Hitel, 2006. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)

2006 / 8. szám - ESSZÉ - Ablonczy László: Álom-színházban (Lengyel György köszöntése)

2006. AUGUSZTUS ABLONCZY LÁSZLÓ Álom­színházban Lengyel György köszöntése opácsoltak a fehér füllel körbevont színpadon, amikor felment a függöny a debreceni Csokonai Színházban: a látvány deszkaemelvényt sejtetett, mert lenge lepel takarta a színpad bal oldali mélységét. Fáradt délutáni fényben, gyá­szos beszélgetéssel kezdődött az előadás: szemüvegben enyhén hajlott háttal a ta­nító, Medvegyenko-Kézdy György tűnt elő Másával, a feketébe öltözött Meszléri Judittal. Megbűvölten néztem a játékot, Csehov Sirály című darabját; ma is előt­tem van, ahogyan fehérben a színre repült Nagy Anna és Trepljov-Dégi István ernyedt kezét lendítve nyomatékosítja: „Meg kell találni az új formákat!” Gesztu­sában a program szelleme és a hiábavalóság együtt feszült. Akkori, ifjúkori magam küszködéseire döbbentett az előadás: gyorsan eltelnek az egyetemi évek, kiűzetünk a paradicsomból, s ugyan lázadásainkat, álmainkat miként válthatjuk életté? S ilyen démoni ereje volna a színháznak, az írásnak, hogy az ember végzetesen beleroppan? „.. színház nélkül nincs is élet...” - mondta kése hangú biztatással a tolókocsiban Szorin-Novák István, s valóban, így volna az én életemben is, tű­nődtem villamosozva az egyetemre, meredtem holnapomra ostoba előadók szemi­náriumain, s a késő estékben is kísértett a vívódás, hiszen a Csokonai Színház előtt baktattam hazafelé. Hogy a színház életem ily komoly kérdéseként merült fel, az a Sirály elő­adásával vált bizonyossá. De az érlelődés, a hevítés folyamata is a Csehov-elő­­adás rendezőjéhez köthető. Lengyel György fiatal színészbarátainak élén a főis­koláról érkezett Debrecenbe 1961-ben, és friss színházi levegőnél is többet, kultúrát, szellemet teremtett a város életében. Szellem-nyugtalansága már gim­nazistaként teremtő erővé magasodott: amikor Tragédiáját a Nemzeti Színház sem játszhatta. 1954-ben diáktársaival előadta Madách drámakölteményét, s a né­zőtér első sorában Kodály Zoltán ült. Hozta Debrecenbe is az igényt és a tá­jékozódást, a világ drámaírásának újabb színeit, francia, angol szerzőket és Arthur Miller Salemi boszorkányokját. Brecht erejét nekem, ellentétben Major Tamás má­niákus politikai agitációival és papundekli ízű előadásaival, Lengyel György máig hatóan igazolta. Nagy Anna szenvedélyes Gruse alakításával a Kaukázusi krétakör és Béres Ilona szerep- és lélekváltó virtuozitásában a Jó embert keresünk előadá­sa bizonyította: színházi ideológiák helyett a gondolat és a lélek együtemű mű­ködése teremti meg a színház igazi varázslatát és misztériumát. A színház­ben- Elhangzott a Magyar Katolikus Rádióban május 14-én. [65 ]

Next