Református Bethlen Gimnázium, Hódmezővásárhely, 1880
A mennyiségtan tanításáról. II. Algebra. A számfogalom és a mennyiségek egymáshoz való viszonyából elvont tételek átalánosítása, s ez által a gondolkodó tehetség fejlesztése képezvén az algebra feladatát, kiindulási pontul nem szolgálhat más, mint a közönséges számvetéstanban elvonás taján nyert fogalmak s ezek alapján megállapított szabályok ismételt egybeállítása. Minél fogva az algebra tanítását az alsó három osztályban végzett tananyagnak beható, s különösen a tanítás további menete iránt mintegy érdeket keltő ismétlése nélkül megkezdeni, nem csak nem czélszerű, hanem határozottan káros következésű; s épen azért nem lehet eléggé kárhoztatnom azon eljárást, mely szerint tankönyvíróink, a legnagyobb részben, csaknem teljes figyelmen kívül hagyásával a növendékek által eddig gyűjthetett ismeretanyagnak, oly rengeteg sok új fogalommal rohanják meg a IV-ik osztálybeli szegény növendékeket, hogy én a magam részéről épen nem csodálkozom, ha mindjárt az első órákon még a java is elfordul attól az eledeltől, melyből csupa szoktatóul és ízlelítőül csak magot vagy csontot kapott. Minden oktatásnak egyik alapelvét képezvén a fokozatosság megtartása, meg nem foghatom, miért kellene a tanítás eddigi menetével teljesen szakítva, a növendékek eszejárását kizökkenteni a rendes vágásból s azt követelni tőle, hogy most néhány óra alatt oly dolgokat értsen, melyeknek megértéséhez az okvetlenül szükséges alap, a kifejtés s az ebből származó ismeretek csoportosítása által történt alakítás és alakíttatás, szóval a fogalom feldolgozása, még csak ezután, s jó részben évek múlva, következik be? Az első három osztályban szerzett ismeretanyag tökéletesen elégséges arra, hogy ennek alapján, újabb ismeretlen s az oktatás e fokán még fel nem fogható fogalmak erőltetett magyarázgatása nélkül, kezdjük meg az algebra tanítását. A legújabb tanterv szerint a IV-ik osztály tananyaga: bevezetés az algebrába, összeadás és kivonás egész számokkal, sokszorozás egész számokkal, kiterjeszkedve a geometriai haladványok képletére; ugyanezen műveletsorozat tört számokkal; első fokú egy ismeretlen egyenletek, kiterjeszkedve az arányok tanára. — Ha az algebrába való bevezetés az eddig tanult műveletekben elsajátított fogalmak és alkotott szabályok átismétlését és lehető átalánosítását jelenti, akkor a tanterv e részben helyesen intézkedik; de ha megtekintjük a tankönyveket — nem véve ki a legújabb tanterv alapján készülteket sem — s különösen ezek bevezető 1.