Hitel, 2012. július-december (25. évfolyam, 7-12. szám)
2012 / 11. szám - KÉRDEZ AZ IDŐ - Bakos István: A nyugati magyar örökség magyarországi fogadásáról
[ Kérdez az idő ] működött Anyanyelvi Konferenciát, melyek az elemzett időszakban, a magyar-magyar kapcsolatokban meghatározó, közvetítő szerepet játszottak. Befejezésül Deák Ernő, Kovács Andor, Szépfalusy István, Pátkai Róbert, Papp László véleményét idézve, Kocsis Gábor költő látnoki megjegyzésével vitázva (arról ti., hogy „a harmadik világ népeinek sorsába osztozunk, ha a zászló csak bot és vászon marad”) az emelkedő nemzetről és a nyugati magyarság jövőjéről álmodik. Fontosnak tartom e témában az MVSz 1995-1998 között kiadott A világ magyarsága című kilenckötetes könyvsorozatát, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem hajdani elnöke, Kovács Andor Homokpad című könyvét (Madách-Posonium-Püski, Bp., 1996) és a Nagy Károly - Papp László által összeállított A magyar nyelv és kultúra megtartása az Amerikai Egyesült Államokban 1997 című dokumentumát. (Bp., 1998, MNyKT-AK, 78). A Bécsi Napló fennállása óta rendszeresen foglalkozik a nyugati magyarsággal, s a korábbi KUFSTEIN-konferenciák zömében is, különböző megvilágításban elemeztük, értékeltük a magyar diaszpóra helyzetét, kaptunk és adtunk jelzést, javaslatokat a hazai politikának, a honi és a határon túli magyar közéletnek. A külhoni magyarok helyzetéről, veszélyeztetett értékeik megóvásáról 2010-ben Csapó Endrével közös javaslatot készítettünk a Nemzetpolitikai Társaságnak, sőt az évben „A Magyar diaszpóra hungaricumairól” a Parlament Felsőházában egy rövid ismertetést is tarthattam. Ezekre hivatkozva röviden szólok először MAGYARORSZÁGRÓL ÉS A NYUGATI MAGYARSÁG NEHÉZ ÖRÖKSÉGÉRŐL A második világháborút követő párizsi békediktátum súlyosabb csapást mért ránk, mint a trianoni. Elvették visszaszerzett országrészeinket, de ezen túl a maradék reménytől is megfosztották népünket az etnikai határokhoz közelítő békés határmódosításra. A tovább csonkított Magyarország a függetlenségét is elvesztette. Országunkat fél évszázadon át - a megszálló szovjet csapatok árnyékában - idegen szellemiségű politikusok uralták, ahol az önismeret átprogramozása, a nemzettudat negligálása a hivatalos politika részévé vált. Még inkább szenvedték e nemzetellenes politikát az elcsatolt területeken, kettős megszállás alatt élő magyarok, mivel a régi és újabb megszállóknak, a rossz döntéseket hozó nagyhatalmaknak, sőt a Moszkva által kézben tartott magyarországi politikusoknak is arra irányult minden erőfeszítésük, hogy a történelmi Magyarországnak és a Kárpát-medence hajdani egységének a tudatát is kitöröljék az emlékezetből. Ennek hatásáról mondta Köteles Pál, az Erdélyi Szövetség hajdani elnöke: „Nemcsak a környezetünkben élő nem magyarok körében tenyésznek halhiedelmek, de a hazai társadalomban, a magyar társadalomban is eluralkodott az a tévhit, hogy a magyarság évszázadokon keresztül elnyomta a vele együtt lakó népeket. Tegyük hozzá: az elmúlt harminc-negyven esztendőben - a koalíciós időszakot követő egypártrendszerű államban - divat volt a magyarságot idehaza sokkal inkább megalázni, történelmi múltját sokkal inkább elítélni, és sötétebb színekkel festeni, mint ellenségeink tették” (Teleki Pál öröksége, Antológia, 1992 [az MDF 1991. ápr. 6-ai emlékülése], 27). A nemzeti kulturális örökség utódokra való áthagyományozását állami, egyházi és számos más civil közösségi intézmény, szervezetek sokasága segíti minden civilizált országban. Nehéz a helyzete azon államok polgárainak, akik megszálló hatalompolitikai