Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1866
TANODA! ÉRTESÍTŐ. a) A tanoda életéből. A k.m.-vásárhelyi ref. lyceumban az 1860 tanév október 1-én kezdetett meg. Az ezt megelőzött napon egy tanári szék betöltésének szükségessége állt be; nevezetesen Warga Lajos tiszttársunk a szeptember 30-án tartott egyháztanács-gyűlésben lemondását írásban benyújtó; a gyűlés úgy intézkedett, hogy az üresedésbe jött latin és hellén irodalmi székre Gőőz István tiszttársunkat hivta fel, aki az említett szakokban h.-m.-vásárhelyi tanárrá választatása előtt a sárospataki főgymnasiumban mint segédtanár működött. Gőőz István tanár a nevezett tanszéket elfogadván, az ez által üresedésbe jött tanszékre pályázat hirdettetett október 17-ére, mely napon Gál Mihály, a helybeli előkészítő osztály tanára választatott meg, s igy a lyceumi tanszék kiegészíttetett. Azonban alig kezdtük el a tanítást, midőn a városunkban kiütött járvány miatt, melynek jelei növendékeink között is kezdtek mutatkozni, a tanári testület fölterjesztése folytán, az iskolai tanácsgyűlés október 12-én az előadásokat mindaddig, míg a járvány tart, megszüntetni határozta; ennélfogva az előadások három heti szünetelés után kezdettek meg újólag, midőn a járvány, melyben mintegy 200-an haltak meg reformált részről, csaknem egészen megszűnt. Örömünket fejezhetjük ki a felett, hogy a pusztító járvány növendékeinket megkímélte. Az első félévi vizsgák március 11, 12, 13, 14 és 15-én tartattak meg, az évet bezáró vizsgák ideje pedig július 29, 30, 31 és augusztus 1-ére határoztatott. Az érettségi vizsgát illetőleg az írásbeli júlus 17, 18, 19 és 20-án, a szóbeli pedig augusztus 1. és 2-án fog tartatni. A tantárgyakra nézve mint a múlt évben, úgy jelenleg is a tiszántúli helv. hitv. egyházkerület által 1861-ben megállapított tantervet követtük, a tanügy előnyére, vagy a helyi viszonyokból fogva némi módosításokkal; például a német nyelv tanítását a bölcseleti osztályokban szükségesnek tartottuk s tartjuk ezután is. Az osztályrendszert a felsőbb osztályokban egyáltalában nem alkalmaztuk, az alsóbb osztályokban sem a szó szoros értelmében; amennyiben bár arra törekedtünk, hogy egy-egy osztályban minél kevesb tanár működjék, más részről gondunk volt rá, hogy a humán s reál tárgyak más-más tanár által taníttassanak; hogy igy a tanárok nem halmoztatván el a legkülönnemübb tantárgyakkal, hanem mindegyik általa kedvelt tudományt adván elő, a tanítás anniál eredménydusabb legyen. — A tanításnál általában eddigi, már több ízben nyilvánított elveinkhez ragaszkodtunk, nem az emlézés, hanem az itélőtehetség kifejtésére helyezvén fősúlyt. S hogy az óhajtott siker nem maradt el, mutatja az iskolai tanács jelentése, mely a vizsgákról dicsérőleg nyilatkozik. 1 *