Hitel, 2005. július-december (18. évfolyam, 7-12. szám)
2005 / 12. szám - Pelle János: Vissza a gyökerekhez (Spiró György: Fogság)
[ Szemle ] és erkölcsi tartásukat, és hagyták, hogy saját kegyetlenségük és gonoszságuk legyen úrrá felettük. (Ez a felismerés a XVIII. és XIX. század fordulóján, Montesqieu és Gibbon művei nyomán terjedt el, s a mi Berzsenyi Dánielünk is visszhangozza költészetében.) A judaizmus tanításait átvevő és továbbfejlesztő, részben azonban vele szembeforduló kereszténység tehát a szellemi, erkölcsi űrbe nyomult be. Amikor Jézus meghirdette, hogy „Az én országom nem e világról való”, radikálisan szembefordult a velejéig romlott, pusztulásra ítélt földi országgal, de elutasította a kilátástalan harcot is, a lázadást a még mindig túlerőben levő római uralom ellen, mely oda vezetett, hogy a regényben mellékszereplőként feltűnő Titus császár légiói elfoglalták Jeruzsálemet, majd a II. században, a sorozatos lázadások leverése után Palesztina teljesen elpusztult. Ugyanakkor a területén kialakult vallás, a kereszténység idővel felőrölte a hódító Rómát. Jézus hívei, akik eleinte maguk is többségben a zsidó nép fiai és lányai voltak, majd Pál apostol fellépése után már a birodalom valamennyi népéből kerültek ki, egészen másként viszonyultak az emberi élethez s az attól elválaszthatatlan szexualitáshoz, mint a gyönyöröket és a kegyetlenséget egyaránt habzsoló pogányok. Az aszkézis eredetileg testi gyakorlatot jelentett, és a földi élvezetekről való lemondást követelte meg, fogalmát a korai kereszténység hozta létre. Radikális szakítást jelentett az uralkodó görög-római kultúrával, ugyanakkor egy új típusú, mindenkire kiterjedő - igaz, a mindennapi életben kevéssé alkalmazható, de mégis nagy jelentőségű - emberbaráti szeretet megnyilvánulása volt. Végül ez a szemlélet rombolta le a „világ urát”, Rómát, melyet egy ötödik századi keresztény író, Salvianus „Isten megérdemelt büntetésének” tekint De gubernatione Dei (Isten kormányzásáról) című művében. A keresztények életmódjukkal, egész világszemléletükkel lázadtak az emberi élet primitív reprodukciója és spontán pazarlása ellen, ami jellemző volt a korabeli Mediterráneum városi közösségeire, mindenekelőtt a birodalom központjára, Rómára. Az emberi test az antikvitásban bizonyos tekintetben termelőerőnek és nyersanyagnak számított egy zárt közösségen belül, mely nem engedett sok teret az egyéniség kibontakozásának, pontosabban a munkát egyáltalán nem, csak a hősiességet és az önfeláldozást becsülte. A nőket különösképpen lenézték, testüket mintegy a közösség alárendelte a humán reprodukció feladatának: gyermek, egész pontosan katonaszülő gépeknek tartották őket. Teljes volt a férfiuralom, a lányokat „félembernek”, az ártatlanságukhoz való ragaszkodást közösség elleni bűnnek tartották. („Szűz lányt nem szabad kivégezni”, idézi a korabeli római törvényt egy sokkoló jelenetben az író mindjárt a regény elején. Ezért a hóhér a kivégzés előtt megerőszakolja őket.) A Fogság női szereplői meggyőzően illusztrálják a történeti irodalmat. Úri anyja, felesége, leánygyermekei, szeretői, az egyetlen rendhagyó, inkább eszménynek, mint valóságosnak tekinthető női alak, Kainisz kivételével, mind alacsonyrendű ösztönlények, akiket a kortársainál jóval szélesebb látókörű főhős is megvet, lenéz. PIKARESZK VAGY FEJLŐDÉSI REGÉNY? Kritikában talán szokatlan, hogy először egy regény történelmi szemléletét vesszük szemügyre, s csak azután méltatjuk irodalmi erényeit. De számomra alapkövetelmény, hogy a szerző alaposan ismerje tárgyát, tanulmányozza át a forrásokat és a szakirodalmat, és ezek alapján alakítsa ki koncepcióját. Egy a kereszténység kialakulásáról szóló regényben ez kulcskérdés, ezért fontos például a női figurák hiteles ábrázolása Spirónál. De említhettem volna a római gazdaság működésében, a különböző, a mindenkori hatalomtól függő gazdasági tranzakciók alapos és érdekfeszítő leírását is, mely a diaszpórában élő zsi [ 108 ] HITEL