Hitel, 2009. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)
2009 / 3. szám - ESSZÉ, LAUDÁCIÓ - A Bethlen Gábor Alapítvány díjazottai 2008-ban
ség Bethlen Gábort támogatta, s Mankóbüki Horváth Bálint vezérletével vérét ontotta a fejedelem hűségén. Szente Imre a megye keleti részén, a Berzsenyi szellemét idéző Kemenesalján, az egykori dömölki apátság környezetében született, ahol 200 évvel korábban az a Lancsics Bonifác volt a jószágkormányzó, akinek a Boldogasszony, Anyánk... kezdetű himnuszunkat köszönhetjük. Szente Imre a színes népnyelv gazdag útravalójával ment továbbtanulni a Ság hegy mellől a kőszegi bencésekhez, ahol az irodalmat akkoriban Rozék Román atya tanította, a költő, aki évtizedekkel később, Brazíliában magyarra fordította Teilhard de Chardin teológiai utópiáit. Később a budapesti bölcsészkaron magyar-latin szakos diplomát szerezvén, s közben a világháborús harctereket is megjárván, Szente Imre tanár lett előbb Csepelen, majd pedig - ekkor már angol és orosz nyelvi képesítés birtokában - szülőhelye, Celldömölk gimnáziumában tanított oroszt és matematikát. Innen távozott Ausztriába 1956 novemberében. 1959-től Svédországban élt, a lundi egyetemen finnugor tudományokból doktorált, 1968-tól pedig az egyik finnországi egyetemen magyart tanított. Finn feleségével és két magyarul is tudó gyermekével 1980-ban Stockholmba költözött, nyugdíjba vonulásáig magyart oktatott tanárjelölteknek. A svédországi magyar gyermekek tanára. A népes skandináviai magyar diaszpóra szellemi életének egyik tevékeny, közszeretetnek örvendő tagja, a stockholmi Magyar Ház gyakori előadója. Az Új Kéve című svédországi magyar folyóirat szerzője, de évtizedekig írt a müncheni Új Látóhatárba, a párizsi Irodalmi Újságba, a római Katolikus Szemlébe és más lapokba is. A Tollas Tibor szerkesztette Nemzetőrben anyanyelvi rovatot vezetett. A Szabad Európa Rádiónak is munkatársa volt. Úgy emlékszem, 1980 körül hallhattuk e rádióban Szolzsenyicin-fordításának, A Gulág-szigetcsoportnak folytatásos sorozatát. Ha hosszú életében nem tett volna mást, mint lefordította volna ezt és a Kalevalát, már hálára kötelezett volna bennünket. Ő a finn eposz ötödik magyar fordítója, újításai mégis eredetiek és minőségiek. A prózába tördelt trochaikus sorok, a zárt é jelölése, jelentésmódosító szerepének figyelembevétele, és az emigrációs léthelyzethez képest különösképp bámulatosan eleven szókincstár és fordítói kreativitás a korábbinál befogadhatóbbá, élvezhetőbbé tette a művet, miközben költőiségéből semmit sem vett el, sőt a tájnyelvi elemek alkotó fölhasználásával még hozzá is tett. Verseket számos nyelvből fordított - kitűnően - az idők során, saját versei pedig a gondolati erő és az érzékeny lelki rezdülések kereszteződésében találták meg igényes formájukat. Ezek az erények: gondolatiság, érzelmi gazdagság, széles látókör, szabadságszeretet, folytonos szellemi kíváncsiság, továbbá az anyanyelvi műveltség legjavával közös kulturális vérkeringés mind-mind olyan tulajdonságok, melyek ösztönözhették esszéinek, tanulmányainak, cikkeinek és előadásainak megszületését. Az ezek nagy részét egybegyűjtő két vaskos kötet jórészt már idősebb életkorának terméke, értekező prózájának legszebb kivirágzása Isten kegyelméből az ezredfordulón és utána, az író életének nyolcadik és kilencedik évtizedében következte be.