Hitel, 2009. január-június (22. évfolyam, 1-6. szám)

2009 / 3. szám - ESSZÉ, LAUDÁCIÓ - A Bethlen Gábor Alapítvány díjazottai 2008-ban

ség Bethlen Gábort támogatta, s Mankóbüki Horváth Bálint vezérletével vérét ontotta a fejedelem hűségén. Szente Imre a megye keleti részén, a Berzsenyi szellemét idéző Kemenesalján, az egykori dömölki apátság környezetében született, ahol 200 évvel korábban az a Lancsics Bonifác volt a jószágkormányzó, akinek a Boldogasszony, Anyánk... kezdetű himnuszunkat köszönhetjük. Szente Imre a színes népnyelv gazdag útravalójával ment továbbtanulni a Ság hegy mellől a kőszegi bencésekhez, ahol az irodalmat akkoriban Rozék Román atya tanította, a költő, aki évtizedekkel később, Brazíliában magyarra fordította Teilhard de Chardin teológiai utópiáit. Később a budapesti bölcsészkaron magyar-latin szakos diplomát szerezvén, s közben a világháborús harctereket is meg­járván, Szente Imre tanár lett előbb Csepelen, majd pedig - ekkor már angol és orosz nyelvi képesítés birtokában - szülőhelye, Celldömölk gimnáziumában tanított oroszt és matematikát. Innen távozott Ausztriába 1956 novemberében. 1959-től Svédország­ban élt, a lundi egyetemen finnugor tudományokból doktorált, 1968-tól pedig az egyik finnországi egyetemen magyart tanított. Finn feleségével és két magyarul is tudó gyer­­mekével 1980-ban Stockholmba költözött, nyugdíjba vonulásáig magyart oktatott ta­nárjelölteknek. A svédországi magyar gyermekek tanára. A népes skandináviai magyar diaszpóra szellemi életének egyik tevékeny, közszeretetnek örvendő tagja, a stockhol­mi Magyar Ház gyakori előadója. Az Új Kéve című svédországi magyar folyóirat szer­­zője, de évtizedekig írt a müncheni Új Látóhatárba, a párizsi Irodalmi Újságba, a római Katolikus Szemlébe és más lapokba is. A Tollas Tibor szerkesztette Nemzetőrben anya­nyelvi rovatot vezetett. A Szabad Európa Rádiónak is munkatársa volt. Úgy emlékszem, 1980 körül hallhattuk e rádióban Szolzsenyicin-fordításának, A Gulág-szigetcsoportnak folytatá­sos sorozatát. Ha hosszú életében nem tett volna mást, mint lefordította volna ezt és a Kalevalát, már hálára kötelezett volna bennünket. Ő a finn eposz ötödik ma­gyar fordítója, újításai mégis eredetiek és minőségiek. A prózába tördelt trochaikus sorok, a zárt é jelölése, jelentésmódosító szerepének figyelembevétele, és az emigrációs léthelyzethez képest különösképp bámulatosan eleven szókincstár és fordítói kreativitás a korábbinál befogadhatóbbá, élvezhetőbbé tette a művet, miközben költőiségéből semmit sem vett el, sőt a tájnyelvi elemek alkotó fölhasz­nálásával még hozzá is tett. Verseket számos nyelvből fordított - kitűnően - az idők során, saját versei pe­dig a gondolati erő és az érzékeny lelki rezdülések kereszteződésében találták meg igényes formájukat. Ezek az erények: gondolatiság, érzelmi gazdagság, széles látókör, szabadság­szeretet, folytonos szellemi kíváncsiság, továbbá az anyanyelvi műveltség legjavá­val közös kulturális vérkeringés mind-mind olyan tulajdonságok, melyek ösz­tönözhették esszéinek, tanulmányainak, cikkeinek és előadásainak megszületését. Az ezek nagy részét egybegyűjtő két vaskos kötet jórészt már idősebb életkorá­nak terméke, értekező prózájának legszebb kivirágzása Isten kegyelméből az ez­redfordulón és utána, az író életének nyolcadik és kilencedik évtizedében követ­kez­te be.

Next