Hitel, 2007. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

2007 / 11. szám - Taxner-Tóth Ernő: A valóságígéret valótlansága

[ Kérdez az idő ] világszemléletünknek. Az ehhez szükséges gondolatáramlásban az érvek és ellenér­vek, nézetek és eszmék hozzák létre a közvéleményt, ami meghatározza benne élő beszélő-befogadó viszonyokat. A valóság bennünk élő képének kialakításához mindez együttesen járul hozzá. Abban a felfedező megismerés és az emlékezés mellett a mítoszok, legendák, az alkotó képzelet termékei jelentős szerepet kap­nak. A mítosz (ahogyan Northrop Frye tanította) általánosan érvényes igazságokat visz át a köztudatba. A szépirodalom az alapmítoszokat írja újra, miközben hivat­kozik képzelet teremtette legendákra is. A fim és tévé előtti másfél-két évszázad legnagyobb hatású műfaja, a regény, a valóság képzetét akarta a befogadóban ki­alakítani. Ezért igen gyakran használta a napló, az önéletrajz, illetve a tudósítás álruháját. Sikerült is a múltról a köztudatba olyan képet táplálnia, amelyben egy­kori történések, tárgyi világok és képzeletben alkotott elemek fonódnak össze. A ma élő idősebb nemzedék nagy része még izmaiban érezte a különbséget egy kiló cukor és egy mázsás zsák fölemelése között. A fiatalabbak száz kiló körüli súlyok fölemelését többnyire csak súlyemelő versenyek tévéközvetítéséből ismerik. Fél évszázada az emberek többsége tapasztalatból tudta, mennyi erőfeszítés kell ahhoz, hogy a mag a földbe, a termés a malomba kerüljön, és a lisztből kenyeret süssenek. Ez a tapasztalat szinte teljesen eltűnt, jóformán senkit sem érdekel, mi­ből van a kenyér: a mindennapi tapasztalatban az íze, a frissessége és az ára ját­szik szerepet. A pénzben megadott ára, amely jövedelmünk jelentős vagy jelenték­telen részét teszi ki. A legszegényebbek kezén is megfordul évente mintegy félmillió forint, a nem gazdagokén néhány millió. A legnagyobb összegek, amivel az emberek - ha legalább nem középvállalkozók - számolhatnak, tízmilliós nagy­ságrendben mozognak. E tapasztalatok alapján a politikában emlegetett százmil­­liárdok túl vannak a valóság tapasztalati határán, rendkívül kevesen ismerik ebben a nagyságrendben a pénz mögötti tevékenységeket. Nem tartozik a tapasztalati valóság keretébe a forintban megadott államadósság, a nyugdíjrendszer fedezeté­nek ehhez adandó hiánya, az egészségügy és az oktatási rendszer, a közlekedés, a gazdaság fejlesztésének fél évszázados elmaradása. Beláthatatlan, sőt kiszámítha­tatlan nagyságrend ez. De a „valósághoz” tartozik. Az anyagi világ megismerésének (természet)tudománya két évszázad alatt meg­változtatta az emberi létezés számos feltételét. A kutatás tárgyává tette a tudat és a társadalom működését is. Az eredmények lenyűgözők, de a „valóság” megisme­réséhez alig jutottunk közelebb. Sőt, mintha a hagyományokat újraalkotó képzelet - tudományos, művészeti és más közvélemény-formáló­­ termékei egyre nyomasz­tóbban zárnák nehezen átléphető határok közé látásunkat, érzékelésünket és gon­dolkodásunkat. Kertekben, parkokban, ültetett erdőkben, főleg pedig városok ut­cáin sétálunk, nem a természetben, amitől az életforma egyre távolabb visz. Tapasztalatainkhoz jóformán csak mesterségesen megalkotott körülmények között jutunk. Megértésre váró kérdéseink régen nem követhetők forrásukig, a gondolko­dó kénytelen előítéletekből - vagy másként fogalmazva: előfeltevésekből - kiindul­ni. (A XVIII. századi „szabadelvűség” az előítéletek tagadására épült, a XXI. szá­zadi saját előítéleteire.) Karl Marx úgy vélte, hogy a „dialektikus materializmus”

Next