a bosszúállásra ürügyet jelentő ’56-os versek indulata még teljesen a fiatal József Attila dacos, indulatos, ugyanakkor groteszkbe hajló látásmódjára emlékeztetnek. Elsősorban a Rend keretes versszakainak egyszerre félelmet keltő és ironizáló jelzőhalmozásával: „Rőtcsillagos, komor, kövér / tankok teremtenek nyugalmat”. A „komor” és különösen a „kövér” animizálásában érezni némi csúfondárosságot is, míg a nyugalom ironikus értelme nyilvánvaló, így variálódik valamelyest a másképp egyneműen tragikus hangnem. A vers ma