Hitel, 2011. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)

2011-12-01 / 12. szám

[ Műhely ] tást nyerhetünk Újszászy nézeteire a hazai falukutatás hátterét illetően, vagyis a fiatalság (nem bajtársi) szervezeteinek és az egyházi kapcsolatok szerepének hangsúlyozására a falukutatásban. Eszmetörténeti kutatások során gyakran összetettebb és hitelesebb képet kaphatunk, ha a megérteni kívánt gondolatokat megpróbáljuk a maguk történetiségében megérteni, így nem hallgathatjuk el, hogy a professzor 1945 előtti gondolatvilága tartalmaz néhány (legalábbis) ellentmondásos elemet. A népiekkel való viszony tisztázása, valamint a nemzeti­szocializmustól és a Turultól való elhatárolódás után érdemes ezért egy pillanatra visszaka­nyarodnunk ahhoz a Ujszászy-tézishez, miszerint a nemzetietlen kultúra „a falu, illetve a vá­ros meglazításához” vezet. Ennek az „ellenkultúrának” (minthogy igazi kultúra csak nemzeti lehet) „terjesztését nem is végezhetik mások, csak olyanok, akik maguk is nemzeti kultúr­­közösség nélkül, azaz civilizációban vannak.” 1938-ban ez a gondolat nem tekinthető túl szerencsésnek. A szerző sajnos nem bontja ki részletesen, kikre gondol itt, bár antiszemitiz­­musellenességét életművének több méltatója is hangsúlyozza. Magunk is láthattuk, hogy Újszászy korai elméleti munkásságának valóban markáns része a faji gondolattól és a szélső­­jobboldaltól való elhatárolódás. Azonban már idézett, 1942-es cikkében kifejti, hogy „a magyar embernek az övétől idegen fajiságú ember nem fajiságánál, hanem magatartásától fogva idegen. [...] A magyar ember a zsidóban sem a fajt nem bírja, legyen bár az övétől idegen, hanem a magatar­tást, a »mentalitást« és ennek gyakorlati jelentkezését, illetve következményeit. A magyar és a zsidó ember nem mint faj és faj állanak egymással szemben a magyar ember sze­rint, hanem mint két homlokegyenest különböző magatartás. Ezért kibékíthetetlenek.” Ez a gondolat (a faji meghatározástól ismételten elhatárolódva) egyrészt az asszimilációt ár­nyalatok nélkül tagadva különböztet meg „magyart” és „zsidót”, másrészt köztük általános magatartásbeli, mentalitásbeli különbséget feltételez. A továbbiakban Újszászy rátér, hogy a fent említettek „az okai annak is, hogy a magyar antiszemitizmus [...] magatartásnak harca magatartással szemben. Ezért nem tud a magyar ember ebben a harcban embertelen, kegyetlen lenni. [...] Hogy azután ez a magatartás elő­nyös-e, vagy nem a magyarságra, az más kérdés.” A Kassán 1942-ben írt sorok egyrészt tör­ténelmietlenek, mivel a „magyar antiszemitizmus” az 1941-es, harmadik zsidótörvénytől már faji alapon állt hazánkban, másrészt kétségtelen aktualitásuk volt, hogy épp a szöveg keletke­zésének az évében, 1942 kezdődött a Tisói Szlovákiából a zsidók koncentrációs táborokba való deportálása, melynek a magyar politikai vezetés (egyelőre) még ellen tudott állni. Újszászy erre a fajta kegyetlenségre képtelen magyarság nemzetkarakterológiai fejtegetéseit (és az itt nem idézett optimista jövőképét) azonban az 1944-es év tagadhatatlanul megcáfol­ta. Ennél a jóslatnál jóval bántóbb utolsó mondatának cinizmusa, melyet - ha a költővel valljuk, hogy „a múltat be kell vallani” - ugyanúgy a professzor akkori gondolatvilága részé­nek kell tekintsünk, mint elévülhetetlen elméleti (és gyakorlati) munkásságát a falu okszerű megismer(tet)éséért. Az alapfogalmak használatának és történelmi kontextusának értelmezése után térjünk vissza a koncepcióra. A pozitívan említett két településtípusnál (falu-kisváros) ki kell emelni, hogy ezek nemcsak méretben különböznek, hanem külön létformát is jelentenek, melyek együttesen teremtik meg önmagukban és frissítik fel összjátékuk által a nemzeti kultúrát. Fontos hangsúlyozni az összjátékot, mert a szerző nem egy zárt rendszert vázolt fel, hanem vallotta, hogy: „a falu ad, a város befogad”. Természetesen nem személyekről vagy társadal­mi mozgásokról van szó, hanem kulturális javakról, melyek örökösen cirkulálnak. A körfor­gás azonban egyirányú, mert a falu „szigetkultúra”, tehát alapvetően zártabb, míg a város „kiterjedéskultúra”, tehát a befogadás mellett örök terjeszkedésben van. Mindkettő hivatása ezen attitűdökből eredeztethető, egyrészt a falu tradicionális nemzetvédő karakteréből, más­részt a város külföld felé - a szerző szerint gyakran túlságosan is - nyitott alapállásából adó­ [ 104 ] HITEL

Next