Hitel, 2007. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)

2007 / 6. szám - DUNATÁJ - Balassa Zoltán: Két nemzet a Kárpát-medencében IV. rész

[ Dunát áj ] Ha most az egyes pártokat programjuk, illetve politizálásuk szerint rangsorol­juk, akkor a következő táblázatban összegezhetjük a szlovákok állásfoglalását (%):3 2 Folytatás HZDS - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom,Vladimír Meciar egyszemélyes pártja, mely 1991-ben vált ki a VPN-ből. KDH - Keresztény­demokrata Mozgalom: katolikus konzervatív, burkoltan nacionalista párt. Alapítója Ján Carnogursky jogász, akinek apja az első Szlovák Állam idején parlamenti képviselő és közéleti szerepet vállalt. Szlovák nemzeti szocialista múltját sohasem tagadta meg, és fia sem bírálta apja egyes 1989 utáni megnyilvánulásait. Pavol Carnogursky ugyanis annak a közkeletű véleményének adott hangot, hogy a zsidókat azért kellett kiszolgáltatni Hitlernek, mert magyarbarátok voltak. KSS - Szlovákia Kommunista Pártja; ebből a totalitárius pártból vált ki az SDE, 1990 után. Miután megalakult a SMER, és az SDE kormánytagként nem váltotta be a választók által remélt szociális ígéreteit, ez a párt erősödött meg és jutott be ismét a parlamentbe. A totalitárius kommunista párt poli­tikájának folytatója minden vonatkozásban. SDK - Szlovák Demokratikus Koalíció - 5 párt alakította 1997 nyarán (DS, DU, KDH, a szo­ciáldemokraták és a SZS). Választási pártként betöltötte hivatását, és később széthullott. SDKÚ - Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió; az SDK-ból alakította Mikulás Dzurinda, miután nem sikerült a KDH elnöki posztját megszereznie (2000). A KDH megtartotta önállóságát az elégedetlenkedők kiválása után. Ezzel a párttal egyesült a DU (2000). Egyre inkább Dzurinda egyszemélyes pártjává válik. SDE - Demokratikus Baloldal Pártja. 1990-ben még a KSS neve alatt indult, ebből vált ki a választások után (ezért szerepel zárójelben a KSS választási eredménye náluk is). Lényegében a volt totalitárius és nacionalista kommunista párt utódpártja. 1994-ben Közös Választás (SV) nevű pártkoalícióként indult a választásokon a szociáldemokratákkal, a földműves mozgalommal és a zöldekkel (SZS). Választótábora később részben a SMER és a KSS felé orientálódott. SMER - Irány (1999-), „egyszemélyes” párt, melyet Robert Fico - egykori kommunista - alapított, aki korábban az SDJ-en belül politizált. Programja politikailag nehezen értelmezhető. SMK-MKP Magyar Koalíció Pártja: 1998-ban, a választások előtt alakult három magyar párt egyesüléséből (Együttélés-Coexistentia és MKDM - Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom), melyek korábban koalí­cióban indultak a választásokon (1994), kivéve a MPP (eleinte: Magyar Független Kezdeményezés; Magyar Polgári Párt), mely 1990-ben a VPN-nel indult közösen, majd önállóan próbálkozott (1992). SNS - Szlovák Nemzeti Párt: ez szélsőséges és nacionalista párt a legutóbbi választások után kettéha­sadt, és külön-külön indultak a választásokon, így nem lépték a az 5%-os küszöböt, de együttes ered­ményük mutatja, az extrém nacionalizmusnak Szlovákiában stabil tábora van. SOP - A Polgári Egyetértés Pártja „egyszemélyes” párt, melyet Rudolf Schuster, Kassa főpolgármestere, egykori kommunista funkcionárius, a későbbi államfő alapított 1998-ban. Programja politikailag nehezen olvasható. Miután vezetője államfővé lett, a párt megszűnt. SV - közös választás, választási pártkoalíció (SDL, szociáldemokraták, SZS). SZS - Szlovákiai Zöldek Pártja VPN - Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevű mozgalom a rendszerváltás idején alakult. Amikor Prágában megalakult a Polgári Fórum, Szlovákiában - Kassát kivéve - ennek a szervezetnek alakultak fiókszerveze­tei. Ez is jelezte, Csehszlovákia szétválása küszöbön áll. ZRS - A Szlovákiai Munkások Szövetsége nevű pártot az SDL-ből kivált Lubomír Lipták munkás alapí­totta meglehetősen zavaros és naiv politikai elképzelések alapján. Miután koalícióra lépett a HZDS-szel és kormányzati szerepet vállalt, Meciar kénye-kedve szerint manipulált képviselőivel és vezetőivel, így teljesen ellehetetlenedett. 3 Baloldali pártok: SDE, KSS, ZRS, SMER Jobboldali pártok: SDK, SDKÚ, KDH, DS, VPN Populista pártok: HZDS, SMER Egyszemélyes pártok: HZDS, SMER, ANO - az SDKÚ az utóbbi időben egyre inkább kezd Dzurinda miniszterelnök pártjává válni (nem vettük be a táblázatban ebbe a kategóriába) Nacionalista pártok: HZDS, KDH, SDE, SMER, KSS, DU, SNS Az egyes években megállapított százalékarány összege természetesen meghaladja a 100%-ot, hiszen egy párt több kategóriában is szerepel. A nacionalista pártok esetében az 1998-as eredmény 36,1%, viszont a KDH koalícióban indult, így ebben az esetben 9%-os eredményt feltételeztünk, s azt adtuk hozzá. A magyar pár­tok, illetve az MKP eredményeit mellőztük, mivel a szlovákok választási magatartását vizsgáltuk, mégha nem jelentéktelen számban, a magyarok a szlovák pártokra is voksoltak, és szlovákok is kis számban a magyar pár­tokra szavaztak.

Next