Református Bethlen gimnázium, Hódmezővásárhely, 1938
elégia. A már említett „Apostol“-on kívül mindössze tizennégy kisebb költeménynyel van benne több, mint a későbbi kiadásokban. Ezek címei az ottani lapszámok szerint a következők, az első kötetben: „Háború volt.. .“ Pest 274—275 1. „A majtényi síkon“ 328—329 1. „Mi lárma ez megint?“ Pest 357—358 1. a második kötetben: „A munkácsi várban“ (Munkács) 12—14 1. Meddig alszol még hazám? (Koltó) 112—114. 1. Mit csinálsz, mit varrogatsz ott?..“ (Pest) 191—192 1. „Az országgyűléshez“ (Pest) 217—219 1. „Kemény szél fúj...“ (Pest) 221—222 1. „Beaurepaire“ 222-224 1. „Kisfiú halálára“ (Pest) 235-239 1. „Dobzse László“ (Pest) 252- 254 1. „Kun László krónikája“ (Pest) 260—266 1. „Hallod-e szív, szívem!“ (Pest) 375 — 276 1. „Csatában“ (Meggyes) 306 307 1. A fenti sorozatból látható tehát, hogy amaz elkobzott kiadás nem foglalta magában Petőfi hátrahagyott összes költeményeit, legalább egy kezeim közt levő sorozatból, melyet Petőfi neje írt össze, azt látom, hogy a fentebb említettekkel együtt „Az apostol“ és még 68 kisebb költemény maradt ki a gyűjteményből. Sőt a censura a megjelentek egynémelyikének is más címet adott az eredeti helyett, így például a „Misera plebs contribuens“ eredeti címe volt: „A nép nevében.“ Hunyadi László pedig úgy az „Életképek“ (ekkor már „Népszava“) 1848. évi folyamában, mint itt ez elkobzott kiadásban is „A király esküje“ ríme alatt volt közölve. A fentebbi jegyzék szerint kimaradt az 1847-ben írt költemények közül a következő nyolc költemény: „Háború volt“ „A majtényi síkon“ „Mi lárma ez megint“ „A munkácsi várban“ „Koronázás“ „Beszél a fákkal a bús őszi szél“ „Meddig alszol még hazám?“ „Nézek nézek kifelé.“ Az 1848-ban írt költemények közül a következő 50 maradt ki: „Mit csinálsz, mit varrogatsz ott?“ „Ne feledd a tért,“ „Olaszország,“ „A tél halála,“ „Kemény szél fúj,“ „Beaurepaire,“ „Nemzeti dal,“ „15-dik március 1848-ban,“ „A szabadsághoz,“ „Bordal,“ „Föltámadott a tenger,“ „A királyokhoz,“ „Van-e mostan olyan legény,“ „Készülj hazám!“ „Megint beszélünk,“ „A király és a hóhér,“ „Rákóczi,“ „Már minékünk,“ „Kis fiú halálára,“ „Bánk bán,“ „Ausztria,“ „Mit nem beszél az a német,“ „Fekete piros dal,“ „Föl !“ „A gyáva faj,“ „Két ország ölelkezése,“ „A márciusi ifjak,“ „A magyar nép,“ „Dobzse László,“ „Ismét magyar lett,“ „Kun László krónikája,“ „Lenkei százada,“ „Respublica,“ „A nemzethez,“ „Beranger legújabb dala,“ „Forradalom,“ „Hány hét a világ,“ „Vérmező,“ „Jöjj el végre valahával“ „Hallod-e szív ?“ „A székelyekhez,“ „Élet vagy halál,“ „A vén zászlótartó,“ 1848, „Itt a nyilam,“ „Kont és társai,“ „Vesztett csaták.“ Az 1849-diki költemények közül pedig a következő 10 költemény maradt ki: „Európa csendes,“ „Négy nap dörgött az ágyú,“ „Csatában,“ „Bizony mondom,“ „Péter bátya,“ „Az erdélyi hadsereg,“ „Vajdahunyadon,“ „A honvéd,“ „Föl a szent háborúra,“ „Szörnyű idő.“ Azonban úgy látszik, ez a jegyzék sem teljes, legalább ismerünk Petőfinek több oly költeményét, mely sem a jegyzékben, sem pedig a kiadott „Újabb költeményekben“ sem található fel. Hogy többet ne említsek, elég legyen a „Vasárnapi Újság“ valamelyik régebbi évfolyamában megjelent emléksorokra és a Szana Tamás által szerkesztett „Figyelő“ 1871. évi folyamában megjelent „Sorhúzás előtt“ című költeményre hivatkoznunk. Az „Üstökös“ jelen évi folyama szintén közölt egy legendát, melyet sokan Petőfinek tulajdonítanak. Óhajtandó volna, hogy az Athenaeum, ha már egy teljes kiadást bocsát a közönség elé, ezeket, vagy legalább a mostani sajtóviszonyok közt kiadhatókat sem hagyná figyelmen kívül s a netalán előforduló variánsokat, ha másutt nem, legalább a könyv végén egy pár jegyzetben felemlítené. Mert nagyon jól tudjuk, dacára annak, hogy Petőfi olyan könnyen ontotta a szebbnél szebb költeményeket, azért egyik vagy másik versén napokig, sőt hetekig elévődött, míg a gondolatnak a hozzáméltó alakot meg bírta találni, így például a „Szülőföldem“ című gyönyörű költeményből, amint az eszme útközben megfogamzott először az alábbi néhány sort írta be tárcájába s csak hosszabb idei magábamélyedés után találta meg a kellő hangot és írta meg a költeményt oly szépen, hogy az irodalomnak egyik becses gyöngyévé vált: Most először vagyok itten Húsz év óta, hol születtem. Úgy menek el, mint kis gyermek És mint férfi, úgy jöttem meg Itt az alföld, a lapályos, Közepében áll a város, Áll merengő nyugalmában Messze földön egy magában.