Hitel, 2017. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)

2017 / 5. szám - Gutai István: Kocsikerék a nyakcsigolyánál (Szijjártó Gézáné sz. Bocsor Judit, Sárpilis, 1931)

Gutai István Kocsikerék a nyakcsigolyánál­ (Szijjártó Gézáné sz. Bocsor Judit, Sárpilis, 1931) Néhány hónapja - baráti javaslatra - olyan egykori gazdákkal, gazdákról beszélgetek, akiket a második hullámban se tudtak begyűrni,­­gyúrni a téeszbe. Mi lett velük, miután a mezőgazdaságban is „uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok"? Erre az ő és utódaik élettörténete válaszol. Meghallgatom szülőfalum egykori mértékadó családjainak szétszóratásban élő tagja­it is, miképpen ment végbe osztályuk párthatározatban előírt likvidálása. Rátekintek öregapám sorsára is, akinek napszámosként „az ideiglenes nemzeti kor­mánynak a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földmíves nép földhözjuttatásá­­ról szóló rendelete alapján 6 kat. hold földet adott 1945. november 10-én a község föld­igénylő bizottsága." Kapott tulajdonától megfosztva a szőlészeti brigád gyalogmunkásaként fejezte be életét. Legyen áldott az ő emléke is! Nagy és erős gyereknek születtem, öt és fél kilóval. Édesanyám a nehéz szülés közben elájult, ezért a bábaasszony őt ápolta, engem pedig félretettek. Egyszer csak fölsírtam. „Hát ez még él?", kiáltott föl valaki. Azt mondják, fekete volt a bőröm. A négy elemit Sárpilisen végeztem, a tanítót rektor úrnak szólítottuk. Nagyapámat vitéz Dávid Jánosnak hívták, a 18-as háborúban a huszároknál szolgált. A háború előtt történt egy tragikus eset: a nagypapa meg Mózes István barátok voltak. Mintha testvérek lettek volna. Egyszer együtt vadásztak. Nagy­apámnak a karján lógott a puskája, és véletlenül elsült. A barátja lábába ment a golyó! Nagypapa azonnal odaadta neki a puskát: „Lőj meg!" Istókot bevitték a szekszárdi kórházba, de nem tudták megmenteni, vérmérgezésben meghalt. El lehet képzelni, nagypapa milyen lelkiállapotban volt. Meg persze a Mózes család is. Nagyapámat nem büntették meg, mert a barátja tudott még beszélni. Gutai István (1950) író, a paksi városi könyvtár igazgatója.­­ Részlet a Kocsikerék a nyakcsigolyánál címmel készülő szociográfiából.

Next