Hivatalos Közlöny, 1919 (27. évfolyam, 1-47.szám)

1919-09-11 / 33. szám

3-2-1 HIVATALOS tantárgyakra tervszerűen felhasználni és a háború okozta hiányos ismereteket ekképen is kiegészíteni. Bár­ tudom, hogy mindezek az esztétikai neveléssel, a rendszeretetre való szoktatás­sal sok tekintetben ellenkeznek, de mert a szükség által szabott korlátok elől kitérni nem lehet, remélnem kell, hogy akkor, mikor e téren az intézeteknek a teendőkre nézve teljesen szabad kezet adok és mikor tenger­nyi vér­vesztés, után először látunk hozzá romokban heverő kultúránk sebeinek gyó­gyításához, erkölcseiben migingolt ifjúsá­gunk lelki felemeléséhez és a letiprott, le­gyalázott hazaszeretetnek a magyar szivek­ben újból való lángra lobbantásához, kérő szavamra minden egyes tanító és mindenik tanügyi hatóság odaadással, önzetlenül áll ifjúságu­nk oldalán, szeretettel és találékony­sággal segíti át az anyaghiányból eredő eme bajokon, úgy, hogy abból ifjúságunkra minél kisebb erkölcsi és szellemi kár háromoljék. Budapest, 1919. évi augusztus hó 24-én. II. Valamennyi egyházi főhatóságnak. A tankönyvek és írószerek tárgyában ki­adott fenti rendeletemet azzal van szeren­csém Címednek szíves ügyeimébe ajánlani, hogy­ a Főhatósága alatt álló intézetekre nézve hasonló értelemben rendelkezni mel­lőzt­essék. Budapest, 1919 augusztus hó 24– 128. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1919. évi 174,963. számú rendelete a volt tanácskormány által köztulajdonba vett műtárgyaknak magántulajdonba való visszaadásáról. A volt tanácskormánynak azt a rendelke­zését, amellyel a magánosok tulajdonában volt műtárgyak egy részét köztulajdonba vette, hatályon kívül helyezem s elrendelem, hogy ezek a műtárgyak előbbi volt tulajdo­nosaiknak adassanak vissza. Addig is, amíg a műtárgyak igazolt tulaj­donosaiknak visszaadhatók lesznek,­ bizton­ságba helyezésükkel és őrizetükkel a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Magyar Szép­művészeti Múzeum és az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum igazgatóságait bízom meg. Ugyanezen intézetek igazgatóságait bízom meg a műtárgyak visszaadásával is, úgy, hogy azoknak az érdekelteknek, akiktől képzőművészeti vonatkozású műtárgyakat vettek köztulajdonba, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum (VI., Aréna­ út 41. sz.) igazgatóságához, akiktől iparművészeti vonatkozású műtárgyakat vettek köztulaj­donba, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum (IX. ker. Üllői­ út 33—37. sz.) igaz­gatóságához, akiktől pedig egyéb vonatkozású műtárgyakat vettek köztulajdonba, a Magyar Nemzeti Múzeum (VIII. ker. Muzeum-körút 14. sz.) igazgatóságához kell fordulniok. 120. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek 1919. évi 175.600. számú rendelete a volt tanácskormány által köztulajdonba vett ú. n. ifjúmunkásjóléti intézményeknek magántulajdonba való visszaadásáról. A volt tanácskormánynak azt a rendelke­zését, amellyel magánosok, egyházak (hit­felekezetek) és egyesületek tulajdonában volt egyes ingatlanokat és ingóságokat (felszere­léseket), ú. n. ifjúmunkásjóléti intézmények (ifjúmunkásotthonok, főiskolai, napközi ott­honok, ifjúmunkásmenzák­ céljaira a volt közoktatásügyi népbiztosság diákszociális ügyosztálya útján köztulajdonba vett, hatá­lyon kívül helyezem és elrendelem, hogy ezek az ingatlanok és ingóságok előbbi volt tulajdonosaiknak adassanak vissza. A visszaadás módozatainak és időpontjá­nak meghatározása végett az érdekelteknek a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz kell fordulniok (Diákszociális ügyosztály V., Hold­ u. 16. IV. em.'51.). Budapest, 1919. évi augusztus hó 12-éig. KÖZLÖNY. 38—39. sz.

Next