Református leánygimnázium, Hódmezővásárhely, 1939
tyis&Kaskilamás Ha végigtekintünk nemzetünk történelmén, a magyar hősök mellett ott látjuk a magyar nagyasszonyokat is, akik a maguk hivatásának a teljesítésében éppen olyan példaadással jártak elől, mint a férfiak. Az istenfélelem, a honleányi önzetlenség, a hitvesi szeretet és hűség, az édesanya önfeláldozása gyermekeiért: ezek azok az erények, amelyekkel nagyasszonyaink emléket állítottak maguknak minden magyar szívében. Ezek az erények ihlették egyházunk nemesen gondolkodó főit is, amikor tíz évvel ezelőtt létrehozták nagy áldozatok árán iskolánkat, a vásárhelyi református leánygimnáziumot. Városunk falai között a magyar református nevelés dicsőséges múltra tekinthet eddig is vissza ősi fiúgimnáziumunk révén, s így kötelességszerű feladatnak látszott, hogy a délvidéki református nőnevelés ügyét is egyházunk karolja föl. Nehéz gazdasági viszonyok mellett, szerény keretek között, de akadályt nem tűrő fiatal lelkesedéssel és lendülettel indult meg az áldozatos munka. Gyönyörű feladatot vállaltunk, nemes magasztos célt tűztünk magunk elé : azt, hogy öntudatos, hazáját, fajtáját szerető s azért áldozatra is mindenkor kész magyar nőket neveljünk felvértezve a leghatalmasabb fegyverrel: a tudás fegyverével. Természetes, dolog, hogy minél nemesebb a kitűzött cél, annál rögösebb a célhoz vezető út, de annál hősiesebb, példaadóbb is az érte folytatott küzdelem. Nekünk is küzdenünk kellett és kell még ma is a megnem értéssel, a a közönnyel, a kishitűséggel és az irigységgel. A nehézségek és a támadások azonban csak megacélozták erőnket, megsokszorozták lelkesedésünket, mert közben megláttuk munkánk gyümölcsét. Iskolánk benépesedett, úgyhogy ma, tíz év múltán az egykor oly kongó falak szűknek bizot t