Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 6. szám - Féja Géza: Móricz Zsigmond útja
Féja Géza tér lázába, mint a pogány áldozó, életerejének utolsó cseppjeit öntötte a tűzre, melynek »nem szabad kialudni«. A Rózsa Sándor-harcból én is kivettem a részem, a »bombák« egy része reám hullott, idegen érdekek lapjai, melyek sohasem bocsájtják meg, hogy saját fajtám kegyetlen bírálata után az idegen fajt is bírálatban merészeltem részeltetni, alkalomnak vélték Móricz Rózsa Sándoréról írt szerény cikkeimet arra, hogy ismét víz alá merítsenek. Úgy számoltak, hogy azóta öregebb lett a tüdőm s nem bírja ki oly sokáig a víz alatt. Hyen indokok mozgatják nálunk bizonyos szellemi csoportok »kritikáját«. Ezek az érdekcsoportok az utóbbi időben feltűnően durván támadták Móricz Zsigmondot is, midőn nyilvánvaló lett, hogy életművét már semmiképen sem használhatják fel a maguk érdekeinek védelmében. Egy érdekcsoport, mely Földi Mihályt melengeti a keblén, forradalommal és destrukcióval vádolta Móriczot, akár 1920-ban a másik oldal, a magyar géniusz elleni harc tehát oldalról-oldalra vándorol. El kell mindezt most mondanom, hadd lássuk, hogy kik verték a koporsószegeket. De el kell mondanom az utókor számára is, akkor talán majd akadnak magyarok, akik pirulnak helyettünk. A vád az volt, hogy Móricz Zsigmond »haramiából« teremtett néphőst és regényhőst; engem pedig azzal vádoltak, hogy »példának« tartom Rózsa Sándort, egy kegyes ítész, bizonyára csupa felebaráti szeretetből azt ajánlotta, hogy Rózsa Sándor cselekedeteiért terjesszék ki utólag reám is a bűnrészességet. A szégyen éget most is, hogy ilyen szellemi színvonalon kell hadakozni, de Móricz friss sírjánál meg kell végre mutatnunk a teljes igazságot és fel kell vetnünk a szellemi felelősség kérdését. Rózsa Sándort már nagyon régen, még a régi »Nyugat« fénykorában meg akarta írni; Osvát Ernő beszélte le több ízben. Ez a mű tehát évtizedeken keresztül élt és érett az íróban, évtizedek hősége edzette; ha silányabb plánta lett volna, régen elfonnyadt volna. Hatvanadik születésnapja előtt mesélte nekem egy bizalmas percben, a Pannóniakávéház terraszán, hogy regényciklust akar írni 1848-ról. Tervét be is foglaltam jubileumi cikkembe; eleinte kedvesen tiltakozott ellene, nemsokára azonban mégis megszületett a »Rózsa Sándor«. Móricz természetesen nem »betyárregényt« írt, hanem a magyar jobbágyfelszabadítás korának eposzát. A jobbágyfelszabadítás előtti időről Eötvös József alkotott nagyszabású társadalmi regényt, »A falu jegyzőjé«-t. Miért képviseli ebben a regényben a betyárrá lett jobbágy. Viola, a népet? Nyilván azért, mert a népsors elesettségét és reménytelenségét csakis eltorzult hősben tudta szemléltetni Eötvös József, aki éppenúgy írói hitvallásának tartotta az igazság szolgálatát, mint Móricz Zsigmond. Eötvös Violája betyársorban is ember marad, tisztább és erkölcsibb ember üldözőinél, tehát a hatalom birtokosainál. Eötvös regénye ma kötelező iskolai olvasmány és senkinek sem jut eszébe Viola alakja miatt vádat emelni ellene. Móricz Eötvös hagyományát folytatja, sőt »A falu jegyzőjé«-ben megszakadt cselekményt is. Eötvös a jobbágyfelszabadítás előtti időket írja meg, Móricz Zsigmond pedig a jobbágyfelszabadítás félbenmaradását, a múlt század derekán megindult népi előretörés