Református leánygimnázium, Hódmezővásárhely, 1939

tyis&Kask­ilam­ás Ha végigtekintünk nemzetünk történelmén, a magyar hősök mellett ott látjuk a magyar nagyasszonyokat is, akik a maguk hivatásának a teljesítésében éppen olyan példa­adással jártak elől, mint a férfiak. Az istenfélelem, a hon­­leányi önzetlenség, a hitvesi szeretet és hűség, az édes­anya önfeláldozása gyermekeiért: ezek azok az erények, amelyekkel nagyasszonyaink emléket állítottak maguknak minden magyar szívében. Ezek az erények ihlették egyházunk nemesen gondol­kodó főit is, amikor tíz évvel ezelőtt létrehozták nagy ál­dozatok árán iskolánkat, a vásárhelyi református leánygim­náziumot. Városunk falai között a magyar református ne­velés dicsőséges múltra tekinthet eddig is vissza ősi fiú­gimnáziumunk révén, s így kötelességszerű feladatnak lát­szott, hogy a délvidéki református nőnevelés ügyét is egy­házunk karolja föl. Nehéz gazdasági viszonyok mellett, sze­rény keretek között, de akadályt nem tűrő fiatal lelkese­déssel és lendülettel indult meg az áldozatos munka. Gyö­nyörű feladatot vállaltunk, nemes magasztos célt tűztünk magunk elé : azt, hogy öntudatos, hazáját, fajtáját szerető s azért áldozatra is mindenkor kész magyar nőket nevel­jünk felvértezve a leghatalmasabb fegyverrel: a tudás fegy­verével. Természetes, dolog, hogy minél nemesebb a kitűzött cél, annál rögösebb a célhoz vezető út, de annál hősiesebb, példaadóbb is az érte folytatott küzdelem. Nekünk is küz­­denünk kellett és kell még ma is a megnem értéssel, a a közönnyel, a kishitűséggel és az irigységgel. A nehézsé­gek és a támadások azonban csak megacélozták erőnket, megsokszorozták lelkesedésünket, mert közben megláttuk munkánk gyümölcsét. Iskolánk benépesedett, úgyhogy ma, tíz év múltán az egykor oly kongó falak szűknek bizot­ t

Next